Felolvasóknak tartottak lelki napot Máriapócson

Igen jó hangulatú és tartalmas lelki napon vehettünk részt Máriapócson, melyet a Rómanosz Melódosz Diakónus Kör rendezett felolvasók, alszerpapok és szerpapok részére. Tóth Lóránt alszerpap meghívására három előadó osztotta meg a gondolatait a mintegy húsz résztvevővel. A program a kis fatemplomban végzett harmadik imaórával kezdődött, amely különleges atmoszférát kapott a kis ikonosztázion és a fatetőn kopogó eső miatt.

A szertartást követően a zarándokház előadótermében elsőként Kanyó Árpád atya előadását hallgathattuk meg. Árpád atya a kisebb és a nagyobb rendek helyét és szerepét vizsgálta az egyházi hierarchiában. Előadása kezdetén rámutatott, hogy Ál-Areopagita Szent Dénes szerint az egyházi hierarchia az égi rend mása, melynek a célja Isteni Léttel való egyesülés biztosítása. Kiemelte, hogy a kereszténység első századaiban a kisebb rendek a liturgikus szerepük mellett mintegy hajszálgyökerekként működtek, amelyeken keresztül a püspök hatékony kapcsolatban maradt a társadalommal, amelyben az ellenséges viszonyulás ellenére is az Egyház eredményesen tudott működni. Később, amikor a kisebb rendek háttérbe szorultak, az is megfigyelhető volt, hogy az egyházi hierarchia is bizonyos szempontból eltávolodott a társadalom különböző rétegeitől. Atya rámutatott, hogy a mai helyzetben szintén nagy hasznát vehetnénk ezeknek a hajszálgyökereknek, hiszen ezek a szolgálattevők a társadalmi szerepvállalásuk folytán (pl. a munkahelyük révén) olyan területeken tudnák ezt a kapcsolatot a hierarchiával megteremteni, ahová egy pap vagy egy püspök nem jut el.

Egy másik érdekes gondolat volt, hogy annak is tanúi lehetünk ma, hogy a férfiak nem igazán találják a helyüket az Egyházban. A kisebb rendek az ajtó vagy a szentély őrzésétől a liturgikus szövegek felolvasásáig pedig éppen számos, férfiaknak szánt szerepkört kínálhatnak a ma templomainkat látogató férfiak számára. Ezután az általános áttekintés után Árpád atya egyenként fejtette ki, hogy mi a három rend jól körülírható szerepe.

A felolvasó Isten kívánságát, akaratát hirdeti, közvetíti a hívő sereg felé, ezért a szerepe igen fontos. Ha nem készül fel, nem keresi meg a hangsúlyos mondatokat, nem érti, értelmezi, amit olvas, vagy nem érthetően teszi azt, akkor ez az isteni akarat nem jut el a címzettekhez. Ha pedig nem jut el a hívekhez, akkor a világba, a templom falain túlra sem juthat ki. Emiatt fontos, hogy a szent szövegeket a szolgálat előtt keresse ki, gyakorolja be, hogyan fogja olvasni, hogy át tudja adni a szöveg mondanivalóját is.

Míg a felolvasó a szentélyen kívül teljesít szolgálatot, addig az alszerpap a szentélyben és azon kívül is. Ez egy olyan fokozat, amely a nagyobb rendek felé vezet. Az oltár körül, a Liturgiát bemutató pap vagy püspök körül szolgál, vezeti a ministránsokat, tisztán tartja a liturgikus eszközöket, felszereléseket és az oltár környékét. E tevékenységek végzése közben egyre inkább bevonva a Liturgiába felkészül a nagyobb rendek felvételére.

A diakonátus pedig már a nagyobb rendek alsó fokozata. A szolgálatot végző személy felszentelése is az előző két fokozattól eltérően nem a szentélyen kívül, hanem a szentélyben történik az áldozópap és a püspök szenteléshez hasonlóan.

A diakónus kezdetben a püspök szolgálatára lett szentelve, de feladata volt a szeretetadományok összegyűjtés és kiosztása is, tehát a liturgikus szerep mellett egy karitatív oldala is van ennek a szolgálatnak. A szerepe valódi közvetítő-szerep. Olyan felszentelt személy, aki kapcsolatot teremt a püspök és nép között. Aki hírt ad az Egyházról, ugyanakkor ismerve az emberek gondját-baját, ezeket a püspök elé tárja. 

