Egy család emlékei lelkivezetőjükről - gondolatok Járási János atyáról

„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?” Kezdi ezekkel a mondatokkal Thomas Mann: József és testvérei című regényét. Több mint 60 év eseményeire visszaemlékezni mélységes mély kútnak tűnik. Az ember hitélete, és az ahhoz kapcsolódó hétköznapi és ünnepnapi események meghatározóak, Isten hivatalos szolgálói felejthetetlenek.

Születésünk utáni első alkalomra, a keresztelés szentségének felvételére nem emlékezhetünk, azt csak szüleink, keresztszüleink, rokonaink elmondásából ismerhetjük. Az ötvenes évek nehéz idejében is volt lehetőség a kisbaba megkeresztelésére. Az én esetemben ez a lakóhelyünktől távolabb eső templomban történt, munkanapon, csak a szűk érintettek jelenlétével, fényképek készítése nélkül.

A hatvanas években a kisiskolás gyermekek hitoktatása, és az elsőáldozásra való felkészítés a lakóhelyhez legközelebb fekvő templomban történt: így én a Kispest Wekerletelepi Munkás Szent József római katolikus plébániatemplomba jártam a hitoktatásra. Hittantanárom dr. Zsák Péter atya volt, azóta Kispest díszpolgára, aki szenvedélyesen magyarázta nekünk a tananyagot. Az elsőáldozásomra – sokadmagammal – a VII. kerületi Rózsák terei görögkatolikus templomban került sor.

Az általános iskolai és a gimnáziumi éveimet is ennek a két templomnak a helyszínei és eseményei jellemezték. Kiemelem ezekből az évekből a Szent József plébániatemplomban (Budapest egyik legnagyobb temploma) működő Dauner János szaléziánus atya által lelkesen vezetett kórust, amelyben örömmel énekeltem. Dauner János, utóbb szintén Kispest díszpolgára lett, Zsák atyához hasonlóan szerepel az egyik tablón a Wekerletelepi szabadtéri Pantheonban a Corvin körúton, a Wekerletelepi református templom mellett. A másik zenei élményem ezekből az időkből a Rózsák terei görögkatolikus templomban alkalmanként tartott úgynevezett beat misék voltak.

Egyetemi éveim alatt – 1974-ben – helyezték Járási János atyát Kispestre, a Kossuth Lajos utca 10-be. A kispesti görögkatolikus kápolna akkoriban kis szobakápolna formájában működött. Úgy tudom, hogy a kúriaszerű épületet 1948-ban építették, és 1973 óta vezetnek itt anyakönyvet. A mindennapok eseményei közé tartoztak Járási János atya családlátogatásai. Ilyenkor szüleimmel és nagyszüleimmel együtt ültük körül a nagyszobánkban az asztalt. János atya mindig feleségével Marika nénivel együtt jött hozzánk. Ők is gazdagon megvendégeltek bennünket náluk. Marika néni ilyenkor azt mondta, hogy nem vagyunk madarak, hogy csak keveset csipegessünk. Egymás között évődve beszélgettek, mint más nem lelkész házaspár. Marika néni is minden Szent Liturgián aktívan részt vett. A János atya jobbkeze felőli oldal első padjának belső első ülésén ült, mellette gyermekeik János és Mária. Majd később alkalmanként leányuk családjával együtt. Nagy örömüket lelték unokáikban. Leányuk családja egy időben Németországban élt, onnan hazalátogatva különösen nagy örömet okoztak a nagyszülőknek.

Azt mondhatom, hogy hitéletem csúcspontja a házasság szentségének a felvétele volt.

Házasságunk előtt vőlegényemet Istvánt – nagy örömömre, és családom nagy örömére – Járási János atya készítette elő a keresztség szentségének felvételére, majd ő is keresztelte meg. Házasságkötésünkre a kispesti Nagyboldogasszony templomban került sor, mert a mi kis kápolnánk befogadóképessége korlátozott volt. Itt tágas tér állt rendelkezésre arra, hogy Járási János atya a szertartás kezdetén ünnepélyesen bevezessen bennünket, majd a szertartás végén ünnepélyesen kivezessen.

A szertartás különlegessége az ünnepélyes jegyváltás, és a menyasszony külön megáldása a gyermekáldásért. De a szertartás csúcspontja az ifjú pár megkoronázása. Rokonaink és barátaink nagy figyelemmel hallgatták ezt a páratlan szertartást, amely mindannyiunknak kivételes élmény volt. Baptista lelkész szomszédunk szerint a görögkatolikus istentisztelet a legmozgalmasabb a pap és a hívek közötti párbeszéd miatt.

Gyermekeink születését Nagyszüleim sajnos már nem érték meg. Először Nagyapám távozott az élők sorából. Itthon érte a rosszullét. „Hamar a papot” mondta ő, mire Nagymamám „ne most éjjel, majd reggel elhívjuk” mondta, de akkor már késő volt. János atya végezte a temetési szertartást a kispesti temetőben.

Gyermekeink keresztelését is ő végezte természetesen. Emlékszem, hogy fiúnk keresztelése alkalmából Marika néni a szertartás előtt egy vázában nagy csokor kék színű szegfűt hozott be a kápolnába huncut mosollyal.

