Görögkatolikusok a Bakony csúcsán

Görögkatolikusok a Bakony csúcsán

2025-10-24 10:12:39
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye/Hargitai Ákos
Szabadidő
Hajdúdorogi Főegyházmegye
A Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség tagjai az októberi rövid hétvégén a Bakony ékszeres dobozába, Bakonybélbe látogattak. Hargitai Ákos beszámolója.

A háromnaposra szervezett kirándulás során a résztvevők a pénteki napon a Szentkutat, a hozzá tartozó kápolnát, a 14 képből álló stációt és kálváriát tekintették meg. A helyi legenda szerint a kútban mindig található víz, amely csodatevő erejű. A bemelegítő túrát, az estét kötetlen beszélgetés zárta, ahol a közösség a szép időre való tekintettel eldöntötte, hogy a csúcsra tör, és a másnapi túra céljaként a Bakony legmagasabb pontját, a 709 méter magas Kőris-hegyet tűzte ki.

Másnap a kirándulni vágyók korán bontottak sátrat, hogy az igen hosszú, ám annál szebb túrát sikerrel teljesítsék. A több óra hosszán át tartó útvonalon a Bakony pazar, már az őszi időhöz öltözött élővilága tárult a közösség elé, akik nem maradtak lelki táplálék nélkül sem. Elek Antal atya az egyik közbeiktatott pihenő alkalmával megragadta a lehetőséget és rövid tanítást adott Moszkvai Szent Matróna tisztánlátásáról. Így lélekben megerősödve, lelkesedéssel és némi fáradsággal, de sikerült felérni a Kőris-hegyre, ahol a bátrabbak a Vajda Péter kilátóról csodálhatták meg a festői tájat. A változékony időjárás ellenére a távolban felsejlett a Pannonhalmi Főapátság világos épülettömbje is. A csúcson pihenésre nem sok idő jutott, mert a Zirci Ciszterci Apátság várta vecsernyére a híveket.

A visszaúton, lejtmenetben már könnyebben, a Bakonybéli Apátság által 1702-ben létesített Barátok útján ‒ amely a helyi monostort kötötte össze a Pannonhalmi Bencés Főapátsággal ‒ tért vissza a szállásra a közösség aznap fejenként kb. 30-32 ezer lépést megtéve.

A szombati nap zárásaként, a vecsernyét követően az együtt gondolkodás elve alapján szervezett, házi süteményekkel kísért, jó hangulatú megbeszélésen a zalabesenyői görögkatolikus közösségi ház jövőbeli céljairól, lehetőségeiről elmélkedtek a megfáradt túrázók.

Vasárnap a Zirci Ciszterci Apátság kápolnájában tartott Szent Liturgia során keresztényként talán az egyik legnehezebben elérhető erényről, ellenségeink szeretetéről prédikált Antal atya, Nagy Szent Makáriosz életéből vett példával az őt hallgató híveknek.

A tartalmas kirándulás záróakkordjaként a közösség tárlatvezetés keretében tekintette meg az apátsági bazilika gazdagon faragott, dúsan aranyazott barokk belsőjét, a Miatyánk és a Valóban méltó imádság eléneklésével, hálával zárva a programot. 

A Zalaegerszegi Görögkatolikus Szervezőlelkészség tagjai hálával teli szívvel gondolnak a Zirci Ciszterci Apátság szerzeteseire, akik a közösség rendelkezésére bocsátották az apátság kápolnáját. 

VEZETŐ HÍREK
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában

Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában

Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott vendégül a Szent István gyermekvédelmi központ

Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
A szakrális tér és a hit útjai Balla Ede előadásában
 
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
Kettős ünnep Székesfehérváron – 350 gyermeket látott...
 
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
Legeza Péter öröksége: hit és emlékezet Kárpátalján...
 
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
Kántortalálkozót tartottak Zuglóban
 
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
Ezüstmise Debrecenben – Hála és köszönet egy negyedsz...
 
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...
Odaült Rubljov asztalának fenntartott helyére – végső...