Egyházi iskolák közötti szavalóverseny

Egyházi iskolák közötti szavalóverseny

2018-04-24 13:50:03
Szerző: Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola
Ifjúsági
Kultúra
A nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskolában hosszú évtizedekre nyúlik vissza a versek, versmondás megszerettetése. Az alsó tagozatos kisdiákok évről-évre megmutatják tehetségüket egy-egy háziversenyen, melyet az utóbbi években iskolánk névadójának, Szent Piroska tiszteletére szervezett témahéten tartottunk.

A költészet napja alkalmából hagyományteremtő céllal egyházi iskolák közötti szavalóversenyt hirdettünk alsó tagozatos gyerekeknek „Otthon – Család – Szeretet” témakörben. Felhívásunkra 8 intézményből, több mint 40 diák érkezett.

A rendezvény az iskola ifjúsági citera együttes hangulatteremtő műsorával kezdődött.  Majd Garda László intézményvezető ünnepélyes megnyitója után előadták a verseiket a diákok.

Évfolyamonként értékelte a független zsűri a kis szavalókat.

1- 2. évfolyamon:

  •  Mercs Máté Péter a Csokanai Színház színművésze, a zsűri elnöke,
  •  Kiss Józsefné drámapedagógus, nyugdíjas tanár, Jövőnk Reménységei Alapítvány elnöke,
  •  Ternován Tiborné a nyírmártonfalvi Községi Könyvtár vezetője, valamint

3.-4. évfolyamon:

  •  Czövek Éva Hajdúdorogi Főegyházmegye oktatási referense, a zsűri elnöke,
  • Tóth Dénes újságíró, a Református Hittudományi Egyetem óraadó tanára,
  •  Katona Erzsébet a Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola tanítója.

A Jövőnk Reménységei Alapítvány felajánlásából különdíjak kiosztására is lehetőségünk nyílt. A versek  mindenki szívét felmelegítve és mintegy valódi eseményként előadva hömpölyögtek a nap folyamán. Ezt a csodálatos élményt gyermekeinknek, a felkészítő pedagógusoknak, szülőknek köszönhetjük. Jövőre is szeretettel várjuk a kis szavalókat.

VEZETŐ HÍREK
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...