Egy felejthetetlen élmény-Taizéi találkozó Lembergben

Egy felejthetetlen élmény-Taizéi találkozó Lembergben

2018-05-19 07:23:38
Szerző: Prodán Gergely Theodor
Határontúl
A Taizéi Közösség első alkalommal szervezett regionális találkozót Ukrajnában. Lviv városában a helyi egyházakkal és a helyi hatóságokkal együttműködve készültek a fiatalok fogadására, április 27 és május 01. között. A találkozóról Prodán Gergely Theodor írt személyes hangvételű beszámolót. Reméljük ezt olvasva sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy a közösség egy legközelebbi alkalmán részt vegyenek.

Kalandvágyó ember vagyok és keresztény. Ezt kaptam egy csomagban. Ha lemegyek a boltba 10 deka parizerért, vagy ha az Országos Rendőr Főkapitányság dísztermébe invitálnak díszebédre. Ha Isztanbul nyomornegyedeiben bal karomba csimpaszkodva próbálják jobb kabát zsebemből erőszakkal elvenni, amim van, és ha München legjobb sörkertjeiben kortyolom békésen a baráti beszélgetések lassú, édes jutalmát. Van miért élni. Ez pedig nem más, mint maga az élet. Azért pedig, hogy az ember megtudja valójában mennyit ér, mit tud kihozni az eddig tanultakból és mivel tudja gyarapítani tudását, időről időre érdemes elhagyni a védőbástyánkat jelentő anyagi jólétet és biztonságot, de főként a kiszámíthatóságot, a kalandok kedvéért.

Másodjára csatlakoztam a Taizéi közösség által szervezett csoportos utazások egyikéhez, melyeknek legfőbb célja a lelki feltöltődés a béke megtalálása mellett, a fiatalok összehozása, közös, vagy különböző értékrendjeiknek békés egymáshoz csiszolása. Először Bázelben volt alkalmam a tél folyamán az új esztendőt köszönteni. Ezúttal Lviv (avagy Habsburg változattal Lemberg) volt az úti cél, mely a mai Ukrajna nyugati felében, a Kárpátokon túl, Budapesttől mintegy 575 km távolságra található a lengyel határ közelében. Minden évben a nagy év végi találkozó alkalmával hirdetik meg a következő idény találkozóinak helyszínét, így volt ez Bázelben is, ahol a kelet európai fiatalok részéről hatalmas ováció követte a bejelentést. A nyugat európaiak nem azért ujjongtak kevésbé hevesen, mint a Pivot Area-hoz közelebb élő bajtársaik, mert nem értettek egyet a döntéssel, csak látszott rajtuk az elfogult, fél komor mosoly, amiről egyértelműen le lehetett olvasni, éppen azon gondolkoznak, vajon a természet hol szülte meg ezt a várost? Illetve, létezik-e egyáltalán ilyen „település”? De azért persze, egyetértő, zavart mosollyal tapsoltak a bázeli stadion félerősre vett reflektorainak, mámorosan örömteli, fűtött ködhomályában.

Indulás: Népliget, 14:00 körül, 8 fős legénységgel. Érkezés: Lemberg egy iskolája, a jóég tudja hánykor, sötétben, és dermesztő hidegben, a változatosság kedvéért ugyanazzal a legénységgel. A helyiek mesélték, hogy két héttel azelőtt még 40 cm hó borította a Kárpátokat és a környéket. Érzetre az a 40 centi hó még el sem olvadt. A Kárpát-teknőbeli meleghez szokott irodista fizikumunkat csak az otthonról hozott és a határon olcsón beszerezhető segédeszközök varázslatos elegye tudta megacélosítani a farkasokat is leordító hideggel szemben. Gyors lepakolás és lassú alvás következett.

Kaland definíciója: helyzet, amikor az ember a megszokottól, avagy a várható, előre jelezhetővel szemben, más helyzetbe kerül, melyet az életre valóbbak humornak, a tapasztaltabbak kínszenvedésnek könyvel el. No de kérem…van e szebb dolog az életben („az végeknél” tudjuk, nincs szebb), mint mikor az ember ágyat eszkábál magának két háttámaszos ülőpadból és 3 búrás hajszárítóból, szorosan a radiátorok mellett? Avagy reggel hegyi patak hőmérsékletét szégyenbe hozó vízzel megmosakodni ott, ahol a levegő hőmérsékletét is zsákokban lehetne felvinni a síterepekre, hogy a szezon utolsó végnapjait az ember még tisztes, becsületes havon élvezze ki?

