"Én voltam a férfi, mégis ő volt az erősebb" - Iskolaigazgató házaspár a szerelem kihívásairól

Nem volt túl meleg azon a tavaszon, amikor a farmer-pulcsis lány és a vasalatlan inges fiú a kecskeméti Noszlopy Gáspár parkban először randevúztak. Mónika és Laci már hónapok óta (kézzel írott levél formájában) leveleztek és egészen meghitt dolgokat is megosztottak egymással. 

Viszont ez volt az első személyes találka, és mindketten izgatottan, a szerelem hevétől átjárva, de sokáig csak szavak nélkül ültek a padon, hallgatva a közeli buszpályaudvar kerékcsikorgását. “Laci nagyon óvatos volt, biztosra akart menni, hogy ha mégis félreértett volna valamit, ne legyen nekem kellemetlen”.

“Most is érzem a gombócot a torkomban, amitől elakadt a szavam” - emlékszik vissza Laci. 

Garda László, a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója, és Gardáné Kovács Mónika, a Szent Efrém Óvoda és Általános iskola igazgatóhelyettese pontosan felidézik, hogy március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján történt a néma randi. “Azt hiszem, talán megfogtam a kezét” - mondja Laci.

Szét is csúszhatott volna a viszonyunk

“Helyes férfi volt, nem ilyen őszes és pocakos, persze én is pár kilóval soványabb voltam” - teszi hozzá  nevetve Mónika. Az első időszak intenzív sétáit és túrázásait hamar követte a leánykérés, és 1997-ben Kunszentmiklóson megesküdtek. Az első, nagyon várt babát elvesztették, de Mónika azt mondja, sok beszélgetéssel lassan elrendezték, hagytak időt maguknak. 

A feszültséget inkább a következő gyermek kérdése okozta. “Laci 30 fölött volt, nagyon szeretett volna kisbabát, én pedig épp lediplomáztam és ki szerettem volna magam próbálni a tanításban. Kismamaként végigdolgoztam a második félévet, és októberben született meg a fiunk, Benedek. Nem véletlenül adtuk neki ezt a nevet, mert valóban áldásnak éreztük a jövetelét.”

Az igazi próba azonban 3 évvel később, kislányuk születésével következett. Luca 3 évesen kezdett járni, 5 évesen beszélni, mindenből évekkel maradt el a korosztálya mögött. “Ezt másképp éltük meg: Laci azt gondolta, gyönyörű és nem átlagos kislánya van, én meg, aki napi szinten együtt voltam vele, hordtam mindenféle fejlesztésre, láttam a hiányosságait, tudtam, hogy mindig sajátos nevelési igényű lesz. Ez feszítette a kapcsolatunkat is”.

“Én voltam a férfi, mégis ő volt sokkal erősebb, én hajlamos voltam elbukni, kétségbeesni, tévútra menni, Mónika tudott bízni a Jóistenben. Ott és akkor szét is csúszhatott volna a viszonyunk, annyi feszültség, olyan mély tehetetlenségérzet volt bennünk sokszor. Ezért felnézek rá. Mi, férfiak sokkal kevésbé tűrjük a feszültséget, sokkal inkább megrettenünk, de Isten mindig nagyon jó rendező, megkaptuk a harmadik csoda gyerekünket, Botikát” - mondja Laci.

Ne házimunkával teljen a hétvége

A három gyerek lassan tinikorba ért, és 9 év otthonlét után Mónikának nagy élmény volt újra egy-egy hétvégét kettesben eltöltenie Lacival. “A gyerekek tűkön ültek, hogy végre lelépjünk, nekünk meg nem kellett aggódni, hogy felgyújtják a házat. Most is törekszünk rá, hogy ne házimunkával töltsek minden hétvégét, hanem elmenjünk egy kávézóba, vagy hogy évente nyaraljunk kettesben is. Sok szauna, sok séta.”

A COVID persze több munkát rótt mindkettőjükre. “Nem esünk egymás torkának, mint vezetői házaspár, hanem azt akarjuk, hogy mindkét iskola jól menjen, a gyerekek boldoguljanak” - mondja Laci.

Mónika elsős osztályt vitt, amikor kitört a COVID. “Kőkemény feladat volt online írni-olvasni tanítani, mi, tanárok, és a szülők is megijedtünk. De maximális szülői támogatással végül áthidaltuk. Laci a karantén alatt is kijárt a suliba, éreztem, hogy szüksége van arra, hogy kilépjen, nem bírta a bezártságot”.

“Mert rengeteg kihívás volt: nálunk sok a hátrányos helyzetű tanuló, akikre főzni kellett, jöttek elvinni az ételt, beszaladtak a kinyomtatott feladatokért, mert sok családnak nincs számítógépe. Aztán bedobták, a tanárok kézzel kijavították és így került vissza a gyerekekhez. Nagyon hiányoztak a gyerekek, örültem, ha csak azt láttam, hogy megtöltik az ételhordójukat. Az iskola gyerekek nélkül olyan, mint a szerelem csak lelki szinten.”