Makkabeusi vízszentelés a Balaton-parton

Makkabeusi vízszentelés a Balaton-parton

2024-07-29 11:15:57
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Böjt
Görögkatolikus egyházunk kiemelt eseménye a nyári vízszentelés a Makkabeus vértanúk napján

Bizánci Egyházunkban augusztus 2-ához is kötődik vízszentelés. Az úgynevezett makkabeusi vízszentelés más természetű, mint az, amelyet január 6-án tartunk. Akkor a megtestesülés eseményéhez kötődik a vízek megszentelése: Krisztus belép a világba, belép az anyagba, belép a folyóba, és isteni érintése által megszentelődik az egész világ. A nyári vízszentelést - amely akár más alkalmakkor is végezhető - inkább a szenteltvíz-szükséglet miatt tartjuk meg, hisz kereken fél évvel a téli vízszentelés után már elfogyhatott a szentelvíz, s vélhetően ennek pótlására iktatták be őseink erre a napra ezt a szertartást. Ekkor - a télitől kissé eltérő módon, egy szép könyörgéssorral szenteljük meg a vizet, melyet aztán templomainkban, otthonainkban őrizhetünk, megszentelődésünkre használhatunk. Minhogy az Ószövegségből ismert Makkabeus vértanúkat augusztus 2-án ünnepeljük, ezért róluk kapta a nevét ez a szertartásunk. Annak leírását és a hozzá kapcsolódó hanganyagokat alább találhatják meg. 

Idén Fülöp metropolita augusztus 3-án, szombaton a Balaton partján végzi el ezt az érdekes és szép szertartást, ahová szeretettel várják az érdeklődőket! Az eseményt Borza Miklós helyi plébános atyával és a balatonszemesi Páduai Szent Antal Plébánia munkatársaival közösen szervezi a görögkatolikus egyház.

Időpont: 2024. augusztus 3. szombat, 15.00 óra

Helyszín: Balatonszemes, Vigadó strand

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Makkabeus vízszentelés 1. Isten az Úr, tropárok
 
Makkabeus vízszentelés 2. Kánon tropárjai előversekkel
 
Makkabeus vízszentelés 3. Az irgalom ajtaját...
 
Makkabeus vízszentelés 4. 6. hangú tropárok
 
Makkabeus vízszentelés 5. Üdvözítsd, Uram..., A te ajándékaidra méltass...
 
Makkabeus vízszentelés 6. Keresztcsókolási sztihirák
 
Vízszentelés a Makkabeusok napján
VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...