No, de ez csak az első éjszaka volt. Éjszaka? Inkább fent maradtam olvasni. Sajnáltam volna alvásra pazarolni az időt, még ilyen szultáni kényelmek közepette is. Amíg volt lámpavilágosság, addig könyvet, amint a retinánknak is megadtuk, ami nekik járt, hisz szép szolgálatot teljesítettek az út alatt, akkor pedig telefonról Ukrajna e virtuóz területének kalandos történetét. Borzasztóan unalmas volt. Néha matematika órán éreztem magam, több volt a szám, mint az intrika, cselszövés és ármánykodás, amelyek igazán le szokták kötni egy átlag halandó szembogarát és képzeletet. Na, jó, imitt amott azért akadt egy két testvérgyilkosság és városrombolás a biztonság kedvéért. Alvás…

Reggeli: keksz, forró tea…mondom forró!

Reggeli ima: kérem tegye fel a kezét az olvasók közül, aki már volt Taizéi imán? (kérem, ne mind a kettőt, vagy legalábbis ne egyszerre, mert ez esetben kiejtené az olvasmányt és újra kellene lapozni! kár és pazarlás volna. Köszönöm!) Nagyszerű, épp ahogyan gondoltam! Nagyon röviden: egy taizéi ima nagyjából a következőképen alakul: bejelentik, hogy mi fog történni. Mindenkit nagyon megköszöntenek. Többször is. Aztán ezt le is fordítják. Többször is. Azután ének következik, általában kezdetnek valami ismertebb, hogy a nép felrázódjon, utána valami jazz szerű, ami csak azért válik jazzé, mert senki nem ismeri. A hangszeresek sem. Utána következik pár felolvasás, különböző idegen nyelveken, különböző bibliai idézetekkel, imaszándékokkal, van egy napi téma, amit kis csoportokban, úgynevezett sharing group-okban lehet megbeszélni az ima végeztével. Az imát még több énekléssel, több perces néma csenddel zárjuk, mely alatt alkalmunk nyílhat gondolkodni, elmélyedni. No és mi tette hevesen új élménnyé ezt a reggeli imát? Hát az, hogy mire megpróbáltam elmélyedni, addigra egy szempillantás alatt már véget is ért. Gyors volt, de lényegre törő: Egy Miatyánk. Elhagytuk szomorú, szívvel és sajgó háttal az iskolát.

Úti cél: becsekkolás helyszíne. Meg is érkeztünk a végtelennek tűnő kanyargós utakon át a kijelölt sportcsarnokhoz. Ami éppen nem üzemelt. No de! A Mobil wc annál inkább. Bizonytalanság, ám mégis határtalan jókedv lett úrrá mindenkin. Kigyúltak a kíváncsi, lelkes tekintetek. A becsekkolást követően találkozhattunk szállásadóinkkal. A hagyomány úgy tartja, hogy a taizéi találkozóra gyűlt fiatalokat amennyire csak lehet, különböző családok szállásolják el saját házaikban. Így volt ez most is. Igazán kellemes élmény várt ránk. Egy fiatal házas család képében. Édesanya, édesapa, kis gyerkőc, két éves forma. Rövid, kellemes bemutatkozás után betuszkoltuk magunkat az autóba, és irány a szállás helyszíne, ahol lepakoltunk, megmosdottunk és már jöhetett is az aznapi első, igazán autentikus program: football meccs nézés. Élőben!

Irány a stadion, ahol a Kárpáti csapott össze a Szalamandrákkal. A kárpáti a fradihoz hasonló zöld fehér mezt viselt és veszített. A szalamandrák viszont annál feltűnőbb, igazi szalamandra színű sárga-fekete mezt öltöttek magukra. Ők valamiért győztek. Félre értés ne essék, nem kötelező program a Taizé találkozások életében a foci, csak a vicc kedvéért illettem eme jelzéssel az aktust. Amúgy elég ritka adománya az életnek, hogy a családdal rögtön a sport jutott osztályrészül. Nézni. Ami viszont annál érdekesebb volt, a hangulat. Magyar átlaghoz képest több családos apukát, csinos anyukát láttam a lelátón kisebb nagyobb gyerekekkel környezve. A meccs szünete alatt pedig a gyerekek szüleikkel együtt rúghatták a bőrt a pálya egyik térfelén, komolyabb tét nélkül. És! Nem volt ivászat a meccs alatt. Egyszerűen tilos. Nincs. Senki nem ivott egy kortyot sem odabent. Node Odakint, az már egészen más pirog…

