Fekete Károly hirdetett igét a debreceni ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén

Fekete Károly hirdetett igét a debreceni ökumenikus imahét nyitó istentiszteletén

2023-01-17 09:15:52
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Debrecen
ökumenikus
Elkezdődött az ökumenikus imahét Debrecenben, melynek során a történelmi egyházak hívei egymás templomaiban hirdetnek igét.

Az első alkalmon, január 15-én az Attila téri Főszékesegyházban dr. Seszták István főhelynök atya köszöntötte a híveket. Mint mondta, egy héten át, minden este az egyházak egységéért, a külső és belső békességért imádkoznak majd. Az egyházi alkalmakon összegyűlt perselyadományokat pedig a Debrecen-Szabadságtelepi Református Templomban történt tűzeset utáni károk helyreállítására fordítják. 

A nyitó istentiszteleten Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A püspök Lukács evangéliuma 10. részéből az irgalmas samaritánus történetén keresztül magyarázta a cselekvő szeretet erejét, ami felülemelkedik a közönyön és a szemlélődő magatartáson. 

„Jézus üzenetének célkeresztjében az a szomorú tény áll, hogy egyre több ember válik csupán nézővé. Olyan nézővé, aki a nyilvánvaló gonosz helyzetekben is megmarad szemlélőnek. Jézus ezért határozottan a nézőszám csökkentéséért mondja el ezt a történetet, azért mondja el, hogy növekedjen azoknak a száma, akik elkezdenek nézőből cselekvővé válni” – mutatott rá Fekete Károly. 

A püspök szerint a cselekvő irgalmassághoz figyelembe kell vennünk azokat az alapvető tapasztalatokat, amiről ez a történet üzen nekünk: a kifosztottság és az otthagyottság tapasztalatát. 

„Az irgalmas samaritánus nem tudta elnézni a nyomorúságot, győzött benne az emberség. Ebben a könyörületességben Jézus tulajdonképpen önmagáról beszél. Jézus ezt a történetet illusztrációként ajándékozza nekünk, hogy milyen is az ő szeretete” – mondta Fekete Károly. 

Hangsúlyozta, Jézus szeretete aktív, kezdeményező, távolságot áthidaló szeretet. 

„A samaritánus cselekvését nem az határozza meg, hogy kivel tesz jót, hanem azt, hogy mivel tehet jót, ezt feltétel nélkül, sorra adja, ezért mondhatjuk azt, hogy a Jézus szeretete teljes szeretet: minden lát, mindent hall, mindent ért és ezért mindent ad” – fogalmazott. 

Az imaközösséget Szarka Gergely parókus atya vezette. 

Az ökumenikus imahét alkalmait a Debrecen Televízió élőben közvetíti, a dehir.hu/dtv oldalon követhető.

Szerző: Szilágyi Szilvia /TTRE, fotó: H. Varga Eszter/Hajdúdorogi Főegyházmegye

VEZETŐ HÍREK
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találkozás Krisztus arcában

Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus munkái a Görögkatolikus Múzeumban

Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi óvodákat támogatják idén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
Ökumenikus imahét, nulladik nap a fiataloknak – találko...
 
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
Képíró Isten közelében – Szántay Marianna grafikus m...
 
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
Kezdődik az Ökumenikus imahét - a kárpátaljai egyházi ...
 
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
Könyvbemutatót tartanak Debrecenben
 
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
Ökumenikus imahét – idén is megszólítják a fiataloka...
 
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe
Isten mindenkit hív! - Bevezetés a keresztény életbe