Elkezdődött az ökumenikus imahét - ne csak imádkozzunk, higgyünk is együtt!

Elkezdődött az ökumenikus imahét - ne csak imádkozzunk, higgyünk is együtt!

2025-01-20 14:13:59
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/BSZI
Debrecen
ökumenikus
A különböző felekezetű gyülekezetek egy héten át ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. A debreceni nyitó esten most is a Görögkatolikus Érseki Hivatalba vártuk az érdeklődőket. Az idei mottó: Hiszed-e ezt?

A 2025. évi ökumenikus imahét imádságait és elmélkedéseit az észak-olaszországi Bose monasztikus közössége készítette. Ebben az évben van az első ökumenikus zsinat 1700. évfordulója, melyet a Konstantinápoly melletti Niceában tartottak Kr. u. 325-ben. A megemlékezés kivételes alkalmat teremt arra, hogy együtt éljük meg és ünnepeljük a keresztények közös hitét a zsinaton megfogalmazott hitvallás szerint - azt a hitet, amely mindmáig eleven és termékeny. Erre igyekezett felhívni a figyelmet dr. Seszták István főhelynök is, aki Kocsis Fülöp metropolita nevében köszöntötte a megjelenteket.

„Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt minket. Az imádság egy összekötő tényező. Ezen az Ökumenikus Imahéten minden este azért jövünk össze, hogy együtt imádkozzunk. De ne csak ezért jöjjünk össze, hanem hogy együtt higgyünk! Hiszen most arra a niceai zsinatra emlékezünk, ahol megfogalmazták a Krisztusban hívő emberek szilárd alapját, a hitvallást, a hitben való elköteleződést. Ma este azért is imádkozzunk, hogy tudjunk hinni is együtt. Ehhez kérem a Jóisten különös kegyelmét, hozzon minket össze ma, holnap és azután is, az esztendő során számtalanszor, hogy a Krisztusban hívő keresztény felekezetek együtt tudjanak hinni és imádkozni.”

Az imaközösséget dr. Szarka Gergely parókus vezette a nyitó estén, majd Hadházi Tamás, református esperes hirdetett igét.

Dávid zsoltára, a 139. zsoltár

"Vizsgálj meg Istenem, ismerd meg szívemet;

próbálj meg és ismerd meg gondolataimat,

nézd meg, nem járok-e téves úton,

és vezess az örökkévalóság útján."

„Így ismer minket Krisztus: kívül-belül, keresztül-kasul. Átvizsgál bennünket, éppen ezért tud a gyógyuláshoz, a feloldozáshoz is hozzásegíteni bennünket. Ezért kéri Dávid a zsoltár végén: vizsgálj meg Istenem, ismerd meg szívemet! Igen, Isten a mi életünk orvosa, a bűn és tévelygés gyógyítója, az Ő kegyelme orvosság, melyet kínál nekünk. Ezt lehet elfogadni és bevenni, akár egy orvosságot. Ezáltal elhinni, belátni, hogy csakis így menekülhetünk meg. Engedni, hogy meglásson és megismerjen igazán, úgy ahogyan Ő lát bennünket, elfogadni az eltévedések, a bűnök megítélését, elhordozni a próbákat, hogy feltáruljon a szív legmélye is, hogy aztán tudjuk elfogadni az Ő gyógyító kegyelmét" -fogalmazott a lelkipásztor.

"Ne elmélkedjünk hát azon, hogy szükségünk van-e erre az orvosságra! Hogy vállaljuk-e ezt az utat? Hanem próbáljuk ki! Kezdjünk vele újat, vessük rá a mi gondjainkat, kérdéseinket, és várjuk türelmesen az Ő válaszát. Dávid király ezt tette: tudta, hogy menthetetlenül elpusztul, ha nem Istenhez fordul. És ezért tud a legnagyobb bűnök után is bocsánatot kérni az Istentől” – zárta gondolatait Hadházi Tamás.

Az este zárásaknét Szarka Gergely parókus megmutatta az érdeklődőknek a Szent István kápolnában található ikont, amely éppen a zsinati atyákat ábrázolja. 