A meccs után irány az óváros. Annak régi, szépséges épületei. 2011 óta nem jártam itt, és bizony sokat szépült, sokat strukturálódott a város belső magja. Felújították az akkor restauráció alatt pihenő ősi monarchiabeli épületeket. Valami szerelem következhetett be a sétáló utcák életében is, ugyanis számuk igencsak megsokszorozódott utolós itt töltött perceim óta. Tisztább, szebb, kulturáltabb, kedvesebb. És bár drágult egy picit, mégis a mi pénztárcánkhoz igencsak barátságos árakkal várja a kikapcsolódni vágyó magyarokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom Lemberget, meleg szívvel! Ha egyszer mégjobban rendbe szedik, nem volna pimaszság állítani, hogy Prágát és Budapestet is képes volna maga mögé utasítani. Bár nehéz ezeket a városokat összehasonlítani, hiszen mindnek egyedi hangulata van és pont ez az egyedi hangulat teszi őket keresett hellyé, célponttá. Lviv hangulata, szépsége pedig igencsak egyedi.

Nevét (Leonopolisz, Leopolisz) állítólag egy ősi szláv hadvezérről kapta, illetve annak szeretett fiáról, kit Lev-nek vagy Leonnak hívtak. Hősi halála után apja, az újonnan elfoglalt területet, szeretett fiáról nevezte el. Leszármazottaival a későbbi görög térítő atyák is találkoztak s a fekvése miatt főleg kereskedéssel foglalkozó népek lakta város így kapta meg a Leopolis nevet, később a Lemberget. A város többször is gazdát cserélt szláv, lengyel, magyar, halicsi (Galícia), varég, orosz és osztrák seregek által. A ma is látható és épen maradt városrész a nagy magyar királyok korából és a Habsburg dinasztia kései idejéből származnak. Főleg ez utóbbi melynek 18., de főleg 19. századi építészeti stílusa tőlünk sem idegen, hiszen Budapest és a nagyobb magyar városok, de a Habsburg birodalom Lvivtől távolabbi zugaiban lévő olasz, osztrák, cseh, lengyel és horvát városok is hasonló tervek szerint szépültek a 19. században. Ötvöződik benne a szláv romantika, a monarchia eleganciája, a lengyel nép vallásos szeretete és a kereskedők racionalitása. Mindezek fűszeres keverékében formálódik Lemberg egy igazán jól fogyasztható modern, de ősi várossá a maga romantikus egyszerűségével.

Mint minden taizé találkozó alkalmával, most is szerveztek az ifjúság számára különböző workshopokat és kiállításokat. A kiállítások nagy része a helyi kultúra és a vallás köré csoportosult. Bemutatták többek között a helyi, tradicionális ikonfestés művészetét, a népi, kézműves művészetet és a zene és tánckultúrát. Az ügyesebb lábúak a furmányos és látványos, már-már izmos táncokat is elsajátíthatták. Napközben a szervezők nem felejtkeztek el a testi és a lelki táplálékról sem. Lemberg különböző templomaiban várták az ifjakat Misével, liturgiával, vagy elmélkedéssel. A főtéren pedig minden délután hatkor osztották számunkra a finom helyi ételeket. Lemberg népe igen vallásosnak mondható. Az itteni templomok látogatottsága a hazai átlagot meghaladja, melynek, mint azt a házigazdáinktól megtudtuk több oka is van. Legfőbb a tradíció. Vendéglátóink a szabadabb, liberálisabb gondolkodók köz tartozó fiatalok voltak, akik saját bevallásuk szerint bár minden vasárnap és ünnepnap ott vannak a templomban, mégis többnyire azért teszik ezt, mert megszokták, illetve mert nem tudnának mit mondani, ha otthon egy családi ebédnél kérdőre vonják őket, miért nem voltak templomban. A közösség összetartó ereje oly erős, hogy ennek következtében tömegével járulnak az emberek templomba, melynek mi is szemtanúi lehettünk. Vallási hovatartozás tekintetében erős a katolikus egyház. Keleten szinte ez az utolsó nagyobb terület, ahol nem szigetként van beágyazódva az ortodoxiába, vagy más vallások követőinek táborába, hanem erősen tartja magát Lengyelország és Kárpátaljához csatlakozva. Pontos adatokkal nem szolgálhatok és nem is kívánok untatni senkit, de arányaiban több görög katolikus él és gyakorolja vallását, mint ortodox és arányuk a latin rítust követőkhöz képest is kiemelkedőbb. A protestáns egyház híveinek száma igen alacsony, az egykori németek által lakott kereskedő negyedekben épültek imaházaik, míg katolikus templom minden utcasarkon található. Görög és latin vegyesen.

