Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka

Emberi Méltóságért kitüntetésben részesült Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka

2021-09-13 10:47:16
Szerző: Hekler Melinda
Budapest
ökumenikus
ortodox
Bartholomaiosz pátriárka
Az Emberi Méltóság Tanácsa az Emberi Méltóságért kitüntetést adományozta I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkának Budapesten.

Bartholomaiosz pátriárka szeptember 10-én érkezett Magyarországra. Aznap este a budapesti Actor Hotel előtt egy emlékmű leleplezésén és átadásán vett részt, majd rögtön a szálloda kápolnájába ment, ahol együtt imádkozott paptestvéreivel.

Ezt követően népes ünneplő közönség előtt vette át az Emberi Méltóságért kitüntetést. Őszentsége az emberi jogokért, a környezet védelméért és a keresztény egyházak egységéért végzett munkájáért részesült a rangos elismerésben.

Ahogy Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, Bartholomaiosz pátriárkának köszönhető, hogy államalapító Szent István királyunk 2000-ben bekerült a keleti keresztény egyház szentjei közé. „A Szent István-i Magyarország lényege megnyilvánul ebben az eseményben, ahogy a görög és a magyar hívek és tisztelők együtt köszönthetik őszentségét. Őszentsége a keresztény egyházak közeledése, együttműködése érdekében kiemelkedően sokat tett, és ez is olyan érték, amit szerettek volna ezzel a kitüntetéssel elismerni”- mondta Lomnici Zoltán.

Az Emberi Méltóság Tanácsának főtitkára, Szunai Miklós az elmúlt évtizedek alatt magánvagyonából hét templomot építtetett, és ezúttal bejelentette, hogy amennyiben őszentsége áldását adja rá, hamarosan egy görög ortodox templom építésébe kezd.

Bartholomaiosz háláját fejezte ki a kitüntetésért, és elmondta, vallja, hogy mindenki egyedi lény, minden embernek veleszületett jogai és méltósága van, amelynek érdekében ő a maga szerény módján próbál tenni. Keresztény emberként, hívőként igyekszik továbbra is megvalósítani a kereszténység erkölcsi talaján mindazt, amiért ezt a kitüntetést kapta.

A szép számban összegyűlt magyarországi görög ortodox hívőknek elmondta, amennyiben görög ortodox templomot építenek, természetesen eljön majd a szentelésre.

fotó: Hekler Melinda

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...