Harmadik helyezést értek el a Dienes diákjai

2017-05-19 09:10:04
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Oktatás
Debrecen
Egy Szent László korabeli gyógykenőcsöt készítettek. Gratulálunk!

Versenyt hirdetett a Szent László emlékévhez kapcsolódóan a Katolikus Pedagógiai Intézet. A szakközépiskolai országos versenyen megosztott 3. helyezést ért el a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola „Virtus” csapata. „Gyógyító üzenet” – ez volt a pályázat neve, a debreceni fiatalok pedig a mestermunka kategóriában söpörték be az elismerést, méghozzá egy Szent László korabeli gyógykenőccsel, amit eredeti alapanyagokból készítettek.

A díjátadó ünnepség 2017. május 29-én lesz, Budapesten a Nemzeti Múzeum dísztermében. Az elismeréseket Alberto Bottari de Castello nuncius úr fogja átadni a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...

Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...