Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata (FiFel 1.0) - résztvevői szemmel

Huszonöt hógolyózó fiatal a máriapócsi kegytemplom előtt. A vonaton hazafelé ezt a lelkigyakorlaton készített képemet nézegetve gondolok vissza a hétvégére… Látszólag mindannyian különböző elvárásokkal és érzésekkel érkeztünk, valahol mélyen azonban mind egyre vágytunk: feltöltődni, békére lelni, kapcsolódni - a Jóistennel és egymással.

A fiatal felnőtteknek, a pályakezdő korosztálynak a munka világa és a felnőtt életkezdés új kihívásokat jelent, melyekkel olykor úgy érezhetik, hogy egyedül kell megbirkózniuk. Azonban az ilyen alkalmak remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az ember erőt merítsen s érezze: nincs egyedül a jó életre való törekvésben, a vágyakozásban, a nehézségeiben, az Istenkeresésben.

Elsőre úgy gondoltam, hogy a résztvevők, köztük én is, leginkább csendre és elmélyülésre vágynak, ami számomra eddig ellentétben állt a közösségi, mulatságos együttléttel, de örömmel tudatosult bennem, hogy Máriapócson a kettő együtt valósulhatott meg ezen a hétvégén. Egyszerre tudtunk komoly kérdésekről elmélkedni az előadásokon és kiscsoportos beszélgetéseken, imádkozni a gyönyörű szertartásokat és magunkba szállni, ugyanakkor nagyokat nevetni, beszélgetni és felszabadultan játszani.

A hó fehér, tiszta, hideg, a hógolyózás hangos, gyors, elevenítő. A lelkigyakorlat pedig a kettőt össszefonta. A lélek megtisztul, megnyugszik, míg a találkozások által az ember felelevenedik és társakra lel, akik ugyanúgy küzdenek saját terheikkel. Ezeket azonban egymással, és a közösségben jelenlévő Istennel megosztva lehetőségekké lehet formálni. Lehetőséggé a találkozásra, a válasz megtalálásra vagy épp a kérdés megfogalmazására: És akkor most…?

Hálásan köszönjük Verdes Miklós atyának, hogy kézen fogja a fiatal felnőtteket!