Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára

Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára

2022-11-12 14:37:16
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ferenc pápa
Idén az Egyházban a szegények világnapját november 13-án az évközi 33. vasárnapon tartjuk. Ferenc pápának a világnapra írt üzenetét olvashatják, amely "Jézus Krisztus értetek szegénnyé lett" (vö. 2Kor 8,9) címmel jelent meg.

1. Jézus Krisztus [] értetek szegénnyé lett (2Kor 8,9). Pál apostol ezekkel a szavakkal fordul az első korintusi keresztényekhez, hogy megalapozza elkötelezettségüket a rászoruló testvérekkel való szolidaritás tekintetében. Idén a szegények világnapja ismét jó értelemben provokál bennünket, hogy elgondolkodjunk jelenlegi életmódunkról és a szegénység számos mai formájáról.

Néhány hónappal ezelőtt a világ lassan elkezdte maga mögött hagyni a pandémia okozta zűrzavart, és a gazdasági fellendülés jeleit mutatta, s úgy tűnt, hogy a munkahelyük megszűnése miatt elszegényedett milliókfellélegezhetnek. Óvatos optimizmus mutatkozott, mert szeretteink elvesztésének hosszan tartó fájdalma mellett megnyílt a lehetőség, hogy végre visszatérhessünk a közvetlen személyes kapcsolatokhoz, hogy szabályozások és korlátozások nélkül újra találkozhassunk egymással. És ekkor egy új katasztrófa tűnt fel a láthatáron, és más forgatókönyvet kényszerített a világra.

Az ukrajnai háború a regionális háborúk sorábailleszkedik, melyek az elmúlt években halált és pusztulást hoztak. Itt azonban összetettebb a kép, mivel egy szuperhatalom” avatkozik be közvetlenül, hogy a népek önrendelkezési joga ellenében érvényesítse akaratát. Tragikus emlékű jelenetek játszódnak le újra, néhány nagy hatalommal bíró ember sakkban tartja egymást, és ezmegint elnyomja a békéért kiáltó emberiség hangját.

2. A szegények mekkora tömegét szüli a háború őrülete! Bármerre is nézünk, erőszakot látunk, amely a védteleneket és a leggyengébbeket sújtja. Emberek ezreitdeportálják, különösen gyermekeket, hogy gyökereiktől elszakítva új identitást kényszerítsenek rájuk. A zsoltárosnak Jeruzsálem pusztulása és a fiatal zsidók száműzetése láttán született szavai ismét időszerűvéválnak: „Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionraemlékeztünk. Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat. Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: »Zengjetek nekünk dalt a Sionról!« De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén?” (Zsolt 137,14).

Nők, gyermekek és idősek milliói kényszerülnek arra, hogy a bombázások veszélyének kitéve igyekezzenek biztonságba jutni a szomszédos országokban, és ott menekültként éljenek. Azok, akik a konfliktusövezetekben maradnak, nap mint nap félelemben, élelem, víz, orvosi ellátás és mindenekelőtt szeretteik nélkül élnek. Ebben a helyzetben háttérbe szorul a racionalitás, és a hétköznapi emberek lesznek mindezek elszenvedői, akik a rászorulókmár eddig is hatalmas tömegét gyarapítják. Hogyan tudunk megfelelő választ adni ennyi bizonytalanságban élő embernek, hogy válaszunk megkönnyebbülést és békét adjon nekik?

3. Ilyen ellentmondásos körülmények között talál bennünket a Szegények VI. Világnapja, közvetítve Pál apostol meghívását, hogy tekintetünket Jézusra fordítsuk: „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). Pál jeruzsálemi látogatása során találkozott Péterrel, Jakabbal és Jánossal, akik arra kérték, hogy ne feledkezzen meg a szegényekről. Az országot sújtó éhínség miatt ugyanis ajeruzsálemi közösség nehéz helyzetbe került, és az apostol azonnal gondoskodott arról, hogy e szegények javára nagyszabású gyűjtést szervezzen. A korintusi keresztények nagyon együttérzőnek és segítőkésznek bizonyultak. Pál buzdítására minden hét első napján összeadták, amit gyűjtöttek, és mindannyian igen nagylelkűen adakoztak.

