Ferenc pápa Budapestre látogat

Ferenc pápa Budapestre látogat

2021-07-04 17:02:15
Szerző: NEK titkárság
Ferenc pápa
Budapest
NEK
IEC2020
Ferenc pápa a mai Angelus imádság végén hivatalosan is bejelentette, hogy 2021. szeptember 12-én Budapestre látogat és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.

Erdő Péter bíboros, prímás a bejelentés után elmondta: „A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja a Szentatya érkezését. Imádkozunk azért, hogy látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen a járványhelyzet enyhülésével.”

A főpásztor hangsúlyozta: nagy jelentősége van annak, hogy a Szentatya személyesen vesz részt a záró misén, hiszen általában az Eucharisztikus Kongresszusokon pápai legátus képviseli a Szentatyát. Így volt ez a legutóbbi kongresszus esetében Cebuban is, ahova videóüzenetet küldött Ferenc pápa. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett rész a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon 25 éve volt legutóbb pápalátogatás, 1996-ban II. János Pál pápa csak átutazóban volt Budapesten, akkor Pannonhalmát és Győrt látogatta meg.

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...