Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárult a Szentháromság-ikon zarándokútja

Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárult a Szentháromság-ikon zarándokútja

2025-12-27 22:38:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Karácsony
December 20-án visszatért Debrecenbe a Szentháromság-ikon, amely a 2025-ös Szentévhez kapcsolódva közel egy éven át járta az országot, és 51 templomban időzött. Egy héttel később, december 27-én pedig elindult utolsó útjára az ikon: utolsó, 52. állomásaként a Petőfi téri Szent István kápolnában helyezték el.

Kocsis Fülöp metropolita a Szentháromság-ikon debreceni visszatérésekor elmondott prédikációjában a jubileumi év lezárásáról, az idő jelentőségéről és a keresztény remény lényegéről beszélt. Rámutatott: az ember időben él, és az időszakaszok tudatosítása segít elviselni a nehézségeket, értelmezni az élet eseményeit és célokat kijelölni. A jubileumi esztendő – Ferenc pápa szándéka szerint – a remény éve volt, amely hidat képez múlt, jelen és jövő között.

A metropolita hangsúlyozta: a Szentháromság-ikon országjárása nemcsak térben, hanem lelkileg is összekapcsolta a közösségeket. Az ikon azt üzente mindenhol: „Isten velünk van, nem hagy magunkra.” A remény alapja nem az, hogy megszűnnek a bajok, hanem az, hogy Isten a nehézségekben is jelen van. Ezt a reményt táplálja az a tapasztalat, hogy visszatekintve felismerjük: Isten eddig is velünk járt utunkon.

Felidézte Szent István első vértanú példáját is, aki halála pillanatában is reménnyel tekintett Istenre, és még üldözőiért is imádkozott. Zárásként arra buzdított, hogy a körmenet minden lépése legyen közeledés Istenhez és önmagunkhoz, az új esztendőt pedig még erősebb, Istenbe vetett bizalommal és reménnyel kezdjük meg, bármilyen bizonytalan is a világ körülöttünk.

VEZETŐ HÍREK
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson

Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közösségek zarándokoltak Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
 
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...
Isten új távlatokat nyit meg előttünk – templombúcsú...