Kedves fivéreim és nővéreim!
Gondolok rátok és imádkozom értetek. Szeretnék hozzátok fordulni ezen a szomorú napon. Egy évvel ezelőtt a gyűlölet gyújtózsinórja meggyulladt; nem sercegett, hanem az erőszak spiráljában robbant fel, a nemzetközi közösség és a leghatalmasabb országok szégyenletes tehetetlensége közepette, akik képtelenek elhallgattatni a fegyvereket és véget vetni a háború tragédiájának. A vér még mindig folyik, ahogyan a könnyek is. A düh és a bosszúvágy egyre nő, miközben úgy tűnik, hogy kevesen törődnek azzal, amire a legnagyobb szükség lenne, és amire a legjobban vágynak: a párbeszéddel és a békével. Soha nem fáradok bele annak ismételgetésébe, hogy a háború vereség, hogy a fegyverek nem építik, hanem elpusztítják a jövőt, hogy az erőszak soha nem hoz békét. A történelem bizonyítja ezt, mégis úgy tűnik, hogy semmit nem tanultunk a konfliktusok hosszú éveinek tapasztalataiból.
És ti, fivéreim és nővéreim Krisztusban, – akik azokon a földeken éltek, amelyekről a Szentírás leggyakrabban beszél – egy kis, védtelen nyáj vagytok, amely békére szomjazik. Köszönöm, hogy ilyenek vagytok, köszönöm, hogy meg akartok maradni a földeteken, köszönöm, hogy mindennek ellenére tudtok imádkozni és szeretni. Isten szeretett vetőmagjai vagytok. Amint a mag, – amelyet látszólag lenyom a föld, amely elborítja, de mindig képes utat találni felfelé, a fény felé, hogy gyümölcsöt teremjen és életet adjon, – úgy ne hagyjátok, hogy elnyeljen a sötétség, amely körülvesz benneteket. Szent földetekbe ültetve váljatok a remény csíráivá, mert a hit fénye arra vezet benneteket, hogy a gyűlölet szavai közepette a szeretetről, a növekvő konfrontáció közepette a találkozásról, a növekvő ellenségeskedés közepette az egységről tegyetek tanúságot. Atyai szívvel írok nektek, Isten szent népének, ősi egyházaitok gyermekeinek, akik ma valóságos „vértanúságot” éltek át, kik a béke magvai vagytok a háború rideg telének közepette, a „szelíd és alázatos szívű”, Jézus (Mt 11,29) hívei, aki által az erőszakmentes béke erejének tanúi vagytok.
Manapság az emberek nem tudják, hogyan találják meg a békét. Keresztényként soha nem szabad szűnnünk békéért könyörögni. Ezért kértem mindenkit, hogy ezen a napon tartsunk ima- és böjti napot. Az ima és a böjt a szeretet fegyverei, amelyek megváltoztatják a történelmet; a fegyverek, amelyek legyőzik egyetlen igazi ellenségünket: a gonosz szellemét, amely háborút szít, mert „kezdettől fogva gyilkos”, „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Kérjük, szenteljünk időt az imádságnak, és fedezzük fel újra a böjt üdvözítő erejét! Van egy dolog, amit szívből szeretnék mondani nektek, kedves testvéreim, legyetek bármely vallás gyermekei, akik a Közel-Keleten szenvednek a háború őrületétől: közel vagyok hozzátok, veletek vagyok! Veletek vagyok, Gáza népe, akik régóta harcban álltok és szörnyű helyzetben vagytok! Gondolataimban és imáimban vagytok minden nap! Veletek vagyok, akik arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonaikat, hogy felhagyjanak az iskolával és a munkával, és hogy menedéket találjanak a bombázások elől! Veletek vagyok, anyák, akik sírva nézitek halott vagy sebesült gyermekeiteket, mint Mária a kereszten szenvedő Jézust; veletek, a Közel-Kelet országainak gyermekeivel, ahol a hatalmon lévők cselszövései megfosztanak benneteket a játékhoz való jogotoktól. Veletek vagyok, akik féltek felnézni, mert féltek az égből zúduló tűztől. Veletek vagyok, akiknek nincs hangjuk, mert a tervekről és stratégiákról szóló beszédek ellenére kevéssé törődnek azokkal, akik elszenvedik a háború pusztítását, amelyet a hatalmasok másokra kényszerítenek; mégis Isten ítéletének lesznek kitéve (vö. Bölcs 6:8). Veletek vagyok, akik szomjaznak a békére és az igazságosságra, és ellenálltok a gonosznak, és Jézus nevében „szeretitek ellenségeiteket és imádkoztok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44).
Köszönöm nektek, a béke fiai és leányai, hogy megvigasztaljátok Istent, akit megsebez az emberiség gonoszsága. Köszönöm azoknak is, akik szerte a világon segítenek nektek. Kérem őket, akik bennetek magáról Krisztusról gondoskodnak az éhezőkben, a betegekben, az idegenekben, a kitaszítottakban, a szegényekben és a rászorulókban, hogy továbbra is nagylelkűen tegyék ezt. Köszönöm nektek, püspök- és paptestvérek, akik Isten vigasztalását viszitek azoknak, akik egyedül és elhagyatva érzik magukat. Kérlek, tekintsetek a szent népre, amelynek szolgálatára hivatottak vagytok, és hagyjátok, hogy szívetek meghatódjon, félretéve nyájatok kedvéért minden megosztottságot és becsvágyat.
Kedves fivéreim és nővéreim Krisztus Jézusban, megáldalak benneteket és szívből jövő szeretettel ölellek benneteket. A Szűzanya, a Béke Királynője vigyázzon rátok! Szent József, az Egyház védőszentje oltalmazzon benneteket!
Testvéri szeretettel:
FERENC
Róma, 2024. október 7.