Gyermekbúcsú 2017.

Gyermekbúcsú 2017.

2017-04-20 09:29:02
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Máriapócs
Metropólia
Ifjúsági
Május 13-án szeretettel várják a családokat Máriapócson

Idén is megrendezik a Gyerekbúcsút a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyen. A szervezők előzetesen azt kérik, hogy a részvételi szándékról küldjenek értesítést, illetve a várható létszámról (iskolások, óvodások, kísérők) egy hozzávetőleges adatot. 

Az idén a regisztráció után négy útvonalon lehet majd eljutni a templomhoz a megjelölt állomásokon keresztül. A négy állomáson igyekeznek kibontani az Isten gyermekség gondolatát, a születéstől kezdve egészen az üdvösségig. Mit jelent Isten gyermekének lenni? Milyen is az Isten gyermeke? Mitől leszünk azok? Szeretnék, ha a gyermekeknek lehetőségük lenne elgondolkodni azon, hogy Isten akaratából és szüleik szeretetéből születtek meg. Hogy testvérként, embertársként milyen örömei és kötelezettségeik vannak, hogy Isten gyermekének lenni nem csak egy állapot, hanem egy megvalósítandó feladat, vagyis meg kell vallanunk, hogy hozzá tartozunk. Istenhez tartozásunk megvallása különös hangsúlyt érdemel napjainkban. Ezek fényében a négy állomás témái a következők:  

1. Az életre hívott gyermek - Keresztelő Szent János foganása, Lukács 1,5-17

2. A gyermek, aki testvér - József és testvérei, Teremtés könyve 37,1-36; Teremtés 45,1-15

3. Isten gyermeke - A 12 éves Jézus a templomban, Lukács 2,41-52

4. Az imádkozó gyermek - A gyermek Mária a templomban, november 21-i ünnep alapján

A történeteket érdemes előzetesen átbeszélni a gyermekekkel, hogy már a felkészülés során ráhangolódjanak a témára, és minél jobban be tudjanak majd csatlakozni a játékokba. A negyedik állomáson nem bibliai történetet vettek alapul, de Máriapócson különös apropója van annak, hogy egy gyermekbúcsún a gyermek Máriától tanulják meg a templom és az imádság szeretetét. A templomudvarra érve találkozhatunk még a gyermek Mózessel, Dáviddal, és másokkal is.

Rajzverseny

Rajzversenyt is hirdetnek (bármilyen technika alkalmazható), ennek témája: Isten gyermekei vagyunk. Az alkotások hátoldalára a mű címét, valamint készítőjének nevét, osztályát, pontos lakcímét irányítószámmal együtt kell ráírni. A rajzokat a regisztrációnál kell majd leadni (1-4. osztály és 5-8.osztály korcsoport szerint). Értékelés után pedig kihirdetik a győztes műveket, az alkotók jutalomban részesülnek. A győztesek neveit az egyházmegyék honlapjain fogják kihirdetni, a díjakat pedig postán fogják majd elküldeni.

További részletek hamarosan! Később a menetlevél tervezetét is meghirdetjük, amit majd otthonról kell hoznia a csoportoknak, és az állomásokon kérni kell rá a teljesítést igazoló pecséteket. Az egyházközségek előzetes jelentkezését és létszámot a következő címre kérik: pappmd54@gmail.com, vagy telefonon: (30) 457-3915.

VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Pedagógusokat keres nyíradonyi iskolánk

Tiszaújváros: a hit eleven valósága

Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fülöp metropolita nyílt levelet fogalmazott meg
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
Tiszaújváros: a hit eleven valósága
 
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
Közleményt adtak ki a magyar katolikus püspökök - Fül...
 
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
„Uram jó nekünk itt lennünk!” – felolvasókat avatt...
 
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
Hétvégén lesz Nagyboldogasszony búcsúja Máriapócson
 
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
Egy hivatás beteljesülése és elindulása – áldozópap...
 
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...
Íme a 2026-os ifjúsági gyalogos zarándoklat részletes p...