Mintha nem is teltek volna el évszázadok azóta, mi is ugyanezt a gesztust tesszük minden vasárnap az eucharisztia ünneplése közben: összegyűjtjük adományainkat, hogy a közösség segíteni tudjon a legszegényebbek szükségén. Ez olyan jel, amelyet a keresztények mindig is örömmel és felelősségtudattal cselekedtek meg, hogy egyetlen testvérünk se szenvedjen hiányt a legszükségesebbekben. Erről már Szent Jusztinosz beszámolója is tanúskodik, aki a 2. században így írta le a keresztények vasárnapi ünneplését AntoninusPius császárnak: A Napról elnevezett napon mindannyian, városokban és falvakban egyaránt összejövetelt tartunk, ahol felolvassuk az apostolok emlékiratait és a próféták írásait, amennyire azt az idő engedi. […] Ezután történik azoknak továbbítása és szétosztása, amelyek felett hálaadást mondott, a távollevőknek is küldenek belőle a diakónusok által. A jómódúak, és aki akar, ki-ki szándékának megfelelően adakozik, azt, amit jónak lát; az összegyűjtött adományokat az elöljáró elteszi, s belőle gondoskodik az árvákról és az özvegyekről, azokról, akik betegség vagy más oknál fogva szükséget szenvednek, továbbá a bebörtönzöttekről, az átutazó idegenekről; egyszóval mindenkin segít, aki arra rászorul(Első apológia, LXVII, 16).

4. Visszatérve a korintusi közösségre: a kezdeti lelkesedés után az elkötelezettségük kezdett alábbhagyni, és az apostol által javasolt kezdeményezés veszített lendületéből. Ez az oka annak, hogy Pál egy szenvedélyes levélben újraindítja a gyűjtést: „Most hát gyakorlatban is hajtsátok végre, hogy a készséges akarat tehetségetekhez mérten tetté váljon” (2Kor 8,11).

Most arra a hajlandóságra gondolok, amely az elmúlt években egész nemzeteket mozgatott meg, hogy kinyissák a kapukat a háború elől menekülő közel-keleti, közép-afrikai és most már ukrajnai milliók befogadására. A családok megnyitották otthonaikat, hogy helyet adjanak más családoknak, és a közösségek sok nőt és gyermeket fogadtak be nagylelkűen, hogy emberhez méltó életet biztosítsanak számukra. Minél tovább tart azonban a konfliktus, annál súlyosabbak lesznek a következményei. A befogadó népek számára egyre nehezebbé válik a folyamatos segítségnyújtás; a családok és közösségek kezdik tehernek érezni a helyzetet, amely a közvetlenvészhelyzeten túl is fennáll. Ez annak az ideje, hogy ne adjuk fel, és eredeti motivációnkat megújítsuk. Amit elkezdtünk, azt ugyanolyan felelősséggel be is kell fejeznünk.

5. A szolidaritás ugyanis azt jelenti, hogy megosztjuk azt a keveset, amink van azokkal, akiknek semmijük sincs, hogy senki se szenvedjen. Minél erősebb a közösség és az összetartozás mint életforma érzése, annál inkább megvalósul a szolidaritás. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy vannak olyan országok, ahol az elmúlt évtizedekben sokak jólétbe jutottak és biztonságos életszínvonalat értek el. Ez pozitív eredménye a gazdasági növekedést támogató magánkezdeményezéseknek és törvényeknek, amelyek a családpolitika és a társadalmi felelősségvállalás konkrét ösztönzőivel párosulnak. A biztonság és stabilitás birtokolt tőkéjét osszuk meg azokkal, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és hazájukat, hogy az életüket megmentsék. A civil társadalom tagjaiként a szabadság, a felelősség, a testvériség és a szolidaritás értékeire való figyelmeztetést folyamatosan a szemünk előtt kell tartanunk. Keresztényként pedig mindig a szeretetben, a hitben és a reményben találjuk meg létünk és cselekvésünk alapját.

6. Érdekes megfigyelni, hogy az apostol nem akarja kényszeríteni a keresztényeket a szeretetszolgálatra. Így ír: nem parancsként mondom” (2Kor 8,8); inkább akarjaszeretetük őszinteségét kipróbálni” a szegények iránti gondoskodásban és buzgóságban (vö. uo.). Pál kérésének alapja kétségtelenül a konkrét segítségnyújtásszükségessége, de valós szándéka ezen túlmutat. Arra szólítja fel a közösséget, hogy a gyűjtés annak a szeretetnek jele legyen, amelyről maga Jézus is tanúságot tett. Röviden, a szegények iránti nagylelkűség legerősebb motivációját Isten Fiának abban a döntésében találja meg, hogy szegénnyé tette magát.

Az apostol nem fél kimondani, hogy Krisztusnak ez a választása, önmaga megalázása kegyelem, a mi Urunk,Jézus Krisztus kegyelme (2Kor 8,9), és csak haelfogadjuk ezt a kegyelmet, akkor tudjuk hitünket konkrét és koherens tettekkel kifejezni. Az egész Újszövetség ebből a témából meríti tanításának egységét, ami Jakab apostol szavaiban is tükröződik: „A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a természettől kapott arcát tükörben nézegeti. Megnézi magát, aztán odébb megy, s nyomban elfelejti, milyen is volt. Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz” (Jak 1,2225).

