Első alkalommal szenteltek élő vizet Pocsajon

Első alkalommal szenteltek élő vizet Pocsajon

2023-01-11 11:22:53
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hagyományt teremtettek idén vízkereszt ünnepén a hajdú-bihari településen. Baráth Gábor atya beszámolója.

Vízkereszt ünnepén Szent Liturgiát végeztünk, melynek végén, mint minden évben elvégeztük a vízszentelés szertartását. Ezen a szép ünnepen vendégünk volt és a Szent Liturgiát vezette községünk szülötte Balázs Mihály atya, kecskeméti segédlelkész. Az ünnepi szertartáson szép számmal vettek részt a pocsaji hívek, annak ellenére, hogy az ünnep hétköznapra esett. A homíliában az ünnep ikonja került előtérbe. Az ikon, amelyen Krisztus a történés középpontja, ám az ábrázolás mégsem helyezi őt az ikon középpontjára, hiszen a mi dolgunk, hogy az életünk középpontjává tegyük Krisztust. Az ikonfestő, egyfajta lelki munkára is hívja ezzel a ma emberét, intve őt a tevékeny életre.

Az ünnepi Szent Liturgia végén elvégeztük a vízszentelés szertartását, melyet követően az újonnan megszentelt vízzel hintettük meg templomunkat, és a jelenlévő híveket.

Ezzel azonban nem ért véget az ünnep, hiszen közösen eljutottunk az Ér folyóhoz, amely településünkön keresztül folyik. A legidősebbek elmondása szerint eddig, még nem történt Pocsajban élő víz szentelése. A Jóisten kegyelméből idén megtörtük, a „láthatatlan jeget”, és Mihály atyával közösen és természetesen a hívek jelenléte mellett megszenteltük az Ér folyót. Ezen ünneppel talán kezdetét vette egy új hagyomány, amelyben nem csak templomunk falai között szenteljük meg a vizeket, hanem élő vizeink is megszenteltté válnak.

Bízunk a Jóisten kegyelmében, hogy a következő évben is lehetőségünk lesz ilyen módon is ünnepelni Vízkereszt ünnepét.    

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...