Harmadik lett a Lautitia a Bartók Béla Kórusversenyen

Harmadik lett a Lautitia a Bartók Béla Kórusversenyen

2018-07-09 16:29:06
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Kiss Annamarie, C. Kiss Ilona
Debrecen
Lautitia Kóruscsalád
Tisztesen helyt álltak a kóruscsalád legfiatalabb tagjai a 28. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztiválon. Egy sanghaji és egy orosz kórus mögött zárták a megmérettetést.

A világ egyik legrangosabb komolyzenei eseményét július 6. és 8. között rendezték meg Debrecenben. 11 ország 18 kórusa versengett a Kölcsey Központban hat kategóriában.

A Lautitia kóruscsalád gyermekkara kategóriájában a harmadik helyen végzett, de ezt nem kudarcként élik meg, inkább egy olyan eredményként, amit „jutalomjátékon” értek el – mondta portálunknak Nemes József karnagy.

„Hat nemzetközi versenyen vettünk részt ebben a tanévben, ezért én őszintén megmondva nem is szerettem volna indulni a Bartók Béla versenyen. Ám a gyerekek – nagy meglepetésemre – aláírásgyűjtésbe kezdtek, ezzel kérlelve engem a nevezésre. Sokat nem tudtunk készülni, így a cél az volt, hogy döntőbe jussunk, ez sikerült és én ezért nagyon büszke vagyok a tanítványaimra! Egy ilyen nagy múltú megmérettetést harmadik helyen zárni egyáltalán nem rossz teljesítmény és pedagógusként ez esetben azt tartottam fontosnak, hogy hatalmas élményekkel mehessenek  nyári szünetre a gyermekek.” – mesélte nekünk Nemes József Debrecen Város Kiváló Pedagógusa, akit külön is elismertek a vasárnap esti díjátadó ünnepségen: a Kontrapunkt Zeneműkiadó Kft jóvoltából 50 ezer forint értékű kottacsomagot kapott.

A 28. Bartók Béla Kórusverseny Nagydíját egyébként a Houstoni Egyetem Koncertkórusa nyerte meg. A Nagydíjas versenyen a kategóriák nyertesei mérhették össze tudásukat, ezek közül került ki győztesen az egyetemistákból álló együttes. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott egymillió forint összeg mellé az amerikai kórus meghívást kapott a Kórusmuzsika Európa Nagydíja versenyre, amelyet 2019 augusztusában az olaszországi Arezzóban rendeznek.

VEZETŐ HÍREK
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesfehérváron

Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érseke - szívből gratulálunk!

Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
Nevelőszülői képzés indul ez év októberében Székesf...
 
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
Palánki Ferenc a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új é...
 
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
Mindenki születésnapja – életvédő séta Budapesten
 
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
Királyhelmecen és Klokocsón töltekeztek a nyíracsádi i...
 
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
Most vasárnap lesz Jézus-ima Budapesten
 
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá
Hazatérünk az Istenszülő oltalma alá