7. A szegényekkel találkozva a nagy szavak nem érnek semmit, hanem az kell, hogy az ember feltűrje az ingujját, és személyes elkötelezettségével a gyakorlatban fejezze kia hitét, ezt a feladatot pedig nem lehet másokra áthárítani. Néha azonban belecsúszhatunk bizonyos laxizmusba is, ami következetlen viselkedéshez, például a szegények iránti közömbösséghez vezet. Az is előfordul, hogy egyes keresztények a pénzhez való túlzott ragaszkodás miatt a javakkal és a vagyonnal való visszaéléseket követnek el. Ezek olyan helyzetek, amelyek gyenge hitről és lomha,rövidlátó reményről árulkodnak.

Tudjuk, hogy a problémát nem maga a pénz jelenti, hiszen az része a mindennapi életünknek és társadalmi kapcsolatainknak. Inkább azon kell elgondolkodnunk, hogy a pénz milyen értéket képvisel számunkra: nem szabad abszolút értékké, életünk fő céljává válnia. Az ilyen ragaszkodás megakadályozza, hogy reálisan tekintsünk a mindennapi életre, és elhomályosítja látásunkat, így mások szükségleteit nem vesszük észre. Egy keresztényre és egy közösségre nézve semmi sem károsabb, mint ha a gazdagság bálványa elvakítja és egyfelszínes, bukásra ítélt életszemlélethez köti.

Tehát nem a szegényekkel szembeni filantrópmentalitásról van szó, mint gyakran látjuk, hanem arról a törekvésről, hogy a legalapvetőbb szükségletekben senki se szenvedjen hiányt. Nem az aktivizmus ment meg, hanem az az őszinte és nagylelkű figyelem, amellyel az ember testvéreként közeledik egy szegényhez, az, hogy valaki odanyújtja a kezét, hogy felkeljek a bénultságból, amelybe belesüllyedtem. Ezért „senki sem mondhatja, hogy távol tartja magát a szegényektől, mivel saját hivatása több figyelmet követel egyéb teendőkre. Gyakori mentség ez tudományos, üzleti vagy szakmai, sőt, még egyházi körökben is. [] senki sem érezheti úgy, hogy mentesülhet a szegényekkel és a társadalmi igazságossággal való törődés feladata alól” (Evangeliigaudium apostoli buzdítás, 201). Sürgősen új utakat kell találnunk, amelyek túlmutatnak az olyan társadalompolitikai eszméken, hogy a szociálpolitika a szegények politikája legyen, de ne a szegényekért és ne a szegényekkel, még kevésbé a népeket egyesítő terv része”(Fratelli tutti enciklika, 169). Ehelyett az apostol szemléletmódjára kell törekednünk, aki ezt írta a korintusiaknak: nem azért kell gyűjteni, hogy mások megszabaduljanak a szükségtől, ti meg bajba jussatok, hanem az egyenlőségért” (2Kor 8,13).

8. Van egy paradoxon, amelyet ma ugyanolyan nehéz elfogadni, mint akkoriban, mivel ellentmond az emberi logikának: létezik olyan szegénység, amely gazdaggá tesz. Jézus Krisztus kegyelmére emlékeztetve Pál meg akarja erősíteni, amit ő maga is hirdetett: az igazi gazdagság nem abban áll, hogy gyűjtjük a kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok!” (Mt 6,19), hanem a kölcsönös szeretetben, amely arra ösztönöz, hogy egymás terheit hordozzuk, és így senki se váljon magára hagyatottá vagy kirekesztetté. Gyengeségünk és korlátozottságunk megtapasztalása az elmúlt években és most a globális következményekkel járó háború tragédiája valami döntő fontosságú dologra kell hogy megtanítson bennünket: nem azért vagyunk ezen a világon, hogy túléljünk, hanem azért, hogy mindenkinek méltó és boldog élete legyen. Jézus üzenete utat mutat számunkra és rávezet arra, hogy létezik szegénység, amely megaláz és megöl, és létezik egy másfajta szegénység, az ő szegénysége, amely felszabadít és békét ad.

