Élet a szórványban - Kovács István atyával beszélgettünk járványhelyzetről, templomépítésről

A kezdetek 

Az atya 2013 óta szolgál Dunaújvárosban, emellett Székesfehérváron vasárnap, Százhalombattán pedig minden szombaton végez Szent Liturgiát. Érdekes feladatnak tartotta az itteni szolgálatot a város múltja miatt: hiszen egy görög szentről, Szent Pantaleimonról kapta a nevét, és itt mindig erős görögkatolikus közösség volt. Állítólag még az ’50-es években, a legsötétebb Rákosi-diktatúra idején is úgy ötezer görögkatolikus hitű ember élt Sztálinvárosban. Mivel pap nem volt, így a római katolikus templomba jártak, ahol megbecsülték őket, és az egyházi testületeknek is tagjai lehettek.

István atya kinevezésekor már azon gondolkodott, hogyan lehetne egy új templomot és hozzá parókiát építeni. A magas költségek miatt azonban más megoldást kellett találni. Így megvásárolták a régi, óvárosi római katolikus plébániát és az udvarán elhelyezkedő hittantermet is, amelyre nagy felújítás várt. A megszépült környezetben fellendült az egyházközségi élet is. 2015-ben Újsolton nyári hittantábort és őszi családi kirándulást, lovasbemutatót is szerveztek. Minden évben részt vesznek a Családtáborban, jártak már Bulgáriában és Olaszországban is zarándoklaton, jelen vannak a szórvány búcsún, és már 5 éve rendszeres résztvevői a sajópálfalai ruszin búcsúnak is. 

-Mi a helyzet napjainkban? Hogyan telnek a szórványban élő görögkatolikus közösség napjai?

-Most, míg épül a templom, addig a római katolikus Krisztus Király templomban tudtuk végezni a Szent Liturgiákat, amióta azonban felütötte a fejét a koronavírus, azóta kénytelen vagyok otthon végezni a szertartást. Kocsis Fülöp metropolita atyával egyeztettem erről, és azt javasolta: ehhez teljesen ürítsek ki egy szobát. Csak az oltár, az ikonok és a templomban használatos liturgikus eszközök lehetnek bent. Innen közvetítem online a szertartást, az élőben követők száma pedig közel 200 család szokott lenni, ez nagyon jóleső érzés. De sajnos nem ugyanaz. A hívek is nagyon elkeseredettek, hiányzik nekik a személyes jelenlét. De amúgy nagyon aranyosak: küldik a képeket, hogy milyen oltárt alakítottak ki otthon és ott követi a családjuk a Szent Liturgiát….de azt is hozzá teszik: atya, ez nem ugyanaz. Egyébként a feleségem és a fiúk kántorkodnak. Úgy éreztem azonban, elkel még a segítség, így Székesfehérvárról elhoztam a kispapomat, Gál Ricsit és együtt végezzük a szertartásokat. Azóta itt lakik nálunk. Sokat segít ő is.

-A járványügyi helyzet miatt az élet sok területén lassulás, leállás figyelhető meg. Ez nem annyira befolyásolja az építőipart. Hogyan halad most a templom építése?

-Az építkezés mindennek ellenére tervszerűen halad, most az első fázisban járunk, vagyis szerkezetkész lesz, elvileg április 30-ig. Aztán jön a második szakasz, de hogy az hogyan és mikor fog zajlani, azt nem tudom, hiszen Pest megye után Fejér megye a legfertőzöttebb terület. Elvileg július 26-án szenteljük fel a templomot. Bízzunk benne, imádkozzunk érte, hogy ez összejöjjön. 

-A templom közel 100 millió forintból készül el, ebben gondolom, nincs benne a festés.

-Nem, az nincs, de itt ragadom meg a lehetőséget, hogy megköszönjem a Hajdúdorogi Főegyházmegye segítségét, anélkül ez nem valósulhatna most meg. Többféle segítséget kaptunk már az évek alatt máshonnan is, az ikonosztázion alapja is például felajánlásból valósul meg. Aztán később szeretnék majd a kupolába is szép képeket. De ez a jövő zenéje. 

-A fotókat elnézve szép nagy lépcsősor vezet majd fel a bejárathoz. Mi lesz még esetleg a templom jellegzetessége?

