Gödöllői templomrongálás: a teljes felújítást fedezi az összegyűlt adomány, amit a vasarnap.hu szerkesztősége gyűjtött össze

Gödöllői templomrongálás: a teljes felújítást fedezi az összegyűlt adomány, amit a vasarnap.hu szerkesztősége gyűjtött össze

2021-04-08 09:04:33
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, forrás: vasarnap.hu
Friss
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szerda délután adták át a vasarnap.hu szerkesztőségének tagjai azt az adományt, amelyet az olvasóik jóvoltából gyűjtöttek a március idusán gyalázatos módon megrongált gödöllői görögkatolikus templom javára. A teljes összeg elérte a 2,5 millió forintot.

Mint arról a lap márciusban elsőként beszámolt: nemzeti ünnepünk estéjén betörtek a gödöllői görögkatolikus templomba, majd megpróbálták lángba borítani azt. Az elkövető, akit a rendőrség egy hét leforgása alatt elfogott, megrongálta az ikonosztázt, tört-zúzott a Szent Kereszt templomban.

Sivadó János parókus atya a Vasárnap.hu-nak nyilatkozva akkor úgy fogalmazott: a biztonsági kamerák felvételén jól látszódott az a düh és agresszió, amivel az elkövető megrongálta a szakrális épületet és berendezését. Mint mondta, a támadást egyértelműen keresztényellenes cselekedetként értékelhetjük.

A lap szerkesztősége a következő napon jótékonysági gyűjtést hirdetett: arra kérték olvasóikat, juttassák el adományaikat a templom javára, hogy a közösség érezze: sokan állnak mellettük a támadás után. A cél az volt, hogy lehetőleg a teljes kárt megtérítsék az egyházközség javára.

Az olvasók jóindulatával e célt sikerült közösen elérni! Szerda délután Kovács-Pifka Péter, a lapot kiadó Kovács K. Zoltán Alapítvány kurátora, kiadóvezető és Vágvölgyi Gergely, a Vasárnap.hu főszerkesztője hivatalosan átadták az összegyűlt 2,5 millió forintos adományt Sivadó János atyának.

A parókus a találkozó alkalmával köszönetét fejezte ki az adományozóknak és a szerkesztőség tagjainak.

Elmondta: hálából a következő vasárnapi szentmisét a Vasárnap.hu szerkesztőségének munkatársaiért és olvasóközönségünkért mutatja be a hamarosan ismét teljes pompáját mutató templomban. 

A Hajdúdorogi Főegyházmegye is szívből köszöni az olvasók segítségét, támogatását! Imáinkban Isten áldását kérjük rájuk!

VEZETŐ HÍREK
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Családtáborának

Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
Idén is nagy sikere volt a Görögkatolikus Metropólia Csa...
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek