Elhunyt Alexandru Mesian lugosi görögkatolikus püspök

Elhunyt Alexandru Mesian lugosi görögkatolikus püspök

2023-03-11 17:09:56
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
gyász
Határontúl
Életének 86. évében, 2023. március 11-én reggel 7 órakor elhunyt Alexandru Mesian, a Lugosi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke.

Az elmúlt hónapokban egészségi állapota fokozatosan romlott, március 4-én este akut légzési elégtelenséggel szállították kórházba, miután többféle betegséget is diagnosztizáltak nála.
 

Alexandru Mesian, született Alexandru Mesaros (Mészáros), (1937. január 22., Nagybánya - 2023. március 11., Lugos) román görögkatolikus hierarcha, aki 1995-től 2023-ig a Lugosi Egyházmegye püspöki tisztét töltötte be.

Alexandru Mesian 1937. január 22-én született az akkor még Szatmár megyei Fernezely (Ferneziu) községben, munkáscsaládból származó szülei nyolc gyermeke közül ötödikként. Általános iskolába szülőfalujában, Fernezelyen járt, majd a nagybányai „Gheorghe Sincai” Gimnáziumban érettségizett. A Temesvári Római Katolikus Egyházmegye felvette a Iasi Római Katolikus Teológiai Intézetbe, ahol 1957-ben teológiai hallgatónak iratkozott be, de a bukaresti Vallásügyi Minisztérium utasítására még ugyanabban az évben kicsapták, azzal az indokkal, hogy erdélyi görögkatolikus családból származik.

A katonai szolgálat letöltése után 1960-tól a Nagybányai Mechanikai Gépek és Bányagépek Vállalatnál (I.M.M.U.M.) a mechanikai vizsgáló laboratóriumban dolgozott technikusként, majd főtechnikusként, egészen 1990-ig, amikor átkerült a Rómával egyesült romániai görögkatolikus egyházmegye, az abban az évben újjáalakult Nagybányai Egyházmegyébe, ahol általános helynökként tevékenykedett.

1960-tól 1965-ig szigorú titokban tanult teológiát; az 1964-es általános amnesztia után, amikor néhány püspök és pap, akik teológiai professzorok voltak, kiszabadultak a börtönből, így már szakavatott professzorok ellenőrizték teológiai tudását. 1965. május 8-án Dr. Ioan Dragomir máramarosi püspök szentelte pappá. 1972-ig még a szülei sem tudták, hogy pap fiuk van a házban, pedig naponta misézett a szobájában.

1965 és 1990 között Nagybányán és mástelepüléseken ugyanilyen titokban a katolikus egyházzal való kapcsolatukat megszakítani nem akarók katekézisével és lelkipásztori ellátásával foglalkozott, az üldöztetés és a rájuk vonatkozó tilalmak ellenére.

Az illegalitás idejében mind szülőföldjén, mind a történelmi Máramaros és az egyházmegye falvaiban lelkipásztori munkát végzett.

1994. július 20-án a II. János Pál pápa Ioan Ploscaru lugosi püspök koadjutorává nevezett ki, 1994. szeptember 8-án pedig Balázsfalván Lucian Muresan balázsfalvi metropolita Ioan Ploscaru püspök és George Gusiu püspök segédletével püspökké szentelte.

1994 októberében a Szentatya a Keresztény Egységét Előmozdításának Pápai Tanács tagjává nevezte ki Rómában.

1995-ben a katolikus-ortodox teológiai párbeszédért felelős közös nemzetközi bizottság tagjává nevezte ki.

1995 októberében II. János Pál pápa Lugosi püspökké nevezte ki, 1996. május 5-én iktatták be.

2000. július 9-19. között Baltimore-ban részt vett a katolikus-ortodox nemzetközi teológiai párbeszéd 8. találkozójának munkájában; ezen a találkozón a román ortodox egyházat képviselő Timotei aradi püspökkel együtt vett részt.

1994 óta a Román Katolikus Püspöki Konferencián belül az ökumenizmusért volt felelős.

2004. február 7-én Románia elnöke a "Kulturális Érdemrend parancsnoki rangban"  - Vallási érdemrenddel tüntette ki.

2005. óta Lugos díszpolgára.

2005. óta a BRU Zsinat Sajátjogú Egyház Törvényeit kidolgozó bizottságának elnöke.

2016. óta Temes megye díszpolgára.

A BRU missziós-ökumenikus bizottságának elnöke. A Lugosi Egyházmegye püspökeként végzett tevékenysége során számos ökumenikus találkozón vett részt, mind az országban, mind külföldön.

VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek

Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny

Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
Angolt tanárt keresnek a debreceni gimnáziumba
 
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
Magyar-könyvtár szakos pedagógust keresnek Debrecenben
 
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
Ebben a tanévben is lesz középiskolai hittanverseny
 
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
Családok és nyugdíjasok is jelentkezhetnek
 
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
Aki zarándokol, önmaga felé tart...
 
Minden hónap első vasárnapján
Minden hónap első vasárnapján