Fiatal felnőttek lelki délutánját tartották Józsán

Fiatal felnőttek lelki délutánját tartották Józsán

2026-06-02 09:04:05
Szerző: Angyal Kitti
Ifjúsági
Debrecen
imádság
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Május 30-án fiatal felnőttek találkozóját tartották Debrecen-Józsán. Tizenöt fiatal gyűlt össze a görögkatolikus parókián. Az egyik szervező, Angyal Kitti beszámolóját olvashatják.

Már a találkozó elején tudtam, hogy jó helyen vagyok, elhangzott egy mondat, amit a Szentírásban olvashatunk: "ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben ott vagyok közöttük" (Máté 18,20). Számomra nagyon jó egy olyan közösségben lenni, ahol a hit az egyik legértékesebb dolog. Örömmel tölt el, hogy sikerült megszólítani hasonló gondolkodású fiatalokat, mint én vagyok.

A lelki délután fő témája az Istenkapcsolat volt. Az előadás során beszéltünk az Istenképről, Istennel kapcsolatos élményről, sok jó, építő dolgot hallottam Polyák Imre atyától és a kortársaimtól is. Vecsernye keretein belül közösen imádkoztunk.

Az est további részében pedig nem felejtkeztünk el a testi táplálékról sem, így elmentünk egy közeli étterembe, ahol jó hangulatban kötetlenül beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam ebben a fiatal keresztény közösségben, sikerült kikapcsolódnom a hétköznap fáradalmai alól.

VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten

Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi iskola munkatársai

Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
 
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
Isten mindig, minden körülmények között velünk van - t...
 
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...
XIV. Leó pápa üzenete a teremtésvédelem 11. világnapj...