Felolvasóavatás volt Debrecenben

Felolvasóavatás volt Debrecenben

2019-05-07 10:36:22
Szerző: Gedeon Tamás
Debrecen
Friss
A Debrecen-Csapókerti Egyházközségben minden szombaton elimádkozzák a hívek a vecsernyét, azonban a május 4-ei alkonyati istentisztelet ünnepélyesebb volt a megszokottnál.

Ünnepre gyűlt össze az egyházközösség, hiszen a kántort, Gedeon Tamást Fülöp metropolita atya felolvasóvá avatta.

A felolvasói rend feladásának szertartásában az érsek keresztet vet az avatandó fejére és haját kereszt alakban megnyírja. Ez a megnyírás többféle szimbolikus jelentéssel bír: emlékeztet az ószövetségi nazirátus intézményére, illetve a haj, mint az élet szimbóluma ismeretes, melynek "odaadása" kifejezi, hogy a jelölt innentől még inkább az Úr tulajdona; liturgikus feladata elsősorban a szentírási szakaszok felolvasása.

A felolvasói rend külső jele a rászon, vagy gréka, amely nagyban hasonlít a reverendához, viszont bő ujjal rendelkezik.

A vecsernye további részében már ebben az öltözetben vezette a frissen avatott a szertartás énekeit, amelyben Ignácz Gyula nyíregyházi káplán atya is közreműködött. Amellett, hogy az énekes szolgálatban segítő volt, a rászon feladásában is segédkezett.

VEZETŐ HÍREK
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispesten

Álláshirdetés - kisgyermeknevelőt, fejlesztőpedagógust és gyermekotthon vezetőt keresünk

„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelték a beregszászi görögkatolikus múzeumot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispeste...
Mindennek koronája az imádság – templombúcsú Kispeste...
 
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
„A lelkemben görögkatolikus lettem!” – Megszentelté...
 
"Te áldás voltál!" – Elbúcsúztunk Kapin István atyá...
 
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
Újra bizánci dallamok a Görögkatolikus Múzeumban
 
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
Középiskolai hittanverseny - már lehet jelentkezni!
 
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...
Isten mértéke szerint keressük a tetszést! – A görög...