Gyermekvédelmisek sportnapja Edelényben

Gyermekvédelmisek sportnapja Edelényben

2023-04-24 10:28:23
Szerző: Varga-Juhász Bernadett / Miskolci Egyházmegye
Metropólia
Miskolci Egyházmegye
A tavaszi sportnapra szerte a metropóliából érkeztek versenyzők a hétvégén.

A Miskolci Egyházmegye gyermekvédelmi intézménye idén ünnepli megalapításának tizedik évfordulóját. Azóta, szinte minden évben kétszer, tavasszal és ősszel is, a sportban mérik össze edzettségüket a lakásotthonokban nevelkedő gyermekek. Idén még nagyobb volt a kihívás, hiszen a mostani, április 22-én megrendezett sportnapra mindhárom egyházmegye gyermekvédelmi intézménye meghívást kapott. Valamivel több, mint kétszáz nevezés érkezett az előzetes regisztráción. A versenynek, ahogyan a korábbi években is, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola biztosította a helyszínt, és a versenybírákat.

A legmesszebbről, Fejér vármegyéből érkeztek a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ versenyzői. Elmondásuk szerint nagyon korán kellett kelni a hajdúnánási Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ lakóinak, és baktalórántháziaknak is, akik a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményhez tartoznak.

A sportnap idén, a szokott módon, imaórával kezdődött Atanáz püspök vezetésével.  Barta József, az edelényi iskola igazgatója, mint házigazda köszöntötte a vendégeket. „A nemes versengés mindenki számára győzelmet hoz” - biztatta igazgató úr a megmérettetés előtt álló kicsiket és nagyokat.

Egyénileg ügyességi számokban versengtek a gyermekek, ahol 60 méteres síkfutásban, távolugrásban, kislabda hajításban, falmászásban lehetett jeleskedni, négy korcsoportban. Szintén korcsoportok szerint zajlott az asztaliteniszezés és a tollaslabda bajnokság is. A fiúk a focipályán, körmérkőzésben mérték össze erejüket. Levezetésként pedig, a nyertes megyaszói focicsapat kapusa védett tizenegyes rúgásokat. Még nagyobb elszántsággal indult neki egy-egy versenyszámnak minden gyermek, miután felfedezték a szurkolók között, hogy nem csak Atanáz püspök, hanem Ábel püspök is ellátogatott a rendezvényre.

Az egyes versenyszámok minden kategóriájában az első három helyezettet érmekkel jutalmazták. További ajándékokat lehetett még megszerezni a regisztrációkor kapott számmal, mely egyben tombola is volt. A sportnapon a cél azonban nem csak a győzelem volt, hanem a közösségi élmény, a találkozás és annak a megtapasztalása, hogy céljaink, legyen az bármi is, csak kitartással és küzdelmek árán lehet elérni.

A teljes képgalériát IDE kattintva találják.

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap