Egy csepp boldogság

Egy csepp boldogság

2017-10-13 11:35:26
Szerző: dr. Krakk Bence
Ifjúsági
Kultúra
Budapest
A Béres család előadása

Mivel lehet tölteni egy októberi kedd estét az egyetemi zh-k vagy egy hosszú munkanap után? 40 fiatal úgy gondolta, hogy érdemes részt venni a Kocsis Tamás atya által vezetett parakliszon, majd az követően meghallgatni egy házaspárt, akik életükkel és a közöttük érzékelhető harmóniával bizonyították számunkra, hogy igenis tudnak miről mesélni, ha felkérik őket, hogy a boldogságról tartsanak előadást.

Így került sor a GrFC szervezésében, 2017. október 10-én a Göröggödörben Dr. Béres József és felesége, Béres Klára által vezetett beszélgetésre vagy akár úgy is mondhatjuk tréningre, aminek fő témája a boldogság volt. Az este folyamán a hallgatóság aktívan bekapcsolódott az eseménybe és felmérés is készült, hogy a csoport tagjai mennyire tartják magukat boldognak. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a jelenlévők nagy többsége boldognak érzi magát és hogy a fontossági sorrendben az első helyeken a szeretet, a család és a hit áll.

Az oldott hangulatról a Béres Szőlőbirtok és Pincészet borai gondoskodtak, amelyet Béres úr nagy lelkesedéssel és alapos szakmai ismeretekkel kiegészítve mutatott be a fiataloknak. Emellett Tokaj-Hegyaljához kötődő érdekességeket is hallhatott a közönség, többek között, hogy miként került a III. században élő I. Szent Orbán pápa teljes ereklyéje Monokra, aki egyébként a szőlő és a bor Európa-szerte tisztelt védőszentje, és milyen körutat tett meg az ereklye a környező településeken. Megismerhettük a Vitis Tokajensis-t, a miocénkori ősszőlő nevét, mely levelének sok millió éves megkövült lenyomatát a festői szépségű tokaj-hegyaljai falucskában, Erdőbényén találták meg és névadója a Béres aszúnak is. A boroktól távolodva azt is megtudhattuk, hogy miként énekelnek az igazgatóság tagjai karácsonyi énekeket a gyógyszergyár decemberi rendezvényén ezáltal is bizonyítva, hogy a gazdasági életben is meg lehet tartani a keresztény értékeket, hagyományokat, fáklyaként világítva a többi keresztény munkatárs előtt. Kiemelték, hogy ne féljünk az elköteleződéstől, a családalapítástól, buzdítottak hazánk szeretetére, a hagyományok ápolására és a szülőföldön való munkavállalásra. 

Zárásként Béres Klára egy rövid történettel búcsúzott, amelynek utolsó mondata szerint:

„A világot magunkban hordjuk, s amit magunkban hordunk olyan lesz a világ is körülöttünk.” A Béres házaspár derűt, segítőkészséget és mély hitet hord magában, és ezeket az értékeket jó szívvel és szeretettel osztották meg a GrFC fiataljaival.

VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot

XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
 
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán
Michael W. Banach beszéde a Hierarchák Tanácsán