A szegénység, amely öl, a nyomor, amely az igazságtalanságnak, a kizsákmányolásnak, az erőszaknakés az erőforrások egyenlőtlen elosztásának eredménye. A kétségbeesett szegénység, amely nem ad jövőképet, mert aselejtezés kultúrája kényszeríti ki, mely sem perspektívát, sem kiutat nem kínál. Ez az a szegénység, amely az embereket rendkívüli szükséghelyzetbe sodorja, és ezáltal elsorvasztja a lelki dimenziót is, amely még ha gyakran figyelmen kívül hagyják is, létezik, és számít. Amikor az egyetlen törvényt a nap végi profit nagysága szabja, akkor már semmi sem gátolja az embertárs kizsákmányolását: a többieket csak eszköznek fogjuk látni. Nem lesz többé tisztességes bér, tisztességes munkaidő, létrejönnek a rabszolgaság új formái, amelyek azokat sújtják, akiknek nincs más választásuk, mint elviselni minden keserű igazságtalanságot, hogy összekaparják a megélhetéshez szükséges minimumot.

Ezzel szemben az a szegénység, amely felszabadít, úgy áll előttünk, mint felelős döntés arról, hogy megszabadulunk a feleslegestől, és a lényegre összpontosítunk. Való igaz,hogy sok emberben fedezünk fel elégedetlenséget, akik úgy érzik, hogy valami fontos hiányzik az életükből, és céltalan vándorokként nekiindulnak, hogy megleljék azt. Miközben keresik azt, ami kielégítheti őket, akiszolgáltatottak, a gyengék és a szegények felé kell fordulniuk, hogy végre megértsék, mire van igazán szükségük. A szegényekkel való találkozás lehetővé teszi, hogy legyőzzük a bennünk élő rengeteg alaptalan félelmet és szorongást, és afelé tartsunk, ami az életben igazán számít, és amit senki sem vehet el tőlünk: a hiteles és ingyenesen adott szeretet felé. A szegények – azt megelőzve, hogy alamizsnánk elfogadói –, emberek, akik segítenek megszabadulni a nyugtalanság és a felszínesség béklyóitól.

Aranyszájú Szent János egyházatya és egyháztanító élesen elítélte írásaiban a keresztényeknek a szegényekkel szemben tanúsított viselkedését; így fogalmazott: Ha nem bízol abban, hogy a szegénység gazdagságot hozhat, gondolj Uradra, és hagyd abba a kételkedést. Mert ha az Úr nem lett volna szegény, ti sem lettetek volna gazdag. Éppen ez a csodálatos: hogy a szegénység gazdagságot szül. Az apostol gazdagság alatt azonban itt istenfélelmet, a bűnöktől való megtisztulást, igazságosságot és szentséget ért és mindazokat a számtalan javakat, amelyeket az Úr már megadott nekünk és még meg is fog adni. És mindezek a dolgok a szegénységének köszönhetően jutottak el hozzánk (Aranyszájú Szent János püspöknek a második korintusi levélről mondott szentbeszéde 17.1).

9. Az apostol szövege, amelyet a szegények idei világnapja elénk tár, a hitélet nagy paradoxonát mutatja be: Krisztus szegénysége gazdaggá tesz bennünket. Pál azért tudta továbbadni ezt a tanítást és az Egyház az évszázadok során azért tudja terjeszteni és azért tudtanúságot tenni róla , mert Isten az ő Fiában, Jézusban ezt az utat választotta és járta. Mivel ő értünk szegénnyé lett, életünk felragyog és átalakul, és olyan értékkel gazdagodik, amelyet a világ nem ismer és nem tud megadni. Jézus gazdagsága az ő szeretetében rejlik, amelyet nem zár el<

VEZETŐ HÍREK
"Azt hiszem jó helyen vagyok" - Felvételi 2023

Mentő csapattal segíti a törökországi földrengés áldozatait a Katolikus Karitász

Isten kezében - Isten katonájaként
 
AKTUÁLIS
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócson
 
VEZETŐ HÍREK
"Azt hiszem jó helyen vagyok" - Felvételi 2023

Mentő csapattal segíti a törökországi földrengés áldozatait a Katolikus Karitász

Isten kezében - Isten katonájaként
 
AKTUÁLIS
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócson
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócso...
Kántorok számára szerveznek lelkigyakorlatot Máriapócso...
 
Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra
Gyalogos emlékzarándoklat Máriapócsra
 
Isten kezében - Isten katonájaként
Isten kezében - Isten katonájaként
 
Mentő csapattal segíti a törökországi földrengés áld...
Mentő csapattal segíti a törökországi földrengés áld...
 
"Azt hiszem jó helyen vagyok" - Felvételi 2023
 
Férfiak liturgiája és borversenye Nyíracsádon
Férfiak liturgiája és borversenye Nyíracsádon