Évfordulós zarándoklat Máriapócson

Évfordulós zarándoklat Máriapócson

2020-08-03 09:53:35
Szerző: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely
Máriapócs
zarándoklat
2020. augusztus 1-jén pontosan 305 éve annak, hogy Máriapócson az Istenszülő másodszor kezdte könnyeit hullatni. Ennek alkalmából népes zarándokcsapat indult el a Boldogságok Útján.

A csodás könnyezés először 1696. november 4-én kezdődött, ezt az ikont I. Lipót Bécsbe vitette. Azóta is ott őrzik. Ez a kép többé nem könnyezett. Viszont az erről készített másolat 1715-ben igen, kilenc napon keresztül. S harmadszor is, 1905 decemberében. Pócsot választotta az Istenanya. Erre emlékezve indult el augusztus 1-jén egy több településről összegyűlt népes csapat a Máriapócsot körbeölelő Boldogságok Útján.

Orosz István atyával és Pindzsu István atyával reggel 6 órakor kerekedtek fel, hogy a mintegy 16 km-es utat végig gyalogolják. A tisztelendő atyák minden megállónál, azaz minden kitáblázott „Boldogság-mondásnál” rövid elmélkedést tartottak.

A zarándokok útközben énekelve, imádkozva, helyenként csendet tartva, befelé figyelve haladtak. 11 órára értek vissza a kegytemplomhoz, és Szent Liturgiával koronázták a közös imádságot.

A felolvasott evangéliumi szakasz (Mt 15, 32-39) kapcsán a kegyhelyigazgató atya arra kérte a jelenlévőket a prédikációban, hogy „mindannyian bátran adjuk oda a kenyerünket és halunkat, mindenünket, amink van, egész életünket, és merjük Krisztusra bízni. Ő fogja tudni, mit tegyen vele ahhoz, hogy mi magunk, és odaajándékozott életünk által mások is, csodák tanúi lehessünk!”

Csodaként élték meg a zarándoklók ezt a napot is, ahogyan egyik fiatalasszony fogalmazott: „Az atyák gondolataival szárnyaltunk!” A Pócsi Szűzanya 1715-ben augusztus 1-től kilenc napon át könnyezett.

A Boldogságok Útját a további nyolc napon is bejárják, minden nap lesz a zarándokokkal lelkiatya is. A továbbiakról a Hivatás Emlékalapítvány elnöke, Pethő Mária Terézia szolgál felvilágosítással a +36-20-974 3125-ös telefonszámon.

VEZETŐ HÍREK
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...