Egyház és egyetem kötött együttműködést Miskolcon

Egyház és egyetem kötött együttműködést Miskolcon

2017-04-27 07:54:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Miskolci Egyházmegye
Egyetem
Cél: a hátrányos helyzetű fiatalok egészségügyi diplomához segítése

A hátrányos helyzetű fiatalok egészségügyi diplomához segítése érdekében kiegészítő együttműködési megállapodást kötött a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiuma és a Miskolci Egyetem egészségügyi kara szerdán - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a már öt éve fennálló együttműködés kiegészítésének célja a beiskolázás kölcsönös segítése, valamint a hátrányos helyzetű hallgatók felsőoktatásban történő tanulmányainak támogatása. Ugyanakkor lényeges szempont, hogy az "egészségügyi téren is elmaradott térségekben jelen legyenek a helyi szokásokat és körülményeket jól ismerő egészségügyi szakemberek, akik munkájukkal hozzájárulhatnak lakóhelyük felemelkedéséhez, fejlődéséhez."

A szakkollégium ösztöndíjakkal, kollégiumi elhelyezéssel, illetve felzárkóztató programokkal, az egészségügyi kar pedig mentori tevékenységgel vállalja a diákok támogatását. Az egyetem és az egyház kölcsönösen biztosítja egymás számára az esélyegyenlőséggel kapcsolatos programokon, rendezvényeken történő részvételt annak érdekében, hogy a roma származású és hátrányos helyzetű hallgatók érdekei megfelelő hangsúlyt kapjanak az egészségtudományi képzési területen.

Az egészségügyi karon képzett hallgatók lelki és szakmai felkészítésében is szerepet vállalhat a kollégium azzal, hogy az egészségügy terén elhelyezkedő fiatalok minél elkötelezettebb szakemberekként kerüljenek ki az intézményből - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely arra is kitér, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben - mint amilyen az észak-magyarországi régió is - különösen fontos, hogy jelen legyenek a diplomás egészségügyi szakemberek, akiknek a képzését a régióban kizárólag a Miskolci Egyetem tudja biztosítani.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...