Második teljes napunkkor alkalmunk nyílt egy igazi Lembergi görög katolikus szertatáshoz. A szép szertartás közben sikerült oly mélyen magamban imádkozni, hogy el is felejtkeztem az idő múlásáról. Csak álltam a templomban, követtem a szertartást csekély nyelvtudásommal és gondolkoztam. Sokat. Mégis akkor vettem észre, hogy a szokott időnél valamennyivel több telhetett el, amikor az áldozáshoz szerettem volna járulni, de lábaim felmondták a szolgálatot. Uruknak és parancsolójuknak nem engedelmeskedve, mintegy táncot lejtve huppantam egyik zsibbadt végtagról a másikra, míg el nem értem a végcélt. A liturgia kezdetétől a végéig több mint két óra telt el. Felejthetetlen élmény, s mégis örültem mikor kijöttem a templom ősrégi faajtaján és megkönnyebbülhettem. Otthon: a kevesebb néha több…

A liturgia után a család meghívott minket egy kellemes ebédre, melyet náluk a szálláson fogyasztottunk el. Grill féle sütéssel, tűzön sütöttek ki lepény kenyeret, húst, zöldséget és gombát. Helyi fűszerezéssel, talán túlságosan is ízletesre. Olyan fenséges volt, hogy azóta is, csak jóllakva merek visszagondolni az ízekre, nehogy halálra rémüljenek a mellettem lévő emberek a vihart is megszégyenítő gyomorzengéstől. Lakoma, beszélgetés. Eszmecsere, kultúra csere. Sok kedves pillanat, sok nevetés és humor fűszerezte ottlétünket. Ebéd és pakolás után irány a belváros ismét: felfedezni, amit még annyira nem.

Oda-vissza rójuk az utcákat. Macskakő, kutya maradvány. Ekkor baktattunk fel a nagy kilátóba is, ahonnan egészen a Kárpátokig és foltokban a Dnyeszter folyóig láthat el a sas szemekkel (és fantáziával) bíró látogató. A hegy után völgy és barátságos lengyel turisták. Mindenütt. Itt fergetegesen sok a lengyel, mert egykori országrészükre máig úgy hiszik, hogy lengyel. Haza járnak. Annál barátságosabbak és jóakarók. Lépten, nyomon beszédbe elegyednek, viccelnek, kínálnak valami finomsággal. Vendégszeretőek, akár a magyarok, mi pedig jó vendégek módjára nem utasítunk vissza semmit sem. Szürkület felé viszont igen furcsa, tanulságos élményben volt részem. Sosem voltam még ennyire feldúlva. Utólag próbáltam magamban megmagyarázni, hogy csak a pohár sör volt az oka és a hihetetlen hőség, de valójában nem ez volt az igazi ok.

Egy temploba értünk be. „Kivételesen” görögkatolikusba. Látszólag semmi érdekes nem volt a templomban, ám amikor körbe sétáltam a templom belsejében egyik hajótól  a másikig, észre vettem egy fura sarkot, amit több templomban is láttam korábban. A háború sarkát. Véres emlékeztetőt a rettenetes öldöklésre, melyről nagyon kevesen vesznek tudomást. A háború ugyanis még most is zajlik Ukrajnában. Mikor kint voltunk, még akkor is. De ott látszólag senkit sem zavart. Itthon még inkább kevéssé foglalkoztat minket szomszédjaink csetepatéja, de ami meglepőbb volt, a Lembergiek java része sem volt látszólag megindulva. Mégis a templomokban ott voltak ezek a sarkok, ott voltak ezek az emlékfoszlányok. Kilőtt töltények, poros csajkák, ásók, törött sisakok, véres tölténytárak, elhajlott, hasznavehetetlen fegyverek, szöges drót. És fényképek. Fiatal arcok. Halott, fiatal, ápolt, értelmes tekintetű görögkatolikus fiatal katonák. Akadtak köztük 2018-as elhalálozási dátummal. Voltak, akik hetekkel azelőtt hunytak el, hogy mi odaérkeztünk volna. Szívszorító. Csontig hatoló. Míg mi itthon boldog békeidőnket töltjük, addig mások a szülőföldjükért szállnak hadba, tőlünk alig pár kilóméterre. Míg mi itthon maréknyi felesleges dolgokon kapunk hajba, addig a fronton az emlékekért, a gyerekkorért, szerelmekért öltik fel az egyenruhát és mennek Lemberg poros macskaköves utcáiról, a barátok, a kocsma a sör mellől a szöges drót véres mezejére, örökre eltűnni. És mi csak állunk és nézzük. Fogadkozunk, hogy ez biztosan nem így van, hogy nem súlyos a helyzet. Hogy minden szép és napsütés. Pedig alig néhány kilóméterre tovább naponta elvész egy értelmes fiatal tekintet. Naponta kigyúl egy újabb gyertya valamely Lembergi templom gyertyatartóin.

