Erasmus plus-két évig Nyíracsádon

Erasmus plus-két évig Nyíracsádon

2018-10-09 12:53:11
Szerző: Kedves Györgyné Zilahi Enikő
Oktatás
Sikeresen pályázott a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola az európai iskolák együttműködését célzó Erasmus + program keretében.

A program témája: Részvétel a társadalomban, közös nyelve pedig az angol. A résztvevők két éven át finn, észt, cseh, spanyol és szlovén partneriskolák diákjaival és tanáraival tartják majd a kapcsolatot. - Ez a projekt egy „ösvény” ahhoz, hogyan motiváljuk és támogassuk a tanulókat abban, hogy vegyenek részt iskolájuk és lakóhelyük közéletében úgy, hogy megszerezték a részvételhez szükséges készségeket. A tanárok számára egyedi lehetőséget nyújt jó gyakorlatok cseréjére, munkamódszerek tanulására a szociális kohézió erősítése érdekében – fogalmazott Illés Gabriella tanárnő, a projekt vezetője.  Az első találkozóra novemberben, Finnországban kerül sor.

VEZETŐ HÍREK
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispesten

Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispeste...
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispeste...
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...