Gyermekeink első hitoktatója is János atya volt. Katalin lányunk János atya kedvességére emlékszik vissza, Zoltán fiúnk pedig emberségére. Hamvas Béla író, filozófus, gondolkodó írja valahol, hogy „Nem akarok bölcs, szent, vagy felsőbbrendű lenni, én ennél többet akarok: normális ember akarok lenni.” Valahogy így képzelem, hogy János atya is ilyen normális ember akart lenni. János atya szintén egyetemes érdeklődésű ember volt, mint Hamvas Béla. Például azt mondta nekem egyszer, hogy Zsuzsika, ha fáj a torka, akkor a kézfején a hüvelykujj és a mutató ujj közötti mélyedésben lévő pontot kell többször megnyomni. Későbbi tanulmányaim során tudtam meg, hogy ez a kínai orvoslás szerint a vastagbél meridián 4-es pontja, amelynek masszírozása többek között a torokfájást is csillapítja.

Katalin lányunk elsőáldozása alkalmával kis menyasszonyoknak nevezte János atya az elsőáldozáshoz járuló kislányokat. Zoltán fiúnkat pedig már 6 éves korára érettnek minősítette az elsőáldozásra.

A már nagybeteg Édesapámat a Szent István kórházban látogatta meg János atya, anyám ezt látva rögtön sírva fakadt. Sajnos sejtése beigazolódott. Édesapám temetési szertartását is János atya végezte. Szinte haragudtam apámra, hogy mindössze 70 évesen hagyott itt bennünket és édesanyámat. János atya azt mondta, hogy ezt úgy kell felfogni, hogy 7 évtized adatott meg neki. Édesanyámat is vigasztalta gyónásai alkalmával. Édesapám sírkövének a felszentelése volt az utolsó alkalom, hogy Járási János atya családunkkal kapcsolatos szolgálatot végzett. Ez 1994-ben volt. Ezt követően János atya és családja Kőbányára költözött.

Gyermekeink hitoktatását Szántai Miklós Máté szerzetes atya folytatta nagy szeretettel. Családlátogatásra bejelentés nélkül érkezett, hogy ne készüljünk rá. A tőle kapott háziáldás most is bekeretezve függ a bejárati ajtónk fölött. Zoltán fiúnkat alkalmasnak találta a lelkészi hivatásra. Szocska Antal Ábel atya is lelkesen foglalkozott a fiatalokkal biblia-magyarázatokkal, programok szervezésével. Akkoriban tette le szerzetesi fogadalmát a szegénység, szüzesség, engedelmesség jegyében. Ritka alkalom volt részt vennünk ezen a szertartáson. Ábel atya jelenleg a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke. Édesanyám temetési szertartását már Sebődi Miklós Jozafát atya végezte Ábel atya és az akkori kántor atya bevonásával. Még az igényes nagybátyám is megdicsérte, hogy milyen szép szertartás volt a végső búcsú édesanyámtól.

Ahogy követték egymást a görögkatolikus kápolnában szolgáló és ott lakó papok és családjaik, illetve a szerzetes papok, úgy bővült a kápolna átépítések során egyre inkább templommá. A paplakás földszinti nagyszobájának a berendezése is tükrözte az éppen ott lakó izlését. János atya idejének berendezését a meghitt otthonosság jellemezte. Miklós atya nagyszobája egy óriási könyvtárhoz hasonlított, ahol szinte lefolyt az a sok könyv a polcokról. Prédikációiban inspiráló módon idézett olvasmányaiból. Jozafát atya idejében a szoba nagy ebédlőnek volt berendezve szép tálaló szekrényekkel. Egyik alkalommal halleves estebédre hívott be bennünket. Azóta sem ettem olyan finom hallevest. Gondolom, hogy akkor a konyhában is a fő segítője Ábel atya volt.

János atya idejében az egyházközség még nem szervezett nagyobb kirándulásokat. Az első távolabbi utunk célja Miklós atya vezetésével Róma volt. Majd dr. Jaczkó Sándor atya vezetésével jutottunk el számos zarándokhelyre: Franciaországba, Spanyolországba, Portugáliába, Olaszországba több alkalommal, Szerbiába.

Visszaemlékezésem lassan eljut napjainkig. 2020-ban volt Járási János atya pappá szentelésének 65. évfordulója. Harmadmagával vehetett részt ezen a vasmisén Máriapócson, ahol utolsó éveit töltötte. A járvány miatt szűk körben lehetett ezt a szertartást is megtartani, de az éterben bekapcsolódhattunk. János atya életének 90. életévében, 2021. októberében adta vissza lelkét Teremtőjének. A papi temetése Máriapócson a bazilikában volt. Hamvaitól a kispesti görögkatolikus templomban vehettünk megható végső búcsút, majd sírba tételére a Wekerletelepi munkás Szent József templom urnatemetőjében került sor felesége, Marika néni mellé. Isten nyugosztalja őket békében. János atya 1932-ben Sátoraljaújhelyen született. Messze a fővárostól, közel a szlovák határhoz, Zemplén vármegye egykori székhelyén, történelmi környezetben, ahol valamikor Kossuth és Kazinczy is gyakran megfordult.

Visszaemlékezésem megírására Zuró József parókus atya biztatott.

Ide illik Hamvas Béla: Isten tenyerén ébredtem c. verse. Olvasható a 2021-es év görögkatolikus kalendáriumának 11. oldalán.

Budapest, 2021.november  

                                                                       Somogyváriné Seregi Zsuzsanna

Kapcsolódó írás:

Emlékezés Járási János atyára