Fakanalat ragadtak a szeretetszolgálat gondozottjai

Fakanalat ragadtak a szeretetszolgálat gondozottjai

2018-09-24 11:22:54
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakolyban, hetedik alkalommal rendezte meg főzőversenyét, amelyen 18 csapat, 184 résztvevője képviseltette magát.

Az intézményvezető ünnepi köszöntője után, lakóink és dolgozóink kulturális műsora színesítette a napot. Ezután mindenki hozzálátott a szabadon választott étel elkészítéséhez. Ragyogó időben, ínycsiklandozó ételek, és fantasztikus hangulat jellemezte együttlétünket.

A zsűri tagjai folyamatosan ellenőrizték a csapatok munkáját. Az ételek elkészülte és a kóstoló után a zsűri felállította rangsorát. Az idei évben a „vándor fakanalat”- a II. János Pál Pápa Idősek Otthona Máriapócsról nyerte el ízletes csilis bab ételükkel, a többi csapat részvételét ajándékkal köszöntük meg.

A nap folyamán gyümölcsöt, pogácsát, lángost, gyógyteát fogyaszthattak a résztvevők. Késő délután elfáradva, de annál jobb kedvvel fejeztük be a napot, ami reméljük minden résztvevőnek maradandó élményt nyújtott. 

A csapatok:

  • Szent Miklós Ápoló- Gondozó Otthon Hodász
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Harmónia” Egyesített Szociális Intézmény Ápoló-Gondozó Otthon Kisléta
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Viktória” Egyesített Szociális Intézmény Győrtelek
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei „Kikelet” Egyesített Szociális Intézmény Tarpa
  • Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény Ápoló- Gondozó Otthon Nyírbéltek
  • Szent Pantaleimon Szeretetotthon Nyírkarász
  • Nyírteleki Civil Centrum
  • Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nyíradony Lakásotthon
  • II János Pál Pápa Idősek Otthona Máriapócs
  • Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nyíregyháza Nevelőszülői Munkaközösség
  • A szakolyi Ápoló-Gondozó Otthon Nyugdíjas dolgozói
  • Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakoly Ellátottak Főzőcsapata
  • Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Nyírszőlős
  • Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Hajdúnánás
  • Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat (Fenntartói csapata)
  • Szabolcs- Szatmár-bereg megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézmény Lakóotthon Nyíregyháza
  • Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Szakoly Dolgozók csapata
  • Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Szolgáltató Központ Támogató Szolgálat Szakoly
VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában

Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus munkái a Görögkatolikus Múzeumban

Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában

Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus munkái a Görögkatolikus Múzeumban

Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
 
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe