Egy órán át zúgtak a harangok Hajdúdorogon

Egy órán át zúgtak a harangok Hajdúdorogon

2020-06-05 09:59:30
Szerző: Miska Andrea/haon.hu
Határontúl
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Egy órán át tartó kézi harangozással, koszorúzással és őrtűzgyújtással emlékeztek a hajdúsági város lakói a Nemzeti Összetartozás Napján.

Az emlékezés virágainak elhelyezésével kezdődött a “Trianon 100” ünnepségsorozat a Móra-iskola kerítésénél elhelyezett városi domborműnél csütörtökön délután.

A koszorúzást a székesegyházban celebrált ökomenikus istentisztelet követte, ahol Horváth Zoltán polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a történelem során szerzett sebeket az idő gyógyítja, de az 1920. június 4-én történt, mélységesen igazságtalan nemzetcsonkításra csak részben gyógyír az emlékezés, ezért a legfontosabb, hogy bízva egy erős Magyarországban összekapcsoljuk az elszakított országrészeket, mely Juhász Gyula gondolatait idézve „elvisz a boldog föltámadásra”.

A magyarság összetartozásának jelképeként 16:30 perckor megkondultak a város központját ékesítő Görögkatolikus Székesegyház harangjai. A hajdúdorogiak egy teljes órán át tartó kézi harangozással emlékeztek egy olyan nemzeti traumára, melyre a hét országba szétszakított Kárpát-medencei magyarság a mai napig nem talál gyógyírt.

A trianoni békediktátum százéves évfordulóján Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya a közösség tagjaival közösen ültetett fát a templom kertjében.

A programsorozat folytatásaként az egybegyűltek Tánczos Gábor vezérezredes sírboltjánál hajtottak fejet, majd helyezték el koszorúikat a Kukuca temetőben felidézvén, hogy száz esztendővel ezelőtt a magas rangú katonadiplomata hazaszeretetének köszönhetően több település az anyaország határain belül maradhatott.

A nap végén 20 óra 20 perckor - ahogyan a világ 65 országának kétezer településén - Hajdúdorogon is fellobbantak az összetartozás tüzének lángjai, melyet a magyar és székely himnusz sorai kísértek.

A Görögkatolikus Médiaközpont videós összefoglalója az eseményről:

VEZETŐ HÍREK
Ferenc pápa magyarországi üzeneteit foglalta össze a nuncius

Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában

Jézus-ima a nyáron
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
A nemzeti összetartozás napja 2020
VEZETŐ HÍREK
Ferenc pápa magyarországi üzeneteit foglalta össze a nuncius

Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában

Jézus-ima a nyáron
 
AKTUÁLIS
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keresztény zenei fesztiválnak
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
Idén Debrecen ad otthont az Ez az a nap! elnevezésű keres...
 
Jézus-ima Debrecenben
Jézus-ima Debrecenben
 
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában
Családi nap a Szent Efrém Görögkatolikus Óvodában
 
Ferenc pápa magyarországi üzeneteit foglalta össze a nun...
Ferenc pápa magyarországi üzeneteit foglalta össze a nun...
 
Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
Magyar görögkatolikus lelkészség alakult Bécsben
 
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...
Önazonosság és éltető forrás - Nemzetközi konferencia...