 

Az Ökumenikus Imahét további alkalmai:

Időpont: január 20. hétfő, 17.00 óra
Helyszín: Evangélikus Templom
Köszöntés: Asztalos Richárd, evangélikus lelkész
Igét hirdet: Oláh István, református lelkipásztor
Imaközösséget vezeti: Dr. Khaled A. László, metodista szuperintendens

Időpont: január 21. kedd, 17.00 óra
Helyszín: Kistemplom-Ispotályi Református Templom
Köszöntés: Zsoldos Tibor, református lelkipásztor
Igét hirdet: Kocsis Fülöp, görögkatolikus érsek-metropolita Imaközösséget vezeti: Sipos Barnabás, ortodox parókus

Időpont: január 22. szerda, 17.00 óra
Helyszín: Szent Anna Római Katolikus Székesegyház
Köszöntés: Palánki Ferenc, római katolikus püspök
Igét hirdet: Dr. Fekete Károly, református püspök
Imaközösséget vezeti: Dr. Krakomperger Zoltán, római katolikus általános helynök

Időpont: január 23. csütörtök, 17.00 óra
Helyszín: Mester utcai Református Templom
Köszöntés: Vincze András, református lelkipásztor
Igét hirdet: Kiss János, baptista lelkipásztor
Imaközösséget vezeti: Bákonyi János, római katolikus plébános

Időpont: január 24. péntek, 17.00 óra
Helyszín: Baptista Imaház – Szappanos utca
Köszöntés: Kiss János, baptista lelkipásztor
Igét hirdet: Dr. Krakomperger Zoltán, római katolikus általános helynök Imaközösséget vezeti: Püski Dániel, református lelkipásztor

Időpont: január 25. szombat, 17.00 óra
Helyszín: Szent László Római Katolikus Templom
Köszöntés: Tokodi László, római katolikus plébániai kormányzó
Igét hirdet: Asztalos Richárd, evangélikus lelkipásztor
Imaközösséget vezeti: Terdik János, görögkatolikus pasztorális helynök

Időpont: január 26. vasárnap, 17.00 óra
Helyszín: Református Nagytemplom
Köszöntés: Dr. Fekete Károly, református püspök
Igeolvasás: Komlósi Sándor, baptista lelkipásztor
Előima: Palánki Ferenc, római katolikus püspök
Igét hirdet: Dr. Fabiny Tamás, evangélikus püspök
Hitvallás: Kiss László, görögkatolikus parókus
Közbenjáró imádságok, Úri ima: Sipos Barnabás, ortodox parókus és Asztalos Richárd, evangélikus lelkész
Both Antal Alapítvány díjátadója: Dr. Hafenscher Károly részére
Hirdetések: Oláh István, református lelkipásztor Áldás: szolgálattevők közösen

Az ökumenikus imahét alkalmait a Debrecen Televízió élőben közvetíti 17:00-17:55 óra között. Az imahét perselyadományát az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért nevű szervezetnek ajánljuk fel.

VEZETŐ HÍREK
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünnepi Szent Liturgiát

A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezdetét a katolikus papok futsal-Európa-bajnoksága

Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mottóval hirdetik meg a házasság hetét
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünnepi Szent Liturgiát

A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezdetét a katolikus papok futsal-Európa-bajnoksága

Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mottóval hirdetik meg a házasság hetét
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
Szilárd püspök jubileuma: élőben is követhetik az ünn...
 
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
A visszaszámlálás elkezdődött: jövő héten veszi kezd...
 
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
Beszélgessetek a házasságotokért! – idén ezzel a mott...
 
Ferenc pápa üzenete a betegek 33. világnapjára
Ferenc pápa üzenete a betegek 33. világnapjára
 
Nem véletlen, hogy ma is gyertyákat és nem LED izzókat s...
Nem véletlen, hogy ma is gyertyákat és nem LED izzókat s...
 
Jézus-ima lelkinap Hajdúdorogon - közkívánatra február...
Jézus-ima lelkinap Hajdúdorogon - közkívánatra február...