Harmincezer eurót gyűjtöttek össze a szinódus résztvevői a gázai áldozatok megsegítésére

2024-10-11 08:51:04
Szerző: Görögkatolikus Metropólia
Nemzetközi
Vatikán
A gyűjtésen 30 000 euró gyűlt össze, melyet Ferenc pápa ugyanennyivel egészített ki.

Ferenc pápa október 7-re, hétfőre imádságot és böjtöt hirdetett meg a háború miatt szenvedőkért. Közben pedig Konrad Krajewski bíboros, aki a szegények gondozásával van megbízva, gyűjtést is hirdetett a szinódusi résztvevők között. Ezen a napon egy nagy kosárral a kezében várta a bejáratnál az érkezőket, s a szinódusi atyák és testvérek ebbe helyezhették el az adományaikat. A gyűjtésen 30 000 euró gyűlt össze, melyet Ferenc pápa ugyanennyivel egészített ki.

Az összeget pedig még aznap este el is küldték az egyik gázai plébániára, ahol az atya nagyon sok családot, gyermeket, rászorulót fogad be.

Fotó: Reuters

VEZETŐ HÍREK
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra

Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték küldetésüket a szegedi diákotthon fiataljai

Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus püspökei Máriapócson
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Kelet és Nyugat találkozása – Európa keleti katolikus ...

Kisboldogasszony-zarándoklat Máriapócsra: a nagy dolgok g...

Keresztet viszünk, de nem egyedül – cigány közössége...

Kedves fiatalok! Ismét feltöltődésre hívunk benneteket!