Elfogták a gödöllői templomot megtámadó férfit

Elfogták a gödöllői templomot megtámadó férfit

2021-03-24 08:40:42
Szerző: police.hu
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Elfogták a gödöllői rendőrök azt a férfit, aki március 15-én betört a gödöllői görögkatolikus templomba, felgyújtotta a padokat, és ikonokat rongált meg.

A 28 éves férfi lakásában megtalálták a gyújtogatáshoz és a templom ajtajának betöréséhez használt eszközöket. A police.hu közleménye szerint Cs. Róbertet „bilincselni kellett, hogy ne tegyen kárt a szemlebizottság tagjaiban”, és szájából „csak úgy záporoztak a tegeződő fenyegetések és provokációk”.

A gyanú szerint a férfi március 15-én este a templom bejárati ajtaját baltával bezúzta, és így behatolva a templomba a hátsó padokat leöntötte olajjal és meggyújtotta, aztán felrúgta a Krisztus ikont tartó állványt és festékkel leöntötte az ikonosztázt. Ezzel körülbelül 2-3 millió forintos kárt okozott.

A Gödöllői Rendőrkapitányság a férfi ellen „a vallási tisztelet tárgya vagy vallási szertartás végzésére szolgáló épület megrongálásával elkövetett rongálás megalapozott gyanúja miatt” folytat eljárást.

Istennek legyen hála, hogy a rendőrök gyorsan kézre kerítették a férfit. Ahogy pedig Fülöp metropolita atya kérte: imádkozzunk az elkövetőért!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...