Ékszerdobozból kincses ládika - a rákosmenti templom, amely összeköt minket a mennyországgal

Közel egy évig tartottak a felújítási munkálatok Rákosmentén, melynek köszönhetően bővült a templom alapterülete, hiszen csaknem 100 négyzetmétert építettek az ingatlanhoz. Így irodahelység, sekrestye, vizesblokkok és közösségi tér is kialakításra került. A bejáratnál egy szép harangláb kapott helyet, hőszigetelték a parókia épületét és nyílászárókat is cseréltek. Az ünnepélyes szentelést október 4-én, éppen a címünnephez kapcsolódóan tudták megtartani, ami csak fokozta az egyházközség örömét.

Felvetődhet jogosan a kérdés: ha már korábban is volt ott templom, akkor mi szükség volt a szentelésre?

A bizánci egyházban fontos „szabály”, hogyha az oltár csak megmozdul, odébb teszik, akkor újra kell szentelni a templomot. „Mert az oltár az Isten országának egy földi darabja, és éppen ezzel a szenteléssel tesszük megrendíthetetlenné, mintegy megpecsételjük az Isten országának a jelenlétét” – magyarázta Kocsis Fülöp.

Ilyenkor egy ereklyét szoktak elhelyezni az oltárban: a metropolita Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét hozta magával, ő a tisztaság vértanúja volt. Boldoggá avatásáról itt is olvashatnak: Egy elkötelezett fiatal élet megkoronázása – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát

Az ereklyét ünnepélyes körmenettel vitték be és helyezték el az oltár közepén. Előtte a püspök hétszer körbe tömjénezte a helyet, majd végérvényesen lezárták viasszal a mennyországnak ezt a kicsi darabját. A szertartás folytatásaként megszentelték, mintegy megkeresztelték az oltárt a lemosással: a vörösborral és a rózsavízzel. A müróval pedig meg is bérmálták azt.

„Ezen az oltáron a mi Urunk, Jézus Krisztusnak az áldozata, a saját önfeláldozása jelenik meg. Ez a lényege, hogy az Isten testét és vérét vehetjük magunkhoz ezáltal. Ez nem csak egy asztal, ez egy olyan pont, amely végérvényesen az Isten országához, az Istenhez köt minket. Ugyanakkor minden egyes ide betérő ember hozzáállásán is múlik, hogy ez az oltár valóban elmozdíthatatlan, biztos pontja legyen ennek a közösségnek. Hiszen mit hallottunk az evangéliumban?”

„Hát ti kinek tartotok engem?” – kérdezte Jézus a tanítványoktól. „Én viszont a templomszentelés alkalmából azt a kérdést teszem fel a közösség tagjainak, hogy mit jelent számukra ez a templom? Mennyire része az életüknek? Csak egy megszépült épület, aminek végre templom kinézete is van? Egy új görögkatolikus intézmény? Ha elmennek előtte, még keresztet is vetnek, olykor el is jönnek ide vasárnaponként?” – tette fel sorra a kérdéseket a metropolita.

„Vagy az Isten országának egy földre szállt darabja? Egy olyan megingathatatlan pont, amely eligazítást ad az életünkben?  Bízom benne, hogy az itt élők valóban az Isten országát látják meg ebben a templomban és nem csak ezen az ünnepen, hanem minden vasárnap és minden egyes napon” – fogalmazott Kocsis Fülöp.

Mit is jelent az itt élőknek ez a templom?

Erre Gazdag Zoltán adott választ köszöntőjében: „ahogy néhai Obbágy Miklós atya fogalmazott: ez a templom a mi szívünknek egy nagyon kedves ékszerdoboz és most kincses ládikává, templommá alakították át, amiért nagyon hálásak vagyunk a Hajdúdorogi Főegyházmegyének. Ezen a helyen az égi és a földi élet találkozik, ahol Isten jelenlétében tudunk nap mint nap imádkozni. A mai világban, e pokoli, lelkünket eltorzítani akaró támadások elől ugyanis nincs más lehetőségünk, mint az Istenszülő Szűz Mária védő leple alatt Krisztus Urunkhoz menekülni” – fogalmazott az egyházközség testületének elnöke.

A kezdetek...rendőrök az építkezésen?

Köszöntőjében a régi időkre is visszaemlékezett, amikor 1988-ban szüleivel és a hívekkel kezdték el a templom építését a szocialista rendszer egyházellenes légkörében: mindenféle anyagi fedezet nélkül, csupán a görögkatolikus testvérek adományaiból... Kondás Sándor volt a helyi parókus 1990-ben, amikor befejezték a munkálatokat, a templomot pedig Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök szentelte fel. Mint mesélte, sokszor úgy hajtották álomra a fejüket, hogy azt se tudták, másnap miből fizetik ki a számlákat. Egyszer még egy rendőrautó is megállt az építkezésen.

„Keresztapám épp a betont keverte, úgyhogy merészen megszólította a rendőröket:

- Nyugodtan jöjjenek beljebb, mert minden segítő kézre szükség van!

Erre az egyik rendőr azt válaszolta:

- Majd akkor jövünk, ha a papot is látjuk betonozni!

- Akkor szálljanak ki a kocsiból és öltözzenek át gyorsan, mert az az ember, aki azt a hatalmas talicska betont tolja, na az a mi papunk! – válaszolta büszkén Zoltán keresztapja.”

Kondás Sándor parókus ugyanis fáradtságot nem ismerve dolgozott velük nap mint nap. Az építkezés során igazi szeretetközösséggé formálódtak. Az önzetlen szeretet munkálkodott mindannyiukban.

Lelki téren nagyon sokat fejlődött a közösség dr. Mosolygó Marcell parókus ideje alatt, buzgó imádságos szolgálatának eredménye lett az imacsoport megalakulása.

Gulybán Gergely parókus folytatta a munkálkodást: igyekezett minden korosztálynak közösségi programokat szervezni, ezért igazából nála fogalmazódott meg először, hogy szükség lenne közösségi teremre, korszerűsítésre, nagyobb templomra, fűtésre, harangtoronyra...

Vatamány Sándor atya szolgálati ideje alatt pedig véghez vitték a felújítást, csaknem egy évig tartottak a munkálatok. Parókus atya háláját fejezte ki a főegyházmegye felé, hogy mindenben támogatást nyújtottak a közösségüknek, hogy tovább bővüljenek nemcsak fizikailag, de lélekben is.

A Szent Litugia végén a templom előtti kereszt tövében egy időkapszulát is elhelyeztek, benne azok névsorával, akik önzetlen segítségükkel kivették a részüket a felújítási munkálatokból.