Együtt énekelve dicsőítették az Urat - véget ért a liturgikus zenei tábor

Együtt énekelve dicsőítették az Urat - véget ért a liturgikus zenei tábor

2020-07-10 15:00:54
Szerző: H. Varga Eszter/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Tábor
Debrecen
Lautitia Kóruscsalád
Hagyományteremtő szándékkal szervezte meg tavaly nyáron a Görögkatolikus Metropólia a liturgikus zenei tábort, aminek idén még a pandémia sem szabhatott gátat. Öt napon át csiszolták, tökéletesítették ének-zenei tudásukat a diákok.

Régi, kedves ismerőst köszönthettünk a Metropóliai Hivatalban csütörtökön este: a Lautitia Kóruscsalád félév után térhetett vissza egyik legkedveltebb koncerthelyszínére. A kórusművek vezették fel a liturgikus zenei tábor záróhangversenyét.

Boksay Péter hajdúdorogi iskolalelkész idén is nagy szerepet vállalt abban, hogy a táborozók minél gazdagabb élményekkel térjenek haza. Péter atya elmondta, hogy nagyon nem volt egyszerű dolog éneket oktatni online, így örült, hogy ismét közösségben taníthatta meg az egyházi alapdallamokat: a tropárt, kontákat, sztichirákat. Szerinte a tábor sikerét az adja, hogy olyan gyerekek jönnek el ide, akik rendszeresen templomba járnak, részt vesznek énekoktatásban, elég csak a debreceni Szent Efrém Általános Iskolára gondolni, ahol Nemes József és Deli Gabriella kezei alatt művelődnek.

„Jó volt itt lenni” – összegezte Péter atya ezt az egy hetet, ami alatt a zenepedagógusok is töltekezhettek, hiszen nekik is jó azt látni, hogy a tiszta lelkületű gyermekek milyen nagy érdeklődést mutatnak az egyházzene iránt. Az énektanulás mellett pedig meg kell jegyezni a közösségépítést, hiszen itt akár életre szóló barátságok is köttetnek – hangsúlyozta Boksay Péter atya.

Hét csoportban dolgoztak a gyermekek Dr. Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy és énekművész szakmai irányításával, csoportvezetőként pedig Fülöp metropolita atya is kivette részét a képzésből. Mint mondta a járványügyi helyzet miatt több táborát sem tudja megszervezni idén a Metropólia, ám Istennek hála a liturgikus zenei kivételt képzett.

A főpásztor szerint ez a néhány nap egy hatalmas építkezés, mert, amilyen tudást itt a gyermekek megszereznek és amilyen lelkülettel távoznak az mind az egyházunkat szolgálja. „Ezekből a fiatalokból egyszer családanyák, családapák lesznek, remélhetőleg olyanok, akik majd akkor is szeretni fogják a liturgikus énekeket, szeretnek majd énekelni. Persze nem lesz mindenkiből kántor, nem is ez a cél, hanem, hogy minél több ember szeresse és ismerje meg a liturgikus énekeinket.” – hangsúlyozta Fülöp atya.

A záróhangversenyen mutatkozott meg igazán az ének-zene iránti szeretet, hiszen mindenki komolyan készült rá és lehetett érezni, hogy milyen sokat fejlődtek kisebbek és nagyobbak az egy hét alatt. 

„Gazdagabban lettek egyfelől attól, hogy megtanultak jó néhány éneket, másfelől pedig belekapcsolódtak az egyházunknak abba a részébe, ami talán a leglelkesítőbb: együtt énekelve dicsőíteni az Urat. Hiszen a legfontosabb cél mégiscsak az volt, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a Jóistenhez.” – összegezte tapasztalatait Fülöp metropolita atya.

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá