Erdei Tamás: az új áldozópap

Erdei Tamás: az új áldozópap

2017-06-27 13:26:22
Szerző: Nyíregyházi Egyházmegye
Lelkipásztori
Nyíregyházi Egyházmegye
Ünnep
"Áldd meg Uram mindazokat, akik oltárodhoz vezettek!"

Ezekkel a szavakkal kezdte meg áldozópapi szolgálatát Erdei Tamás, akit 2017. június 25-én, Máriapócson szentelt pappá Manel Nin püspök atya, Görögország görögkatolikus apostoli exarchája. A Szent Liturgiát Manel Nin püspök atya vezette, Kocsis Fülöp metropolita és dr. Orosz Atanáz megyéspüspök koncelebrált, és jelen volt dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, bencés püspök is, aki az aznap este kezdődő papi lelkigyakorlat vezetőjeként érkezett a kegyhelyre. A Szent Liturgia és papszentelés olaszul, görögül és magyarul zajlott. Manel Nin püspök atya prédikációjában – kapcsolódva a felolvasott evangéliumi szakaszokhoz – annak az összefüggéséről beszélt, hogy a szem, mint a test és a lélek világossága, a keresztény ember életében egyúttal az önzetlenségre való nyitottságot is jelenti. Hiszen nem szolgálhatunk két úrnak. Nem lehetünk egyszerre hűségesek az evangéliumhoz úgy, hogy közben elzárkózunk a szeretettől, a másik embertársunktól. 

A görögkatolikus egyház különleges, szent helyén, Máriapócson történt esemény során a szabadban, a tábori oltár felett is kitisztult az ég, s eső helyett a meghatottság könnyei kísérték Erdei Tamás atya áldozópappá szentelését, akinek választott jelmondata: „Áldott vagy te, Uram, taníts meg engem a te igazságaidra!” (Zsolt 118,2). 

Grunda János pasztorális helynök a szertartás végén felolvasta a Szocska A. Ábel apostoli kormányzó aláírásával hitelesített kinevezést, amely szerint az újszentelt Piricse községben kezdi meg papi szolgálatát.

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...