Fiatal felnőttek lelki délutánja lesz a Debreceni Görögkatolikus Parókián

Fiatal felnőttek lelki délutánja lesz a Debreceni Görögkatolikus Parókián

2026-06-29 08:09:10
Szerző: Fiatal Felnőttek Lelki Közössége
Ifjúsági
Család
Debrecen
Július 4-én Salai Szabolcs encsi parókus tart előadást a Debreceni Görögkatolikus Parókia közösségi házában.

Ismét lesz fiatal felnőttek lelki délutánja Debrecenben, amely lehetőséget biztosít a találkozásra, feltöltődésre, tapasztalatcserére.

A találkozó a Kapcsolatok 2.0: egyedül, párban, családban címet viseli. Az előadó Salai Szabolcs encsi parókus, a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodájának vezetője lesz. Előadásában azt igyekszik vázolni, hogyan valósíthatjuk meg Istentől kapott hivatásunkat ebben a három életállapotban (egyedül, párban, családban). A résztvevők közösen gondolkoznak arról, hogy melyik életállapotnak milyen "fényes" és árnyoldalai lehetnek. Arra keresik a választ, mennyire egyszerű vagy nehéz ma párt találni a keresztény fiataloknak, mitől több a keresztény házasság és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a mai keresztény családoknak. 

Az előadást kiscsoportos megosztás követi, de lesz még vecsernye és társasjátékozás is. 

Időpont: 2026. július 4. Gyülekező 14:30-tól. 

Helyszín: Debrecen, Attila téri görögkatolikus főszékesegyház és közösségi ház (Debrecen, Attila tér 5.)

Korosztály: 23-38 év. 

Jelentkezni a d.ny.fifel.info@gmail.com e-mail címen lehet. 

"Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!" Jn 13,34

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai