Görögkatolikusként a filmvásznon - interjú a Magyar Passió c. film egyik kaszkadőrével

Görögkatolikusként a filmvásznon - interjú a Magyar Passió c. film egyik kaszkadőrével

2021-11-27 08:00:00
Szerző: H. Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: magánarchívum
Ifjúsági
Kultúra
Le kellett vágatnia húsz éve viselt hosszú haját, ahhoz hogy szerepelhessen a Magyar Passió című filmben, de nem bánta meg, hiszen több szempontból is érdemes volt meghozni ezt a csekély kis áldozatot azért, hogy láthassuk a moziban. Ifjabb Kapin István még mindig csak 21 éves, de már most igazi kalandokkal tűzdelt az élete, hiszen lassan hivatásos kaszkadőrként sorra érik a kihívások. Bontakozóban lévő karrierjéről kérdeztük az egyik népes görögkatolikus család sarját.

- Nem éppen hétköznapi hivatást választottál magadnak. Mesélj arról mi vonzott téged a kaszkadőri pályában?  

Két éve tértem erre rá igazán, bár gyerekkorom óta érdekelt a filmipar. Sokszor „forgattunk” testvéreimmel, barátaimmal rövid filmeket, amiket mindig nagyon élveztem. Később statisztáltam is néhányszor. Főként a művészfilmeket szeretem egyébként, azoknak a legszebb a látványvilága szerintem.  

Érettségi után azonban inkább bölcsész szakon kezdtem el továbbtanulni, ám rövid időn belül kiderült számomra, hogy nem ez lesz az én utam. Végül az pecsételte meg a sorsomat, amikor láttam egy összefoglalást arról, hogyan készült az egyik legnépszerűbb amerikai sorozat. A széria egyik főszereplője kaszkadőr és pályafutásának utána olvasva nagyon megtetszett ez a szakma. El is kezdtem kutakodni, hogy itthon milyen lehetőségek vannak, hol lehet kitanulni ezt a mesterséget. E téren szerencsés helyzetben vagyunk mi magyarok, hiszen élen járunk a kaszkadőrképzésben.  Többek között a Titanicban, Terminátor filmekben, Trójában és még számos nagy produkcióban köszön vissza a vászonról magyar dublőr.

- Hogy kell egy ilyen képzést elképzelni? Kell-e egyáltalán felvételezni?

Csak egészségügyi alkalmassági vizsga van, de igazán nincs felvételi, hiszen bármilyen alkattal, kortól, nemtől függetlenül vesznek fel a képzésbe embereket, mivel sosem lehet tudni, hogy mikor, milyen karakter dublőrére lesz szükség. Ennek megfelelően érdekesen alakul az osztályok összetétele, hiszen 18 éves kortól egészen 60 éves korig lehet részt venni a képzésben. Tehát, mint említettem bekerülni nem annyira nehéz, bent is maradni viszont már annál inkább, hiszen ha valaki nem képes harminc méterről leugrani, akkor annak valószínű nem ez lesz a pályája.

Az egyik leghíresebb magyar szaktekintélytől tanulhatok, Gulyás - Kiss Zoltántól. Két részre van a képzés felosztva; elsőként megtanulunk biztonságosan esni, vetődni, ugrani, a folytatásban pedig különféle küzdősportokat sajátítunk el és azt, hogyan kell a fegyvereket forgatni, biztonságosan harcolni. Ha ezekből sikeres vizsgát tesz a kaszkadőr tanuló, akkor mehet „mesterképzésre” és válhat belőle autós, motoros, lovas dublőr. Az én nagy álmom egyébként a legutóbbi, csak ahhoz még előbb meg kell tanulnom lovagolni is.  

- Még csak most fogsz a kétéves képzés végére érni, de azon szerencsések közé tartozol, aki már három filmben is szerepelhetett.  Hogyan esett rád a választás, hogy fogadtad a felkéréseket?

A kiválasztási folyamatot úgy kell elképzelni, mint amikor valaki statisztának jelentkezik. Fotó alapján dönti el a rendező kit talál alkalmasnak. A kaszkadőrök esetében is úgy van, hogy a stáb egy adatbázisból dolgozik, amiből látni lehet a paramétereinket. Hogy végül ki a legalkalmasabb a szerepre azt már Zoli dönti el és ajánlja be a produkcióba az illetőt.

Tavaly szeptemberben debütáltam az Eltörölni Frankot c. filmben, amit a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be először, s ahol az alkotás elnyerte a leginnovatívabb film díját. Ennek tényében még nagyobb büszkeséggel tölt el az, hogy én is részese vagyok a filmnek, melyben egy lázadó fiatalt alakítottam. Nagyon élveztem a forgatást, a képzésről már több embert is a barátomnak tudhatok, így emiatt is felszabadultan, jó hangulatban telt életem első kaszkadőri szerepe.

A második munkám volt a Magyar Passió c. film, amelyért „komoly” áldozatot kellett hoznom, hiszen le kellett vágatnom hosszú hajamat, ami már húsz éve volt mondhatni védjegyem.

Érdekes, hogy a fodrászkodás egyébként éppen a születésnapomra esett, ha úgy vesszük szimbolikusan újjászülettem. 

- A Magyar Passió egy 1950-ben játszódó film, történetében Leopold atya azért küzd szerzetestársaival, hogy a háború után újjáéledő országban a ferences rendet ismét felvirágoztassa. Milyen karakterrel kapcsolódtál be a produkcióba?

ÁVH-s katonát kellett nekem és még jó néhány társamnak alakítani. Mi voltunk a film szerint azok, akiknek vízágyúval kellett szétlőni a szerzeteseket, akiket aztán egy rabszállítóba is be kellett terelni. Ezt az egy nagy jelenetet – több snittből összevágva – négy napig forgattuk és nekem kifejezetten jó szerep jutott, mert többször közelről mutatott a kamera, miközben a főszereplőt locsolom.

