Evangélikus-görögkatolikus találkozó

Evangélikus-görögkatolikus találkozó

2024-02-01 13:20:52
Szerző: Görögkatolikus Metropólia
Máriapócs
Kocsis Fülöp érsek
Orosz Atanáz püspök
ökumenikus
Szocska Ábel püspök
Máriapócs adott otthont február első napján annak a már hagyományosnak mondható találkozónak, melyet a görögkatolikus és evangélikus egyház vezetői tartanak évről évre.

A görögkatolikusokat idén Kocsis Fülöp érsek-metropolita, dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, valamint Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök képviselte, míg az evangélikus vezetők közül dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, dr. Lackner Pál nyugalmazott tábori püspök, valamint Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója volt jelen. A fatemplomban végzett közös imádságot követően Ábel püspök atya mutatta be a kegytemplomot és a kegyhely történetét.

Ezt követően a résztvevők a Zarándokházban tanácskoztak. A megbeszélés fő vonalát főként a lelkipásztori kérdések adták, mint például a világ evangélikusságának helyzete vagy a szinódusi folyamat jelen állása és az abból fakadó feladatok, de szó volt az eutanázia kérdéséről és a gyermekvédelemről is. 

Az együttlétet közös ebéddel és egymás megajándékozásával zárták. A következő évi találkozón az evangélikus püspökök lesznek a vendéglátók.

Fotók: Palánki István

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...