Egy nap Jézussal - ifjúsági eucharisztikus nap Budapesten

Egy nap Jézussal - ifjúsági eucharisztikus nap Budapesten

2018-09-06 09:33:08
Szerző: www.iec2020.hu
Budapest
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága Forráspont - Egy nap Jézussal címmel ifjúsági eucharisztikus napra hívja a 15 és 30 év közötti fiatalokat. Az összejövetel szeptember 15-én, szombaton lesz a budapesti MOM Sportközpontban.

Mi a Forráspont? Találkozási lehetőség Jézussal, aki velünk maradt az Oltáriszentségben. A programra a 15 és 30 év közötti fiatalokat hívják és várják. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ami online megtehető a NEK honlapján keresztül.

Az esemény házigazdái Fábry Kornél, a NEK főtitkára és Jákfalvy Kata, a Bonum Televízió műsorvezetője lesznek.

A program délután 2 órakor regisztrációval kezdődik, 3 órától zenés dicsőítésbe kapcsolódhatnak be a résztvevők. Fél 4 és 5 óra között pódiumbeszélgetés és tanúságtételek színesítik a programot, majd tanítás következik Hodász András atyától.

A rendezvény csúcspontja az Eucharisztia ünneplése, a szentmise lesz, amely 6 órakor kezdődik Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálásával. Este 8 órától szentségimádáson vehetnek részt a fiatalok. A program 9 órakor zárul.

A nap meghívott vendégei, tanúságtevői:

Gersei Csenge (Pure; bellagirlmagazin.hu)

Vecsei H. Miklós (színész)

Hodász András (777blog.hu)

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...