Elmélkedés a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepére

Amikor egy történetet elkezdünk és nagyon visszaugrunk benne az időben, azt szoktuk mondani, hogy Ádámtól és Évától kezdem az elbeszélést. Azonban a mai ünnepünk, a Szent Kereszt felmagasztalásának lényegi mivolta valóban Ádámhoz és Évához vezethető vissza. Ádám és Éva, az első emberpár itt a Földön, parancsba kapták az Istentől, hogy ott, a Paradicsomban minden fáról ehetnek, kivéve a jó és a rossz tudás fájáról, hiszen az tiltva van számukra. Az ősbűn az emberi szabad akaratból fakadóan a tiltott gyümölcs fájához vezethető vissza.

A görögkatolikus esküvői szertartásban a papi imában a fiatal pár a menyasszony és a vőlegény egymás iránti örömét Szent Ilona császárné öröméhez hasonlítja, mint amikor Ilona császárné megtalálja Jézus keresztjét a 3. sz. végén-4. sz. elején.

Keleti ikonábrázolásunkban megjelenik Makáriosz pátriárka, aki a magasba emeli a keresztet. Ennek az az oka, hogy a kereszt megtalálása után sokan felkeresték azt, ugyanis csodálatos gyógyulások történtek a kereszt megérintésekor, sőt még halottak is támadtak fel. Éppen ezért emelődik fel a magasba a kereszt, hogy ne csak az ahhoz közelállók, hanem mindenki számára jól látható legyen, hogy minden szenvedő embernek a gyógyulására váljon.

Ennek a történetek az elbeszélését pedig azért kezdtem Ádámtól és Évától, hiszen az a tiltott fa, amely a romlásba, az esendőségbe és a bűnbe taszította az embereket, szemben áll Jézus Krisztus keresztfájával, ami megváltásra és az üdvösségre segít bennünket. A Teremtés könyve így ír a tiltott fáról: „Az Úristen parancsot adott az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.« Jézus Krisztus feltámadását követően pedig így ír Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében: „Hiszen tudjuk, hogy a régi embert bennünk azért feszítették vele együtt keresztre, hogy a bűn teste elpusztuljon, és ne szolgáljunk többé a bűnnek. Aki így meghalt, megszabadult a bűntől. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is. Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta. Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, aki azonban él, az Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak.”

Mit jelent a mi számunkra a kereszt? Szintén Szent Pál apostol írja a Korintusiakhoz írt levelében: „ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság”. Egy dísz a házunkban vagy a nyakunkban? Vagy csak jól megszokott jelképek az utak szélén, a templomok tetején, vagy egy berögzült szokás az, amikor keresztet vetünk?

A keresztvetésünk sokkal több egy szokásnál, hiszen az imádság és hitvallás is egyben. A kereszt az, ami a hitvallásunkat magába foglalja. Jézus Krisztus halála, a szörnyű kínszenvedés nem volt más, mint a próféták jövendölésének a beteljesedése: a feláldozásra kerülő bárány, az a szükséges vérontással teli áldozat, ami fájdalommal teli áldozat, viszont nekünk, keresztényeknek ez a hitünk alapja, a hitünk misztériuma: "Halálodat hirdetjük Urunk és hittel valljuk a feltámadásodat, amíg el nem jössz".

Jólismerjük azt a mondást, hogy mindenkinek a saját keresztjét kell cipelni és senki sem kapott nagyobb keresztet, mint amit ne bírna el. Assisi Szent Ferenctől származik ez az idézet: „Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen.” A kereszt cipelése senkinek nem könnyű feladat és csábító a másik embernek a keresztje, ami mindig könnyebbnek fog tűnni, azonban ha valóban magunkra próbálnánk, nem biztos, hogy tényleg elbírnánk. Mindannyian cipelünk különböző terheket az életben, de tudunk-e hálásak lenni ezeknek a terheknek?

A mi életünkben is történnek olykor-olykor katasztrófák, jönnek keresztek, amelyeket cipelnünk kell, viszont ha az élet megpróbáltatásait alázattal el tudjuk, akkor bizony a Jóisten a javunkra fogja azt fordítani. Annyi mindent tudunk az életben elveszíteni. Van, hogy a lakáskulcsunkat, vagy egy barátot, vagy egy közeli hozzátartozót, egy szerettünket, vagy van, hogy nem is konkrét személyt veszítünk el, hanem elvont fogalmakat, mint például a türelmet, bizalmat, vagy éppenséggel a reményt. Amikor a keresztünk igen is ránk nehezedik és nagyon nehéz megindulni vele fölfelé az emelkedőn, az Isten akkor is láthatatlanul ott van Velünk és megsegít. Annyi mindent eltudunk veszíteni, azonban, ha a hitünket nem veszítjük el, ha a hitünket megtudjuk tartani, akkor minden nehézségben az Isten ott lesz velünk és a kezét nyújtva, abba belekapaszkodva tud a segítségünkre lenni. Ahogy az Ó-szövetségben Izaiás könyvében olvashatjuk: „De, akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.”

Jézus Keresztje egy ponton ásatott le a földbe, és hatása kiterjedt az egész világra. Mit jelent nekünk a kereszt? Egy keresztény szimbólum? Egy hitvallás? Egy jelkép?  Vagy az életemnek a súlyát jelenti? Ezekre a kérdésekre a választ egy következő kérdésre adott válasz adja meg, mégpedig az, hogy milyen kapcsolatban állunk az Istennel? Hiszen az Isten nélkül a kereszt csak egy összeeszkábált fa gerenda vagy egy kivégzőeszköz. Az Isten nélkül a kereszthordozásom csak értelmetlen teher az én életemben, a mindennapos küzdelmeimben. Azonban, ahogyan a kontákban is énekeltük, az Isten fia önként ment fel a keresztre, hogy segítsen nekünk, embereknek. Ha erre az összeeszkábált gerendára ráhelyezzük az Isten fiát, Jézus Krisztust és azokat a tényeket, hogy mindez miért történt, már mindjárt máshogyan tekintek a keresztre és nem egy kivégzőeszközt, a halált fogom látni, hanem épp ellenkezőleg, az örök életet! Nem mindegy, hogy a mindennapjainkban hogyan cipelem a saját keresztemet. Egyedül és megkeseredve, vagy céllal és segítséget kérve az Istentől, hogy bár méltatlan, esendő és bűnös ember vagyok, de bízva az Ő mérhetetlen irgalmában és jóságában, bűneimért bűnbánatot tartva kérem, hogy segítsen nekem itt a földi életemben és az azt követő örökkévalóságban.