„Éppen ezért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet a Jézus Krisztus hoz néktek, amikor megjelenik. Mint engedelmes gyermekek, ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyekben tudatlanságotok alatt voltatok, hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben. Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”
Péter apostol levelében olvashatók ezek a sorok, amely adventre hangolódásra invitálnak. Újra és újra visszatér ebben a levélben a Jézus Krisztus második eljöveteléről szóló prófécia, valamint az, hogy aki erre komolyan készül, abban ez összetörhetetlen reménységet hoz létre. Ebben a reményben tekinthetünk a várakozás idejére, a vágyakozásra, amelyben várjuk a Megváltó érkezését.
A Debrecen Televízió Erőnk Forrása című műsorában Fülöp érsek-metropolita arról beszélt, hogy ez a remény olyan, mint az adventi koszorún a gyertyaláng. Aprónak tűnik, de nem szabad kialudnia.
– A remény egy olyan ajándék, amely isteni erény, a hit és a szeretet mellett tartjuk számon. Nem csupán valami emberi jóság remélésről van szó, hanem egy olyan isteni forrás, amely olyan, mint a szeretet – fogalmazott Kocsis Fülöp. Hozzátette, a reménynek a forrása is maga az Isten, ha reménykedünk, akkor az Isten jelen van. Nincs ok a kétségbeesésre még a legszörnyűbb helyzetben sem, mert a remény mindig ott van.
Fekete Károly református püspök kiemelte, hogy a reménység mindenképpen egy pozitív fogalom, mert az Isten jóra fordító erejében bízunk.
– A reménység mindig a jövőre tud hangolni bennünket, s abban a pozitív érzésben erősít meg, hogy van kiút, van valami értelme annak, hogy az ember él, annak, amit csinálunk, gondolunk, megtervezünk – fejtette ki.
Hangsúlyozta, ha az emberben kihal a remény, akkor az nagy szomorúságot jelent, ezért a várakozás reménysége, hogy az életünket jóra fordító Krisztust várjuk, ez a keresztényeknek hozzátartozik az életéhez.
Palánki Ferenc római katolikus püspök rámutatott, hogy Péter apostol tanításából is leszűrhetjük magunknak a következtetést, hogy nem igaz az, hogy „a remény hal meg utoljára”.
– A remény nem hal meg, hanem beteljesedik. Péter erről tanít, hogy a hitünk, reménységünk alapja, Jézus Krisztus el fog jönni. Ez nem félelemmel tölti el az embert, hanem reméli, hogy az élete Jézusban kiteljesedik. Ezért szeretem ezt mondani, hogy a remény beteljesedik, s elvezeti az embert az isteni szeretet teljességére.
A püspök kiemelte, a remény – ugyanúgy, mint a hit és a szeretet – az emberhez kötődik.
Az advent lehetőséget ad arra, hogy mindenki megmutassa, hogy a szíve mélyén ott van a reménysége, hogy Jézus Krisztus eljön.
A teljes beszélgetést megtekintheti itt: