Hajdúdorogon is népszerűsítették a szakkollégiumot és a diákotthont

Hajdúdorogon is népszerűsítették a szakkollégiumot és a diákotthont

2017-02-09 13:00:23
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Várják a fiatalok jelentkezését!

A Szent Miklós Roma Szakkollégium fiataljai ezúttal a hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium végzőseinek tartottak előadást, melynek során a szakkollégiumot és kollégiumot mutatták be. Az előadás elején indított körkérdésben a legtöbb diák a Debreceni Egyetem valamelyik szakát nevezte meg kitűzött továbbtanulási célként. Ez bizakodásra adhat okot számunkra is, hiszen a görögkatolikus iskolából érkező elsős egyetemistáknak optimális választás lehet intézményünk, ahol a keresztény, görögkatolikus értékeket tekintjük követendőnek. A felújítások már elkezdődtek az épület első és második szintjén, 2017 szeptemberére közel ötven új kollégiumi férőhellyel bővülünk. Bátran jelentkezhetnek tehát hozzánk azok a „gólyák”, akik egy igazán jól felszerelt, közlekedés szempontjából praktikus helyen található és megfizethető kollégiumban szeretnének lakni.

A program az EFOP 3.4.1-15-2015-0008 azonosítószámú "Együtt Vele(d) könnyebb! A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium Fejlesztése" program keretében valósult meg.

Farkas Zsolt, program koordinátor

VEZETŐ HÍREK
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat

Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2026-os tanév főiskolánkon

Július első hétvégéjén újra motoros zarándoklat Máriapócson – mutatjuk a részletes programot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
15 éves a Szent Piroska Házi Segítségnyújtó Szolgálat
 
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
Diplomaosztó és díjátadó ünnepséggel zárult a 2025/2...
 
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
Legyél te is a Katolikus Egyház digitális misszionáriusa...
 
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
Családi Napot rendezett a Hajdúdorogi Apák Egyesülete
 
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
Elmélkedés Szent Péter és Pál főapostolok ünnepére
 
"Szüntelenül imádkozzatok!" Júliusban ismét zsolozsmás...