Gyertyaszentelő ünnepe Debrecenben

Gyertyaszentelő ünnepe Debrecenben

2017-02-06 15:44:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
Debrecen
Gyertyát szenteltek, kiszolgáltatták a betegek kenetének szentségét és véradásra is volt lehetőség

Február 2-a „Az Úr találkozása Simeonnal", vagyis gyertyaszentelő ünnepe a Görögkatolikus Egyházban, mely egyben a megszentelt élet napja is.

Az evangélium szerint születése után a negyvenedik napon a Boldogságos Szűz bemutatta kisdedét a templomban. Itt a Messiásra várakozó öreg Simeon karjaiba vette a kis Jézust és őt a világ világosságának nevezte. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. (A későbbi időkben a gyertyát az újszülöttek mellett tartották a rontó szellemek távoltartására a keresztelés napjáig, illetve, hogy a csecsemőt ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anyák először mentek templomba, akkor is szentelt gyertyát vittek a kezükben.)

Az ünnephez kapcsolódóan 2017. február 5-én, a reggeli Liturgia során Kocsis Fülöp, érsek-metropolita megszentelte az elsőáldozóknak szánt gyertyát, majd a 10:00 órakor kezdődő Szent Liturgia során kiszolgáltatták a betegek kenete szentségét.

Ehhez kapcsolódva, hagyományteremtő szándékkal, véradást szervezett a Görögkatolikus Parókia. Többek között Kocsis Fülöp, metropolita atya is csatlakozott az akcióhoz. A jövőben ezzel is szeretnék támogatni az idős, beteg testvéreket.

Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki részt vett a véradáson!

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...