Árpád atya előadását követően Kocsis Fülöp metropolita atya a napi zsolozsma végzésének fontosságát emelte ki az egyházi rendben élők életében. Érsek atya az Egyház napi imádságát, a zsolozsmát egy vonathoz hasonlította, amelyre „felszállunk”, amikor bekapcsolódunk abba, hogy vigyen magával az Isten felé. Ez az egész napot, az időt megszentelő imádságsorozat a 150 zsoltár imádkozására épül, innen is ered a zsolozsma név.

A felszentelt személynek, noha a keleti rítusú katolikus papok számára nem előírás a napi kötelező zsolozsmázás, mégis kötelessége lenne a maga erejéhez mérten részt venni benne, hiszen ahhoz, hogy ezt a „vonatot” meg tudja ismertetni másokkal, neki magának is „fel kell szállnia” arra. Különösen tanulságos volt Érsek Atyától hallani, ahogyan az imádságról egy kicsit általánosságban elmélkedett. A kérdésre, hogy „mi az imádság?”, rendszerint azt a választ szoktuk adni, hogy beszélgetés Istennel. Ha azonban végig gondoljuk, vajon mi a beszélgetés, hogyan társalog két személy, akkor ráébredünk, hogy a kommunikációnkban a csend, a hallgatás ugyanolyan lényegi elem, mint a szavak. A mi Istenünk ugyanis valóságos Személy, sőt személyek közössége. Ha igazán beszélgetni akarunk Istennel - hívta fel a figyelmet Fülöp atya - bizony nem elég az, ha szép sorban elmondjuk vagy felolvassuk az ősi imáinkat. Imádságunk nem válhat monológgá, hiszen abban a partner egyáltalán nem fontos. Csendben kell maradnunk, hogy megnyíljunk és várjunk mindarra, amit a beszélgetőtársunk, jelen esetben a Teremtő Isten szeretne velünk közölni. Csak ekkor válhat az ima igazán beszélgetéssé. Ha imánkat Istenre való figyelemmé tudjuk alakítani (szavakkal vagy anélkül), akkor ez az Istenre figyelés, ez az Istennel együtt élés túllépi az imára szánt időt és fokozatosan az egész életünket, a nap huszonnégy óráját ebbe a keretbe foglalhatja. 

Metropolita atya előadását követően Nyirán János protodiakónus beszélt az egyes rendek liturgikus vetületeiről. Mivel szolgálatunk időben és térben történik, János atya is azzal kezdte előadását, hogy áttekintette a nap bizánci időbeosztását, amelyekhez a zsolozsma imaórái is igazodnak. Ezt követően a szolgálatunknak teret adó templombelső felosztását ismerhettünk meg, illetve, hogy az egyes rendi fokozatokkal rendelkező személyek jellemzően hol mozognak.

Ezután az egyes fokozatokhoz tartozó feladatokat vettük át, nem kizárólag a Liturgiában végzett tevékenységeket vizsgálva, hanem tágabban, az Egyház életében vállalt szerepeket is érintve. Például a felolvasó feladata nem merül ki az apostol felolvasásában, de énekel a kórusban, gondoskodik a liturgikus könyvekről, kántori, kateketikai és parókiális feladatokban is vállalhat.

A hypodiakónus, azaz alszerpap amellett, hogy az oltárban az asszisztencia vezetője, ő képzi a ministránsokat, rendben tartja az oltár környezetét, gondoskodik a terítők tisztításáról, javításáról és a klérus ruházatát kezeli. Mindemellett a felolvasó feladatait is elláthatja, de emellett számos a püspök vagy a pap által rá bízott feladatot kaphat még parókiális szinten is (kántorizálás, katekézis stb.) A diakónus szerepe a Szent Liturgiában igen látványos. Ő az, aki összekapcsolja a szentélyt és a hajót, ő az, aki „kijár és bejár”. Ő imádkozza a Szent Liturgia ekténiáit, tömjénezi a templomot, a szent ikonokat és a híveket, felolvassa az Evangéliumot, de a felolvasó vagy az alszerpap bármely feladatát elvégezheti. Emellett a püspök vagy a pap irányítása mellett az egyházközség életében sokféle szerepet vállalhat.

A három előadás három különböző irányból közelítette meg az egyes rendi fokozatok szerepkörét, így a délelőtt végére mindannyian felismerhettük, hogy eme gazdag és szerteágazó tevékenység révén az Egyház valóban nagyobb eséllyel nőhet bele a minket körülvevő társadalomba.

Köszönjük Fülöp, Árpád és János atyának az érdekes és jó hangulatú előadásokat, és természetesen Tóth Lóránt alszerpapnak a szervezést és a meghívást! Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, akik részesei lehettünk ennek a lelki napnak, hogy reméljük, lesz még folytatása! 

Vajda Mihály