Harangozzunk templomainkban és imádkozzunk hazánkért június 4-én!

Harangozzunk templomainkban és imádkozzunk hazánkért június 4-én!

2023-05-24 08:08:47
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Határontúl
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 2023-ban is hívja a Kárpát-medence keresztény/keresztyén közösségeit, hogy harangozással és imával emlékezzenek a trianoni békediktátum évfordulójára. Felhívásukat alább olvashatják.

2023-ban is folytatjuk a trianoni békediktátum évfordulójához kapcsolódó hagyományunkat, ezért ismét hívjuk felekezettől függetlenül a Kárpát-medence magyar vallási közösségeit, hogy június 4-én, magyar idő szerint 16.30-kor harangozzunk templomainkban, majd imádkozzunk a magyar nemzet egységéért és a keresztény hit védelméért.

A KÉSZ Kárpát-medencei nagy családja számára immár hagyománynak számít a trianoni évforduló napján a harangok megszólaltatása, amivel törekszünk ápolni és megőrizni kulturális örökségünket, és szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy bár a nemzet területileg megosztott, a magyar keresztények továbbra is egy nemzetként tartanak össze, és tiszteletben tartják, őrzik a közös történelmet.

A harangszó nemcsak figyelemfelhívásra szolgál, hanem egyesíti is a közösséget. Egybegyűjti a közösség tagjait az ünnepek és a megemlékezések alkalmával, és így lehetőséget ad arra, hogy az emberek kapcsolódjanak a múltjukhoz, a hagyományaikhoz. A június 4-i harangozás segíthet felidézni a veszteségeinket, és egyben tisztelgés azok előtt, akik Trianon következményeivel szembesültek. Ez a harangszó tehát nemzeti összetartozásunk kifejezése is, amely tudatosítja bennünk, hogy a múlt fájdalmas emlékei még mindig hatással vannak a magyar társadalomra, és egyben arra ösztönöz, hogy jobban megértsük és közösen megvitassuk a trauma következményeit, és így az összetartozásunk kifejezésével ma is határokon átívelő, nemzeti egységben gondolkodjunk, amiért készek vagyunk kitartóan munkálkodni és imádkozni.

Bízunk benne, hogy kezdeményezésünkhöz idén is sokan csatlakoznak, akik hitünk és nemzeti összetartozásunk erősítését fontosnak tartják. Továbbra is várjuk a harangozásban résztvevők visszajelzését.

Budapest, 2023. május 18.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöksége

Csatlakozási szándékát IDE KATTINTVA jelezheti.

VEZETŐ HÍREK
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a IV. Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...
 
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...
 
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...
Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...