- A film főszereplője a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész Eperjes Károly, akinek ez volt első, rendezőként jegyzett egész estés filmje is. Milyen volt a közös munka vele?

Noha nincs még nagy összehasonlítási alapom, de talán bátran megjegyezhetem, hogy igazán kellemes meglepetés volt vele rendezőként dolgozni.

Sajnos a különféle produkciók stábtagjai elég lekezelően tudnak viselkedni a statisztákkal, kaszkadőrökkel, de Eperjes Károlynak mindenkihez, így hozzánk is volt egy-két kedves szava, kifejezetten figyelmesen bánt velünk. Azt lehetett rajta látni, hogy teljesen átszellemültséggel figyelt a feladatára, ez pedig motiválóan hatott mindenkire, aki részt vett a produkcióban.  

- 2021. november 4. óta vetítik a filmet a magyar mozik. A Debreceni Görögkatolikus Parókia lehetővé tette, hogy a hívek szervezetten is láthassák, milyen üldöztetéseken mentek keresztül a szerzetesek. Rajtad kívül Tóth Ábel is szerepel kaszkadőrként a filmben, s titeket nemcsak a munka, hanem görögkatolikusságotok is összeköt. Vallását gyakorló fiatalként milyen lelkülettel vettél részt ennek a Magyar Passió forgatásán?

Nem volt túl jó érzés, hogy éppen ÁVH-s katonákat kellett alakítani, de sokat imádkoztunk azért, hogy lelkileg ez ne legyen egy nagyon megterhelő folyamat. Vallásszakértő is dolgozott a produkcióban, az a Kálmán Peregrin atya, aki egykor a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhely igazgatója volt.

(A Debreceni Görögkatolikus Parókia szervezésében november 13-án láthatták a hívek a Magyar Passiót az Apolló moziban. A vetítést követően Troszt Máté atya beszélgetett a filmben szereplő fiatal kaszkadőrökkel)

Vele nekem elég régi a kapcsolatom, hiszen gyerekkoromban nagyon sokat megfordultunk a családommal a kegyhelyen. Ő is régi barátként köszöntött engem mikor meglátott a forgatáson és hosszasan el is beszélgettünk arról, hogy milyen üzenete lehet annak, hogy éppen Ábel és én szerepelünk a filmben. Meg kell jegyezni, hogy kaszkadőri szempontból nem ez a szerep volt a legnagyobb kihívás, azonban ennek köszönhetően külső szemlélőként is volt rálátásunk a forgatásra.

A jelenetünkben egy kocsi platóján ülünk, ahonnan figyeljük a búcsúi körmenetet, a szentséget, amit visznek a kezükben a szerzetesek; megérintett a látvány, hiszen én ehhez ténylegesen nagyon közel állok a való életben és olyan volt, mintha ministránsként látnám vissza magam.

- Melyik filmben szerepeltél még és milyen produkció következik ezután?

Az Elkxrtuk c. politikai drámában is szerepelhettem, ebben a filmben nem én adtam, hanem kaptam a pofonokat, egy vézna srác karakterét kellett alakítanom. Most pedig már forgatjuk a Hadik c. történelmi kalandfilmet, ami Hadik András huszár, majd később híres hadvezér életének legizgalmasabb pillanatait eleveníti fel. Porosz gyalogost alakítok ebben a szuperprodukcióban, amivel már most valóra vált egy nagy álmom, hiszen ebben a szakmában ki ne vágyna egy igazi háborús filmre?

De nem félek attól, hogy nem marad még kedvemre való szerep, hiszen hál’Istennek nagyon pörög a filmgyártás itthon, akár hazai, akár a népszerű streamszolgáltatók produkcióira gondolunk, van mire nézni.

- Akkor Hollywood még várhat?

Egy kicsit igen, de nem sokáig. Előbb-utóbb ugyanis ott is szeretném kamatoztatni tudásom, mondjuk, ha visszanő a hajam Keanu Reeves karaktereként – állítólag rá hasonlítok a legjobban.

 

VEZETŐ HÍREK
Lelki látásunkat folyamatosan fejleszti az Úr Jézus - ünnepélyes áldozás a Főszékesegyházban

"Hallgasson meg az Úr" - betegek és gyógyítók zarándoklata

Keleti közösségek a katolikus egyházban - Szabó Péter kánonjogász előadása
 
AKTUÁLIS
Kreatív pályázat a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozó jegyében

III. Falfestő-alkotó napközis tábor
 
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Lelki látásunkat folyamatosan fejleszti az Úr Jézus - ünnepélyes áldozás a Főszékesegyházban

"Hallgasson meg az Úr" - betegek és gyógyítók zarándoklata

Keleti közösségek a katolikus egyházban - Szabó Péter kánonjogász előadása
 
AKTUÁLIS
Kreatív pályázat a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozó jegyében

III. Falfestő-alkotó napközis tábor
 
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
III. Falfestő-alkotó napközis tábor
III. Falfestő-alkotó napközis tábor
 
Kreatív pályázat a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozó j...
Kreatív pályázat a 2023-as Ifjúsági Világtalálkozó j...
 
Lelki látásunkat folyamatosan fejleszti az Úr Jézus - ü...
Lelki látásunkat folyamatosan fejleszti az Úr Jézus - ü...
 
Az én békémet adom nektek - három görögkatolikus püsp...
Az én békémet adom nektek - három görögkatolikus püsp...
 
Keleti közösségek a katolikus egyházban - Szabó Péter ...
Keleti közösségek a katolikus egyházban - Szabó Péter ...
 
"Hallgasson meg az Úr" - betegek és gyógyítók zarándok...