Utolsó napunkon a változatosság kedvéért még egyszer bejártuk Lemberget. Nem lehet vele könnyen betelni. Ízek, illatok, emberek. Kedves emberek, segítőkész csillogó szemű szlávok. Szeretni valóak, még a legsandább is. És valahogy meg is érzik, ha valaki csak úgy szereti őket és huncut mosollyal díjaznak minden nyugodt gondolatot. Sikerült megbarátkoznom az imacsarnokunkként szolgáló sportcsarnok mellett gyakorlatozó kozák lányokkal és lovaikkal. Keveset beszélek ukránul, ők még kevesebbet angolul, de sikerült megértetnem velük, hogy mivel félig kozák vagyok, így nagy rokonszenvvel viseltetek irántuk. Szépen nevettek ezen és szépen ülték meg lovat, nevetés közben. Ha nem említettem volna meg, a sportlétesítmény a helyi honvédelem birtoka volt félig és a kadét iskola gyakorlatozó terepe mellett egy erdő szélében feküdt. (és fekve töltött) Az elején szokatlan volt azért, mert nem lehet elénekelni egy éneket sem sorozatlövés, vagy a nehézfegyverzet zümmögése nélkül, de az első nap után már cikkszám és töltöttség szerint ismertük az AK sorozat valamennyi tagját, lövés közben és alvás közben is.

Utolsó teljes napunk esti imáján azonban olyasmi történt, ami nagyon ritkán szokott. A szentlélek tüzes lángnyelvekben jelent meg a Taizéi atyák és a hívők feje fölött. Sistergett és fütyült. Eltelt 10 másodperc, mire realizáltuk, hogy a reflektor gyulladt ki az emberek feje felett és a tüzes olvadék ugrándozik halált megvető bátorsággal az alatta éppen kereszthódolásra készülő sokaság nyakába, ölébe, melyik lángnyelvnek éppen mire van gusztusa. Megrázó élmény lehetett. Éreztem, itt nincs maradás és megfontoltan elindultunk kifelé. Tömeg nem volt, így kapkodni sem kellett a pánikkal. Csak később kezdtek kiözönleni az emberek.

Másnap reggel, záró ima. Ének, csend, gondolatok, imádság, ének és búcsú a háziaktól. Nehéz volt elengedni őket. Főleg azért, mert a táskám szára elkapta háziasszonyunk felsőjét és kisebb időveszteség árán lehettet csak megszabadulnunk. Kölcsönösen meghívtuk egymást, majd irány a jármű. Irány a Kárpátok. Irány Munkács. Irány a határ, majd a határ végtelennek tűnő sorban állása után irány haza…haza. De hol is van az igazi haza?

VEZETŐ HÍREK
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe

A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita Londonban

Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csaba atya tanítása a Szent Efrém -héten
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima a Rózsák terén

Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra

Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócson
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe

A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita Londonban

Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csaba atya tanítása a Szent Efrém -héten
 
AKTUÁLIS
Jézus-ima a Rózsák terén

Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra

Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócson
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócso...
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócso...
 
Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra
Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra
 
Jézus-ima a Rózsák terén
Jézus-ima a Rózsák terén
 
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe
Az Úr találkozása Simeonnal ünnepe
 
Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csa...
Hinni kell a szeretet világformáló erejében - Böjte Csa...
 
A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita...
A westminsteri érsekkel is találkozott Fülöp metropolita...