Elhunyt az Ukrán Görögkatolikus Egyház nyugalmazott nagyérseke

Elhunyt az Ukrán Görögkatolikus Egyház nyugalmazott nagyérseke

2017-06-01 20:34:26
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nemzetközi
gyász
2017. május 31-én hunyt el, 85 éves volt

Május 31-én életének 85. esztendejében hosszú és súlyos betegség után elhunyt Ljubomir Huszár az Ukrán Görögkatolikus Egyház nyugalmazott nagyérseke.

1933. február 26-án született Lembergben (Lvov), ahol elvégezte az elemi iskolát és a gimnázium első évét. 1944-ben a család kénytelen volt elhagyni Ukrajnát. Először Ausztriában, Salzburgban telepedtek le, s itt folytatta tanulmányait az ukrán tannyelvű iskolában, majd az Egyesült Államokba költöztek. Ott filozófiát tanult a Szent Bazil intézetben, és 1954-ben bakkalaureátusi fokozatot szerzett. Teológiai tanulmányait Washingtonban folytatta a katolikus egyetemen. 1958-ban a Szent Jozafátról elnevezett papnevelő intézet hallgatójaként kapott teológiai diplomát. Ugyanabban az évben, Ambrus Szenisin püspök pappá szentelte a Stamfordi egyházmegye számára. 1969-ben Rómában folytatta a teológiai tanulmányokat, ahol 1972-ben doktori fokozatot szerzet. Még ugyanebben az évben Grottaferrataban (Olaszország) belépett a Szent Theodor monostorba.

1993-ban tért vissza szülőhazájába, Ukrajnába. 1996 novemberében az akkori nagyérsek segédpüspöknek nevezte ki. Az Ukrán Görögkatolikus Egyház szinódusa Miroszlav Ioann Lobacsivszkij érsek halálát követően, 2001. január 26-én választotta meg Ljubomir Huszárt az egyház élére. II. János Pál pápa nem csupán megerősítette a szinódus döntését, hanem az érseket bíborossá is kreálta. 2011-ben XVI. Benedek pápa elfogadta Ljubomir Huszár lemondását, aki nyugalmazott éveit a Kijev melletti Knyazsivban töltötte.

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
 
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!
Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!