Doktori cím megszerzéséig küzdötte magát a roma származású görögkatolikus pap

Péter atya kispesti káplán, a budapesti Leövey Klára Görögkatolikus Gimnázium, Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola iskolalelkésze, az MTA Nyelvtudományi Intézetének fiatal kutatója sok éves tudományos munkájának eredményeit foglalta össze a mintegy 260 oldalas disszertációban. Témája a romani-magyar kétnyelvűségből eredő iskolai hátrányok okai és megoldási lehetőségei.

Először „véletlenül” került a kezembe a dolgozat: Péter atya angolul szeretett volna tanulni, de ahogy az októberi leadási határidő „szorítani” kezdte, engem kért meg, hogy „fussam” át stilisztikai, nyelvtani, helyesírási szempontból. Több szem többet lát. De nem nagyon volt mit javítani. Peti atya rendkívül jó stílusa, a téma különlegessége, a tudományos szempontból jól felépített, logikus, jól követhető szövegben jó volt elmélyedni. Öröm volt látni a határidő hajnalán a 6 kinyomtatott példányt; kicsit úgy éreztem magam, mint egy bába a szülésnél.

A doktori védés alatt jöttem rá, hogy ekkor született meg a gyermek: Péter atya doktor lett!

A Kari Tanács impozáns termébe gyűltek össze a bizottság, az opponensek, a konzulens és a jelölt, és persze professzorok, kutatók, atyák, ismerős hívek, barátok és Péter atya családja. Atyai gondoskodásáról tett tanúbizonyságot Fülöp érsek atyánk, aki számos teendője között fontosnak tartotta, hogy jelen legyen ezen a szép eseményen. A véleményeket és a választ kérdések és hozzászólások követték. A téma egyedisége többeket megérintett. Péter atya rendkívül magabiztosan adott választ minden kérdésre: érezhető volt mind a hozzáértése, mind pedig a szívbéli elkötelezettsége az ügy iránt. Mégis disszertációjában túl tudott lépni személyes érintettségén és tudományos szakmaisággal dolgozta fel a témát; erre az opponensek külön kitértek.

A pontos eljárási rendben lezajlott vitát a bizottság tanácskozása követte, addig kint kellett várakozni. A folyosón parázs vita folytatódott a témáról, de igazából már csak azon izgultunk, hogy vajon summa cum laude vagy csak cum laude lesz?

Megható pillanat volt, amikor a bizottság kihirdette, hogy Lakatos Péter maximális pontszámmal, vagyis summa cum laude eredménnyel méltó a doktori címre. A köszöntések és gratulációk közül a mi görögkatolikus szívünknek érsek atya szavai voltak a legkedvesebbek: egy apa tekint így a fiára, ahogy ő nézett most Péter atyára, büszkeséggel telt szívvel. Másokat is megérintett a pillanat, nemcsak a nők törölgették könnyeiket… A legszebb pillanat az volt, amikor érsek atya javaslatára körbe állva professzorok, papok és kutatók, rokonok és barátok, romák és nem romák együtt énekeltük el húsvéti görögkatolikus imádságunkat, amit azután romaniul is elénekeltek Péter atya rokonai. Ilyet még nem látott-hallott a Kari Tanácsterem! Más is adott már itt hálát Istennek, de ilyen formában, emelkedett hangulatban, több szólamban… még biztosan senki.

Olyan esemény részesei lehettünk, ami emelte a lelkünket. Előrébb vitte a tudományt, megérintette a szíveket. Olyan ez egy kicsit, mint amit Péter atya írt a disszertációjában: amikor egy nem roma pedagógus romaniul, vagyis a diák anyanyelvén szól egy roma gyermekhez, olyan folyamatot indít be, ami még a tanulmányi eredményeire is jó hatással lesz. De nem ez a lényeg! Hanem a gyermek és a tanár közötti kapcsolatra gyakorolt hatása. Amikor köztük bizalom és szeretet van, amire aztán minden egyebet alapozni lehet.

Péter atya életútja a szabolcsi faluból az ELTE BTK Kari Tanácsterméig kitartó munkájáról tanúskodik, de minden megnyilvánulásában elmondja, hogy mindezért csakis Istené a dicsőség, és hogy hálás szívvel gondol segítőire, támogatóira, családjára.

Most mi adunk hálát Péter atyáért! Kívánunk neki további tudományos sikereket, papi munkáján mindig áldás legyen, kísérje őt az Úr továbbra is minden útján! Álljon példaként sok-sok roma és nem roma fiatal előtt kitartásával, türelmével és szorgalmával!