-Ennek van egy kis sztorija is, ami mutatja a híveink segítőkészségét: volt itt hét garázs annak idején. Egy pár görögkatolikus család pedig szép lassan felvásárolta és adományként adta a közösségnek. Ezt a hét garázst le is bontottuk, az elszállításban igyekeztem én is jeleskedni, így kezdődött az átalakítás. Erre épült rá ez a lépcsősor, az urnatemető és az előtér. Az elsődleges szempont ugyanis az volt, hogy nyissuk ki a templomot az utcára. Itt ugyanis nincsenek nyitva a templomok. Én viszont szeretném, ha valaki napközben szeretne nálunk imádkozni, akkor legyen erre lehetősége. 

-Erre azonban még várni kell, hiszen most egyelőre csak otthon imádkoznak a hívek. Apropó: hogyan telnek a napok apaként és néha pedagógusként a négy fal között?

-Nem vagyunk egy szokványos család. Főleg négy fiúval, ebből három iskolás, szóval velük tanulni kell, de már a feleségemmel elég jól megismertük ezt az internetes oktatási felületet és már könnyebben kezeljük a helyzetet. A gyerekek is egyre ügyesebbek. De tudom fokozni: augusztusban jön az ötödik fiú! Én egyébként a feleségemet egy Hősnek tartom. Ahogy Ő dolgozik és kézben tartja a dolgokat….az hihetetlen. Ha száz kalapom lenne, akkor mind a százat megemelném előtte. 

-Nem István atya az első, aki a nők, anyák szerepét hangsúlyozza ezekben a nehéz napokban. Sokan azonban nehezen bírják. Feszültek, esetleg vitákat szül a kötelező együttlét a családokban.

-Én azonban úgy gondolom, hogy ez a bezártság inkább közelebb viheti az embert a családhoz, önmagához és az Istenhez is. Ez rajtunk múlik. Sokkal több idő jut most egymásra, lehet, hogy minden évben kellene két hét bezártság, amikor megállunk és átértékelünk dolgokat. Nehogy a végén úgy járjunk, mint a legendás történetben. 

-Hogyan is?

Amikor Amerikában megépítették a vasútvonalat az indiánok rezervátumán keresztül, akkor az indiánok  kipróbálták. Két indián felült a vonatra, gyönyörködtek a tájban, majd leszálltak az állomáson és ott leültek. Csak ott üldögéltek, míg valaki megszólította őket, hogy miért nem mentek tovább? Azt mondta egyikük: megvárjuk, amíg utolér a lelkünk. Szóval nehézkes, de van benne jó is. Csak meg kell látni. Ha mindig csak a félelem van bennünk, és csak gondnak találjuk az egész helyzetet, hogy tanulni kell a gyerekkel, és nem tudjuk, hogy meddig fog tartani ez az egész - az nem jó. Az idegeskedéssel jár. Arra pedig kapcsolatok mennek rá. Lehet jó dolgokat is csinálni ilyenkor, én például Húsvét vasárnap felkerekedtem, és a kertes házban élőknél (ott könnyebb volt betartani az egészségügyi előírásokat) megszenteltem a pászkát. Kitették a porta elé, és végig jártam a hívek otthonait. 

-Szép gesztus, és ha jól számoljuk, már öt éve, hogy a rászorulókra is gondolnak, hiszen saját költségből, minden hónapban főz a közösség a hajléktalanoknak. Ez most félbe maradt a járványügyi helyzet miatt.

Sajnos igen, de amint lehet, folytatjuk. A Pentelei Szent Panteleimon Alapítvánnyal karöltve szervezzük az ételosztást a helyi hajléktalanok részére. Öt éve, saját költségből 350 főre főzünk. Sajnos van elég rászoruló, két hajléktalan szálló is van a városban. Babgulyást szoktunk készíteni, az egyik pékség pedig ingyen adja a kenyeret hozzá, egy autókölcsönzéssel foglalkozó cégtől pedig - szintén ingyen – kapunk segítségként egy teherautót. Reméljük, minél hamarabb véget ér ez a mostani helyzet az egész világon, és folytathatjuk ezt a karitatív tevékenységünket is.