Február 25 - a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

Február 25 - a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja

2021-02-24 16:16:09
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
gyász
1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták, melynek emlékére az Országgyűlés 2000. június 13-ai határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. Egyházunk február 27-én, halottak szombatján értük is imádkozik a Szent Liturgiákon.

A mentelmi jogától megfosztott Kovács Béla nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban, 1959-ben, 51 évesen halt meg. Bronzszobra ma mementóként áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épülete és az Országház közötti téren. Letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, amely a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát jellemezte. Sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.

A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban százmillióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az egy millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre.

Imádkozzunk halottak szombatján értük és minden elhunytért!

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...