Egy kivételes hely, ahová érdemes volt magokat plántálni  - érseki látogatás Dél-Budán

Egy kivételes hely, ahová érdemes volt magokat plántálni - érseki látogatás Dél-Budán

2020-03-12 13:29:52
Szerző: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Az ország legfiatalabb görögkatolikus egyházközségének is tekinthető Dél-budai szervezőlelkészség életében kiemelkedő esemény volt a Fülöp metropolita atya által celebrált Szent Liturgia nagyböjt második vasárnapján. A pörgő szoknyás kislányok tátott szájjal figyelték a püspök díszes ruháját, a hallgatóság pedig hatalmas figyelemmel kísérte a hazai görögkatolikus egyházfő szavait.

Kocsis Tamás atya július 1-je óta tevékenykedik dél-Buda szervezőlelkészeként, ahol először fix helyszínt kellett találnia a vasárnapi liturgiák számára. Végül a központi elhelyezkedésű, Bartók Béla úti, Szent Imre kápolnában fogadták be az akkor még szinte csak papíron és Fülöp metropolita valamint Tamás atya reményeiben létező közösséget.  

Fél év se telt bele, és az első alkalommal ide betérő vendég azt érezheti: a közösség otthonosan mozog ebben a térben, mindenki mosolygós, baráti viszonyban van a másikkal, amit a Liturgiát követő agapé tovább érlelt.  

„Az első Szent Liturgiánkat szeptember 1-jén tartottuk - folytatja a kezdeti időszak elmesélését Kocsis Tamás atya - és nem tudtuk, hogy mekkora érdeklődésre tarthatunk majd számot. Végül rögtön a kezdet kezdetén 80 fő jött el az első vasárnapi liturgiára, és ez a létszám szerencsére azóta folyamatosan nőtt. Én, amit tudtam, megtettem az ügy érdekében: bementem az önkormányzatba, hirdettem újságokban, elmentem a tv-be is, hogy beszéljek a terveinkről, de nem fűztem nagy reményeket ehhez a szervező munkához, hiszen ekkoriban még nem volt meg a konkrét helyünk, és ez nagyban megnehezítette a dolgomat, és sajnos nehezíti a mai napig is. Bármilyen közösségi térre lenne szükségünk, vagy akár ha a nagyböjtben Előszenteltek Liturgiáját szeretnénk tartani, hosszas szervezésbe, könyörgésekbe kell kezdenünk, ahol csak a másik fél jóindulatán múlik, megvalósíthatjuk-e a terveinket, vágyainkat. Reméljük, ez a helyzet rövid időn belül változni, javulni fog – mondta a helyi atya.  

Kocsis Fülöp érsek-metropolita prédikációja elején elmondta, hogy nagyböjt minden vasárnapjának van egy központi teológiai gondolata, tanítása, így ezt a vasárnapot Palamasz Szent Gergelynek szenteli az egyház, aki az imádság nagy mestere és tanítója volt. 

A 14. században élő görög püspökhöz köthető többek között a Jézus-ima elterjedése is. „Ez az imádság néhány évtizeddel ezelőtt még ismeretlen volt hazánkban, ma már sokan rendszeresen imádkozzák a görögkatolikus hívek közül is. Egy nagyon egyszerű imádságról, tulajdonképpen egy rövid fohászról van szó, amely nagyon hasonlít a rózsafüzérhez, de még annál is egyszerűbb.” – mondta a főpásztor. 

A rózsafüzér imádság eredete éppen a Jézus-imára vezethető vissza, amit egyiptomi szerzetesek már a 2. század végén is imádkoztak: „Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” Ennek a sornak ismételt, újra és újra való elmondása olyan imádságot eredményez – hangsúlyozta érsek atya, – ami az ember lelkét az Istenhez viszi. Kicsit kiegészíti azt a szemléletet, ami szerint az imádság párbeszéd Istennel. „Mivel végig ugyanazt mondjuk, talán ezt az imamódot  beszélgetésnek nem nevezném, valójában mégis sokkal közelebb kerülünk általa a ránk figyelő Istenhez. A Jézus-ima közben megnyílik a szívünk, az imádságot láncszerűen mondva az Isten színe elé, a jelenlétébe helyezzük magunkat. Egész keresztény életünknek ez a lényege, mert mi célt érek el, ha a földi javakban bővelkedem, de közben Istentől eltávolodom?” – tette fel a kérdést Fülöp atya.  

Azért éljük az életünket, hogy közben egyre inkább Istenhez formálódjunk – hallhattuk a folytatásban – hiszen ez emberi lényegünk veleje: annál inkább vagyok ember, annál inkább vagyok önmagam, annál inkább élem a saját életemet, minél jobban hasonlítok Istenre, és átformálódok, hogy Krisztus arca az én arcomon ragyogjon fel, és Isten szava az én szavaimon keresztül menjen mások felé. Az atyák tanítása szerint a legjobb módszer ennek az „állapotnak” az elérésére a Jézus-ima állandó mondása.  

Senki nem építheti az üdvösségét egyedül – folytatta a vendégeskedő érsek atya – mindig vannak ránk bízott emberek, házastársunk, gyermekünk, szüleink, testvérünk, barátunk, rokonunk, de még azzal is összetartozunk az üdvösség felé vezető út szempontjából, akivel összetalálkozunk az utcán. „Annál inkább tudok Istenhez közel kerülni, minél közelebb tudok másokat vezetni hozzá, és annál inkább tudok tanúságot tenni, minél közelebb vagyok hozzá.” 

Fülöp atya szentbeszédében kiemelte: amikor egy pici gyermek fölnéz az édesapjára, arra gondol, hogy ilyen lehet az Isten. Micsoda felelősség ez az édesapák életében: megrajzolni az Istent gyermekük számára! „Nem csak a szülő-gyermek viszonyban működik ez így, mert ahogyan élek, azzal közvetíteni fogom az Istent, másokban olyan kép fog kialakulni róla, amilyet általam meglátnak. Sok kisebb egyház képviselője mások Istenhez való közelebb vitelét a meggyőzéssel próbálja elérni. Nem volna szabad Krisztus missziós parancsát ennyire félreértelmezni, hiszen a meggyőzés biztos nem a megfelelő út arra, hogy minden népet tanítvánnyá tegyünk. A szavak semmit nem érnek, ha nem imádság az aranyfedezet, de ha ez adott, akkor bárkiről, bármiről is beszéljek, azon keresztül az Isten szeretete sugárzik majd belőlem. 

„Oda kell vinnünk embertársainkat, és az idegeneket is Jézushoz, nem mondhatjuk, hogy a mai világban ez nem lehetséges. Nincs akadály, az út az Isten felé visz az imádságban. Ráadásul a mi vallásunkban fizikailag is egyesülhetünk az Eucharisztiában az Istennel. Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget, nagyon fontos, hogy mindig lépjek oda, és részesüljek a szentségből.” – mondta el végezetül a püspök atya.  

A Szent Liturgia végén a hívek megköszönték az érsek- metropolita látogatását, és nagyon remélik, hogy gyakran megfordul majd náluk a jövőben is. Fülöp atya elmondta, hogy jó híre megelőzte a közösséget, de most neki is volt alkalma megbizonyosodni róla, hogy Dél-Buda valóban kivételes hely, és érdemes volt ide magokat plántálni. A főpásztor elmondta, hogy a görögkatolikus egyház a továbbiakban is azon lesz, hogy megoldja a jelenleg fennálló infrastrukturális nehézségeket. Nem titkolt cél, hogy Dél-Budának is minél hamarabb legyen görögkatolikus temploma.  

Elnézve a közösséget, szükség is van az infrastrukturális gyarapodásra, mert ugyan a generációk kiegyenlítetten képviseltetik magukat, mégis a fiatal családok vannak többségben, ahol a gyerekek is minden bizonnyal lelkesen vesznek majd részt a közösség életében. 

 

VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Görögkatolikus Tudásolimpia

Ennek az imádságnak lesz ereje

Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ennek az imádságnak lesz ereje
Ennek az imádságnak lesz ereje
 
Görögkatolikus Tudásolimpia
Görögkatolikus Tudásolimpia
 
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
Keresd a békét! - ökumenikus szertartás Pannonhalmán
 
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
Együtt a közös otthonért címmel teremtésvédelmi konfe...
 
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
Hétvégén rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat
 
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők
Hazaérkeztek Líbiából a kutató-mentők