Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VII. Nemzetközi Teológuskonferenciája

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VII. Nemzetközi Teológuskonferenciája

2017-01-07 07:27:00
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Az esemény fővédnöke: Kocsis Fülöp, érsek-metropolita

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya, folytatva a korábbi hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár hetedik a sorban. A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VII. Nemzetközi Teológuskonferenciája 2017. február 10-12. közt várja résztvevőit Pécsett, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán! Az esemény fővédnöke: Kocsis Fülöp, érsek-metropolita.

Konferenciánkra várjuk mindazon doktori képzésben résztvevő hallgatók jelentkezését, akik hittudományi PhD-tanulmányokat végeznek, vagy doktori kutatásuk témája érinti a hit-, ill. a vallástudományok területét. Emellett várjuk azon mesterszakos hallgatók jelentkezését is, akik kutatási témája kapcsolódik e diszciplínákhoz és témavezetőjük támogatja előadásukat. Az osztatlan képzésben résztvevő – még nem doktorandusz – hallgatók számára külön szekciót is indítunk konferenciánkon!

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya a határainkon túlról érkező előadókat is szeretettel várja! A korábbi évek hagyományait folytatva szeretnénk ökumenikus elkötelezettségünket is kifejezni, így bátorítjuk valamennyi felekezet doktoranduszhallgatóit a jelentkezésre. A teológiai képzést folytató doktoranduszok tudományos tevékenységének segítése, előmozdítása illetve pártolása a Hittudományi Osztály olyan közös ügye, mely felekezeteken, és intézményeken átívelő módon biztosítja azt a folytonosságot, amely feltétele a minőségi munkának. A tudományos világ aktualitásaira reflektálva pedig különösen bátorítjuk előadóinkat az interdiszciplinaritásra, valamint arra, hogy a hittudományokat ért modern kihívásokkal foglalkozó témákat is hozzanak magukkal.  Az idei akadémiai évben a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola megújult épülete ad helyet e nagy múltú konferenciának. A több mint 1000 éves Pécsi Egyházmegye szívében elhelyezkedő intézmény számos olyan programmal várja a közösen együtt töltött hétvége folyamán a konferencia közönségét, melyek nem csupán a tudományos diszkusszió számára. A konferencia előadás nyelve lehet magyar, német vagy angol. Az egyes prezentációk hossza 20 perc, melyet rövid diskurzus követ.

Jelentkezési határidő: 2016. december 16. A jelentkezés feltétele egy maximum 500 szó terjedelmű absztrakt leadása. 

A szerzők feladata felkérni egy, a tudományterületen tudományos fokozattal rendelkező személyt, aki a beküldött absztraktot támogató nyilatkozattal látja el. A konferencia után minden szerzőnek biztosítunk arra lehetőséget, hogy a tanácskozás szakmai tapasztalatait beépíthessék munkájukba. A konferencián elhangzott előadások írott változatait az eddigi hagyományokhoz híven tanulmánykötetben szeretnénk kiadni. Az egyes munkák végleges változatának beküldési határideje előre láthatólag 2017. március. 

Jelentkezni a DOSZ honlapján keresztül lehetséges: http://dosz.hu/rendezvenyek. Csak abban az esetben tudjuk elfogadni a jelentkezést, ha az előadás írott anyaga (WORD formátumban) és a formanyomtatvány szerinti nyilatkozatok (JPG vagy PDF formátumban) is feltöltésre kerültek. 

A konferencia költsége teljes ellátással, szállással: 8 000 HUF. 

A konferencia költségeinek támogatására számos pályázatot nyújtottunk be. Ezek kedvező elbírálása esetén, a részvételi összeget csökkenteni tudjuk, melyet így az előadók számára személyesen visszatérítünk. A részvételi díjat az alábbi bankszámlaszámra szükséges átutalni a megjegyzés rovatba feltűntetve 

„HiTO-TKVII_2017”.

Doktoranduszok Országos Szövetsége, Erste Bank: 11600006-00000000-62169239  

További információkért keressen bennünket a dosz.teologia@gmail.com címen.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai